A zsidókhoz írt levél

chapter 8


Chapters:


Krisztus új szövetség közbenjárója


verse #1

Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;

Zsolt 110,1; ApCsel 2,33


verse #2

annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember.


verse #3

Mert minden főpap ajándékok és áldozatok bemutatására rendeltetett, ezért szükséges, hogy ő is vihessen valamit áldozatul.


verse #4

Ha tehát a földön volna, nem is lehetne pap, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutatják az áldozati ajándékokat.


verse #5

Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: „Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked.”

2Móz 25,40


verse #6

Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.


verse #7

Mert ha az első szövetség hibátlan lett volna, nem lett volna szükség a másodikra.


verse #8

Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával;

Jer 31,31; Mt 26,28; 1Kor 11,25


verse #9

nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük – így szól az Úr.


verse #10

De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök – így szól az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek.


verse #11

Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és a nagyok egyaránt.


verse #12

Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé.”


verse #13

Amikor új szövetségről szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.

Jel 21,4; 2Kor 5,17

Chapters:


Books