Pál első levele a thesszalonikaiakhoz

chapter 4


Chapters:

1 2 3 4 5


Intés megszentelődésre


verse #1

Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre.


verse #2

Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében.


verse #3

Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól,


verse #4

hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével,

1Pt 3,7


verse #5

nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent;


verse #6

és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla.

5Móz 32,35; Zsolt 94,1


verse #7

Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre.


verse #8

Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.


Intés a csendes munkára


verse #9

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre,


verse #10

és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben,


verse #11

és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.


verse #12

A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.


A feltámadás rendje Krisztus eljövetelekor


verse #13

Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.


verse #14

Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.


verse #15

Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.

Jn 14,2; 1Kor 15,51


verse #16

Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak,


verse #17

azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.


verse #18

Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!

Chapters:


Books