A királyok első könyve

chapter 6


Chapters:


Felépítik a jeruzsálemi templomot


verse #1

Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott Izráelben, ziv hónapban, azaz a második hónapban kezdték el építeni az Úr templomát.


verse #2

Az a templom, amelyet Salamon király épített az Úrnak, hatvan könyök hosszú, húsz könyök széles és harminc könyök magas volt.


verse #3

A templomépület előcsarnoka húsz könyök hosszú volt, a templom szélességének megfelelően, szélessége pedig tíz könyök volt a templom előtt.


verse #4

Készíttetett a templomra ablakokat is, kőkerettel és ráccsal.


verse #5

A templom falaihoz körös-körül oldalszárnyakat építtetett, körös-körül a templom falain, a szentélynél és a szentek szentjénél is; körös-körül oldalkamrákat csináltatott.


verse #6

Az oldalszárny szélessége legalul öt könyök, középen a szélessége hat könyök, a harmadik szinten pedig a szélessége hét könyök volt; a templomot ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy a gerendák ne nyúljanak be a templom falaiba.


verse #7

Mivel a templom építésekor már készre faragott kövekből dolgoztak, sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak nem hallatszott a zaja a templom építésekor.


verse #8

Az alsó oldalkamra ajtaja a templom jobb oldalán volt, és csigalépcsőn jártak föl a középsőre, a középsőről pedig a harmadikra.


verse #9

Amikor befejezték a templom építését, beburkolták a templomot cédrusgerendákkal és cédrusdeszkákkal.


verse #10

Megépítették az oldalszárnyakat az egész templomhoz, emeletenként öt-öt könyök magasra, és cédrusgerendákkal kapcsolták a templomhoz.


A templom leírása


verse #11

Így szólt az Úr igéje Salamonhoz:


verse #12

Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem:

2Sám 7,13


verse #13

Izráel fiai között lakom, és nem hagyom el népemet, Izráelt.

2Móz 29,45


verse #14

Amikor befejezte Salamon a templom építését,

ApCsel 7,47


verse #15

beburkolta a templom falait belülről cédrusdeszkával; a templom padlójától egészen a mennyezetig faburkolattal látta el belül, a templom padlóját pedig ciprusfa deszkával borította be.


verse #16

A templom végétől húszkönyöknyire épített egy deszkafalat cédrusfából a padlótól fel a mennyezetig; ezt építette ki belül a legszentebb résznek, a szentek szentjének.


verse #17

Az előtte levő templomcsarnok, azaz a szentély negyven könyök volt.


verse #18

Belülről az egész templomot cédrusfa borította, s erre gömb alakú díszeket és virágfüzéreket faragtak; minden csupa cédrusfa volt, a követ nem is lehetett látni.


verse #19

A templom leghátsó részében készítette el a szentek szentjét, hogy ott helyezze el az Úr szövetségládáját.


verse #20

A szentek szentje húsz könyök hosszú, húsz könyök széles és húsz könyök magas volt. Színarannyal vonatta be azt, az oltárt pedig cédrusfával borította be.


verse #21

A templom belsejét is színarannyal vonatta be Salamon, és aranyláncokat húzatott ki a szentek szentje elé. Arannyal vonatta be a templomot,


verse #22

az egész templomot arannyal vonatta be, végig az egész templomot. A szentek szentjénél levő oltárt is mindenütt bevonatta arannyal.


verse #23

Készíttetett olajfából a szentek szentjébe két kerúbot, tíz-tíz könyök magasat.

2Móz 37,7


verse #24

A kerúb egyik szárnya is öt könyök, a másik szárnya is öt könyök volt, úgyhogy az egyik szárny vége a másik szárny végétől tízkönyöknyire volt.


verse #25

A másik kerúb is tízkönyöknyi volt; mindkét kerúbnak ugyanaz volt a mérete és a formája.


verse #26

Az egyik kerúb magassága tíz könyök volt, és ugyanannyi volt a másik kerúbé is.


verse #27

A kerúbokat a templom legbelső részébe helyezték. A kiterjesztett szárnyú kerúbok közül az egyiknek a szárnya az egyik falig, a másik kerúb szárnya pedig a másik falig ért, és szárnyuk a templom közepén egymáshoz ért.


verse #28

A kerúbokat is bevonták arannyal.


verse #29

A templom falára, körös-körül mindenütt, a belső és külső részre egyaránt domborműveket faragtak: kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket.

2Móz 26,31


verse #30

A templom padlóját arannyal vonták be a belső és a külső részben egyaránt.


verse #31

A szentek szentjének bejáratára ajtószárnyakat készítettek olajfából. A szemöldökfák és az ajtófélfák ötszöget alkottak.


verse #32

Mind a két ajtószárny olajfából volt. Kerúb-, pálma- és virágfüzér-domborműveket faragtak rájuk, majd bevonták arannyal; a kerúbokat és a pálmákat is befuttatták arannyal.


verse #33

Ugyanígy készítettek a templom bejáratához is ajtófélfákat olajfából, négyszögletes formára.


verse #34

Mindkét ajtószárny ciprusfából volt. Az egyik ajtószárny is két táblából állt, amelyek csapon forogtak, meg a másik ajtószárny is két táblából állt, amelyek csapon forogtak.


verse #35

Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és beborították arannyal, amely még a véseteket is befedte.


verse #36

Azután megépítették a belső udvart három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából.


verse #37

A negyedik évben rakták le az Úr házának alapját, ziv hónapban,


verse #38

és a tizenegyedik évben, búl hónapban, azaz a nyolcadik hónapban készült el a templom minden része és minden tartozéka. Hét esztendeig építették.

Chapters:


Books