chapter 24
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,
és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.
Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.
Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt?
Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában,
hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.
→ Lk 18,31
Ekkor visszaemlékeztek szavaira,
és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.
A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,
de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.
Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.
Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,
és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.
Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.
Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak.
Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?
Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt;
és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.
Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,
de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.
El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.
Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!
→ Mk 16,14
Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
→ 5Móz 18,15; Ézs 9,6; Zsolt 22; Ézs 53
Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon.
És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.
Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek!
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.
És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait.
Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok?
Ők pedig adtak neki egy darab sült halat.
Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,
és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,
és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.
Ti vagytok erre a tanúk.
És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.
Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.
És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;
mindig a templomban voltak, és áldották Istent.