26. fejezet
Jób erre ezt mondta:
„Te aztán nagy segítség vagy az erőtlennek,
és megmented az erőtlen kart!
Nagyszerű tanácsot adsz ám annak, aki híján van a bölcsességnek!
Milyen bőkezűen osztod meg a gyakorlatias meglátásaidat!
Kinek akarsz beszélni,
és kinek a hatására mondasz ilyeneket?
A tehetetlen halottak csak remegnek,
mélyebben vannak, mint a vizek és a lakóik.
Isten előtt meztelen a sír,
és nincs letakarva a pusztulás helye.
Kifeszíti északon az eget az üres tér fölé,
a semmire függeszti a földet.
Felhőibe burkolja a vizet,
és súlya alatt nem hasadnak meg a felhők.
Eltakarja a trónját,
kiteríti rá a felhőjét.
Kijelöli a horizontot a víz színén,
határt húz a világosság és a sötétség közé.
Az ég oszlopai rázkódnak,
megdermednek, ha felemeli a hangját.
Erejével felkorbácsolja a tengert,
és értelmével összezúzza a tengeri szörnyet.
Leheletével megtisztítja az eget,
és keze átdöfi a megfoghatatlan kígyót.
Nézd, mindez csak töredéke annak, amit Isten tesz!
Csak elhaló suttogás, amit róla hallottunk!
Ki képes hát megérteni hatalmas mennydörgését?”
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42