A királyok második könyve

chapter 25


Chapters:


Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet


verse #1

Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütött vele szemben, körülötte pedig ostromműveket építtetett.

Jer 34,1


verse #2

Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig.


verse #3

A hónap kilencedik napjára elhatalmasodott a városban az éhínség, mert nem volt már ennivalója az ország népének.


verse #4

Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a két várfal közötti kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, kijutottak az Arábá-völgy felé vezető útra.


verse #5

A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle.


verse #6

El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte.

2Kir 23,33; Jer 34,21


verse #7

Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba.


Jeruzsálem kifosztása és elpusztítása


verse #8

Az ötödik hónap hetedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere.


verse #9

Felgyújtotta az Úr házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját.


verse #10

A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül lerombolta Jeruzsálem várfalait.

1Sám 9,8


verse #11

A nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok.


verse #12

Csak az ország nincstelenjeiből hagyott otthon a testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak.


verse #13

Összetörték a káldeusok az Úr házánál levő rézoszlopokat, továbbá az Úr házához tartozó mosóállványokat meg a rézmedencét, és a rezet elvitték Babilóniába.

Jer 27,19


verse #14

Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni.


verse #15

Elvitte a testőrparancsnok a szenesserpenyőket és a hintőedényeket is, mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt.


verse #16

A két oszlopban, az egyetlen rézmedencében és a mosóállványokban, amelyeket Salamon készíttetett az Úr házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt.

1Kir 7,15


verse #17

Az egyik oszlop tizennyolc könyök magas volt, és réz oszlopfő volt rajta. Az oszlopfő három könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen volt a másik oszlop is, el egészen a recézetig.


verse #18

Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét és a három ajtóőrt.


verse #19

Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, öt embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta szólítani az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban.


verse #20

Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába.


verse #21

Babilónia királya pedig kivégeztette, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről.


Gedaljá helytartó Jeruzsálemben


verse #22

Nebukadneccar, Babilónia királya a Júda országában maradt nép fölé, amelyet meghagyott, Gedalját, Ahíkám fiát, Sáfán unokáját nevezte ki helytartónak.


verse #23

Amikor meghallották a csapatparancsnokok és embereik, hogy Babilónia királya Gedalját nevezte ki helytartónak, elmentek Gedaljához Micpába, mégpedig Jismáél, Netanjá fia, Jóhánán, Káréah fia, a netófái Szerájá, Tanhumet fia meg Jaazanjá, Maakáti fia embereikkel együtt.

Jer 40,7


verse #24

Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz!


verse #25

A hetedik hónapban azonban Jismáél, Netanjá fia, Elísámá unokája, aki királyi származású volt, elment tíz emberével, és levágta Gedalját, és az meg is halt. Levágták azokat a júdaiakat és káldeusokat is, akik ott voltak vele Micpában.


verse #26

Ezután fölkerekedett az egész nép apraja-nagyja a csapatparancsnokokkal együtt, és elmentek Egyiptomba, mert féltek a káldeusoktól.

5Móz 28,68


Jójákín a fogságban visszanyeri királyi rangját


verse #27

Jójákín júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonhetedikén történt, hogy Evíl-Meródak, Babilónia királya, abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákín júdai királynak, és kiengedte a fogházból.

2Kir 24,15


verse #28

Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban.


verse #29

Letehette Jójákín a rabruháját, és állandóan vele étkezhetett, egész életében.


verse #30

Ellátmányát állandó ellátmányként a királytól kapta napi szükséglete szerint egész életében.

Chapters:


Books