Mózes negyedik könyve

chapter 11


Chapters:


A táborégés


verse #1

A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe.

2Móz 16,2; 3Móz 10,2; 4Móz 16,35


verse #2

Ekkor a nép segítségért kiáltott Mózeshez, Mózes pedig imádkozott az Úrhoz, és elaludt a tűz.

2Móz 32,30; 4Móz 21,7; Zsid 7,25; 1Jn 2,1


verse #3

Azt a helyet pedig Tabérának nevezték el, mert felgyulladt ellenük az Úr tüze.

1Kor 10,6


A nép húst kíván


verse #4

A közöttük levő gyülevész népség azonban telhetetlen volt, ezért Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek: Ki ad nekünk végre húst enni?


verse #5

Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát.


verse #6

Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

Zsolt 78,18; Zsolt 106,14


verse #7

A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez.

2Móz 16,4


verse #8

A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalommal megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek.


verse #9

Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor hullott rá a manna is.


verse #10

Mózes meghallotta, hogy a nép siránkozik, egyik nemzetség éppúgy, mint a másik, mindenki a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az Úr haragja, és Mózes is rossznak látta ezt.


verse #11

Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját?


verse #12

Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak?

5Móz 1,31; Ézs 40,11; Ézs 46,3; Jn 1,29


verse #13

Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk!

Mk 8,4; Jn 6,5; Mt 15,33


verse #14

Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem.


verse #15

Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat!

2Móz 32,32; 1Kir 19,4


A hetven prófétáló vén


verse #16

Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Gyűjts össze nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és ott álljanak melléd.

2Móz 18,13; 2Móz 24,1; Tit 1,5


verse #17

Akkor leszállok, és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül.

1Móz 11,5; 1Móz 18,21; 2Móz 19,20; 2Kir 2,9; Róm 8,9


verse #18

A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek.


verse #19

Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig,


verse #20

hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból?

Zsolt 78,29; Zsolt 106,15


verse #21

Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?!


verse #22

Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik?


verse #23

De az Úr ezt mondta Mózesnek: Talán kevés ehhez az Úr ereje? Most majd meglátod, beteljesedik-e az én szavam, vagy sem.

Ézs 50,2; Ézs 59,1; Mt 19,26


verse #24

Mózes kiment, és elbeszélte a népnek az Úr szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket.


verse #25

Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesen nyugodott, és kiárasztotta a hetven vénre. Amikor a lélek leszállt rájuk, akkor prófétáltak, de máskor nem.


verse #26

Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rájuk is kiáradt a lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, bár nem mentek ki a sátorhoz. Ők a táborban kezdtek prófétálni.


verse #27

Egy szolga elfutott, és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban.


verse #28

Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!

Mk 9,38; Lk 9,49


verse #29

De Mózes így felelt neki: Engem akarsz féltékenyen védeni? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr!

Jóel 3,1; 1Kor 14,5


verse #30

Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt.


A fürjek


verse #31

Akkor az Úr szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort magával, és leszórta őket a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, kétkönyöknyire a föld színén.

2Móz 16,13


verse #32

Akkor nekiállt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és szétterítették azokat a tábor körül.


verse #33

De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az Úr haragra gerjedt a nép ellen, és súlyos csapást mért a népre az Úr.

4Móz 11,20; 1Kor 10,6


verse #34

Azt a helyet Kibrót-Taavának nevezték el, mert ott temették el a telhetetlen népet.


verse #35

Kibrót-Taavából elindult a nép Hacérót felé, majd Hacérótban tartózkodott.

Chapters:


Books