A zsidókhoz írt levél

chapter 3


Chapters:


Krisztus feljebbvaló Mózesnél


verse #1

Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra,


verse #2

aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában.

4Móz 12,7


verse #3

Ő ugyanis Mózesnél nagyobb dicsőségre volt méltó, mint ahogyan a háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének.

1Kor 3,16; 1Kor 6,19; Ef 2,20


verse #4

Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, Isten az.


verse #5

Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett,


verse #6

Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.


Izráel példája óvjon a hitetlenségbe eséstől


verse #7

Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok,

Zsolt 95,7


verse #8

ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában,


verse #9

ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át.


verse #10

Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismeri az én utaimat.


verse #11

Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.”

4Móz 14,21


verse #12

Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel.


verse #13

Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.


verse #14

Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.


verse #15

Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”,

Zsolt 95,7


verse #16

azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból?

4Móz 14,1


verse #17

És kikre haragudott Isten negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában?


verse #18

És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak?


verse #19

Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.

Chapters:


Books