Pál első levele a korinthusiakhoz

chapter 15


Chapters:


Krisztus feltámadásának tanúi


verse #1

Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok.


verse #2

Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.


verse #3

Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint,

Ézs 53,5


verse #4

eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint,

Zsolt 16,8; ApCsel 2,24


verse #5

és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek.


verse #6

Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak.


verse #7

Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak.


verse #8

Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.


verse #9

Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát.

Ef 3,8; 1Tim 1,15


verse #10

De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.


verse #11

Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké.


Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk


verse #12

Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak?


verse #13

Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel.


verse #14

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.


verse #15

Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.


verse #16

Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.


verse #17

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.


verse #18

Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.


verse #19

Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.


verse #20

Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.

Kol 1,18


verse #21

Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is.

Róm 5,12


verse #22

Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.


verse #23

Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.


verse #24

Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt.

Ef 1,22


verse #25

Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét.

Zsolt 110,1


verse #26

Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.

Jel 20,14; Jel 21,4


verse #27

Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent.

Zsolt 8,7


verse #28

Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.


verse #29

Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?


verse #30

Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban?


verse #31

Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

2Kor 4,10


verse #32

Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”.

Ézs 22,13; 2Kor 1,8


verse #33

Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!”


verse #34

Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.


A test feltámadása


verse #35

De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg?


verse #36

Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal,


verse #37

és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét.


verse #38

De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet.


verse #39

Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké.


verse #40

Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké.


verse #41

Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól.


verse #42

Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;


verse #43

elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.


verse #44

Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is.


verse #45

Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké.

1Móz 2,7


verse #46

De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki.


verse #47

Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való.

Dán 7,13


verse #48

Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.


verse #49

És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.

Róm 8,29; Fil 3,21


verse #50

Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

Mt 16,17; Gal 1,16; Ef 6,12; Zsid 2,14


verse #51

Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni.


verse #52

Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.

1Thessz 4,15; 2Kor 5,1


verse #53

Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.


verse #54

Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött!

Ézs 25,8; Hós 13,14


verse #55

Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”


verse #56

A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.


verse #57

De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!


verse #58

Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

Chapters:


Books