A krónikák második könyve

chapter 22


Chapters:


verse #1

Utána Jeruzsálem lakói a legkisebb fiát, Ahazját tették királlyá, mert az idősebbeket mind legyilkolta az a rablócsapat, amely az arabokkal a táborra tört. Így lett királlyá Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia.

2Krón 21,16


Ahazjá uralkodása


verse #2

Negyvenkét éves volt Ahazjá, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Ataljá volt, Omrí unokája.


verse #3

Ő is Aháb házának az útjain járt, mert anyja volt a tanácsadója, aki bűnbe vitte.


verse #4

Azt tette, amit rossznak lát az Úr, éppúgy, mint Aháb háza, mert vesztére apja halála után ugyanazok maradtak az ő tanácsadói is.


verse #5

Az ő tanácsukat követte akkor is, amikor Jórámmal, Aháb fiával, Izráel királyával együtt háborút viselt Hazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádért, de az arámok megsebesítették Jórámot.


verse #6

Ezért visszatért Jezréelbe, hogy kigyógyíttassa magát a sebekből, amelyeket Rámában ejtettek rajta, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, mert beteg volt.


verse #7

De Isten akaratából vesztére lett Ahazjának, hogy Jórámhoz ment. Mert odaérve, kivonult Jórámmal együtt Jéhú, Nimsí fia ellen, akit az Úr fölkenetett, hogy Aháb házát kiirtsa.

2Kir 9,6


verse #8

Amikor Jéhú ítéletet tartott Aháb háza fölött, ott találta Júda vezéreit és Ahazjá testvéreinek a fiait, akik Ahazjá szolgálatára álltak, és legyilkoltatta őket.

2Kir 10,13


verse #9

Ahazját is megkerestette, és elfogták őt, mert Samáriában rejtőzött, és elvitték Jéhúhoz, aki megölette. De eltemették őt, mert ezt mondták róla: Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat. Ahazjá családjából azonban nem volt senki, akinek lett volna ereje magához ragadni a királyságot.

2Kir 9,27


Ataljá magához ragadja a hatalmat


verse #10

Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és elpusztított Júdában minden gyermeket, aki a királyi családból származott.


verse #11

De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Így rejtette el őt Ataljá elől Jósabat, Jórám király leánya, Jójádá főpap felesége, aki Ahazjá húga volt; így Jóást nem tudta Ataljá megöletni.


verse #12

Hat évig rejtegették maguknál, az Isten házában. Az országban pedig Ataljá uralkodott.

Chapters:


Books