Ezékiel próféta könyve

chapter 16


Chapters:


Példázat a hűtlen Jeruzsálemről


verse #1

Így szólt hozzám az Úr igéje:


verse #2

Emberfia! Szembesítsd Jeruzsálemet utálatos dolgaival!


verse #3

Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr Jeruzsálemhez: Kánaán földjéről származol, ott születtél; apád emóri, anyád pedig hettita.


verse #4

Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek.


verse #5

Senki sem szánt meg, hogy bármit is megtett volna ezekből, könyörülve rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél.


verse #6

De én arra jártam, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam hát neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben!

5Móz 32,10


verse #7

Fölneveltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de még teljesen meztelen voltál.


verse #8

Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél.

2Móz 19,5; 5Móz 7,6; Ruth 3,9


verse #9

Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal.


verse #10

Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád.


verse #11

Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot.


verse #12

Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát.


verse #13

Fölékesítetted magadat arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; finomliszt, méz és olaj volt az eledeled. Nagyon-nagyon megszépültél, sőt még a királyságot is elérted.


verse #14

Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket én aggattam rád – így szól az én Uram, az Úr.


verse #15

De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél. Elárasztottad paráznaságoddal, aki csak elment melletted, és az övé lettél.

Jer 2,20


verse #16

Fogtad a ruháidat, tarka sátrakat készítettél a halmokon, és ott paráználkodtál. Ilyen még nem volt, és nem is lesz!


verse #17

Fogtad arany és ezüst ékszereidet, amelyeket én adtam neked, férfiszobrokat készítettél, és azokkal paráználkodtál.

Hós 8,4


verse #18

Fogtad tarka ruháidat, és rájuk terítetted, a nekem járó olajat és illatszert pedig eléjük tetted.

2Móz 27,20; 2Móz 30,7


verse #19

Az ételt, amelyet neked adtam, a finomlisztet, az olajat és a mézet, amellyel tápláltalak, eléjük tetted kedves illatú áldozatul. Ez történt – így szól az én Uram, az Úr.


verse #20

Fogtad fiaidat és leányaidat, akiket nekem szültél, és őket is feláldoztad nekik eledelül. Hát nem volt eleged a paráznaságból,

5Móz 12,31; Jer 7,31; Ez 20,26


verse #21

hogy még fiaimat is levágtad, és odaadtad, feláldozva őket?!


verse #22

Sok utálatosságod és paráznaságod közben nem gondoltál vissza ifjúkorodra, amikor még teljesen meztelen voltál, és a véredben fetrengtél.


verse #23

Sok gonoszságod után – jaj, jaj neked, így szól az én Uram, az Úr –


verse #24

dombot emeltél, és magaslatot készítettél minden téren.


verse #25

Magaslatot építettél minden keresztúton, és szépségedet utálatosságra használtad: szétterpesztetted lábaidat minden arra járó előtt, és rengeteget paráználkodtál.


verse #26

Paráználkodtál a szomszédos egyiptomiakkal, a nagy testűekkel, rengeteget paráználkodtál: így bosszantottál engem.


verse #27

Ezért kinyújtottam kezemet ellened, elvettem a részedből, és kiszolgáltattalak a téged gyűlölő filiszteusok indulatának, akik szégyenkeznek fajtalankodásod miatt.


verse #28

Az asszírokkal is paráználkodtál telhetetlenül; paráználkodtál, de nem érted be vele.


verse #29

Rengeteget paráználkodtál a kalmár káldeusok országával, de ezzel sem érted be.


verse #30

Mennyire epekedett a szíved – így szól az én Uram, az Úr –, hogy mindezt megtehesd: egy nagy parázna tetteit,


verse #31

amikor dombot emeltél minden keresztúton, és magaslatot készítettél minden téren! Csak abban nem voltál olyan, mint a parázna, hogy nem törődtél a bérrel.


verse #32

Te, házasságtörő asszony, aki az ura helyett idegeneket fog magának!


verse #33

Minden paráznának fizetséget adnak, de te magad adtál fizetséget minden szeretődnek: megfizetted őket, hogy jöjjenek hozzád mindenünnen paráználkodni.


verse #34

A te paráznaságod fordítva történt, mint más asszonyoké: nem mások jártak utánad paráználkodni; te adtál bért, és nem neked adtak bért; veled tehát fordítva történt.


A hűtlen Izráel büntetése


verse #35

Ezért halld meg az Úr igéjét, te, parázna!


verse #36

Így szól az én Uram, az Úr: Mivel meztelenre vetkőztél, és mutogattad szemérmedet, amikor paráználkodtál szeretőiddel és minden utálatos bálványoddal, sőt fiaid vérét is nekik adtad,


verse #37

ezért íme, összegyűjtöm minden szeretődet, akiknek kelletted magad: azokat is, akiket szerettél, meg azokat is, akiket gyűlöltél. Köréd gyűjtöm őket mindenfelől, és leleplezem előttük szemérmedet, hadd lássák egész szemérmedet.

Jer 13,22


verse #38

Azután elítéllek a házasságtörők és a vérontók törvénye szerint, és kiszolgáltatlak a haragnak és a vérbosszúnak.

1Móz 9,6; 3Móz 20,10; 5Móz 22,22; Ez 23,45


verse #39

Kezükbe adlak: szétdúlják dombjaidat, lerombolják magaslataidat, lehúzzák rólad a ruhát, elveszik ékszereidet, és otthagynak teljesen meztelenül.


verse #40

Gyűlést hívnak össze ellened, megköveznek, és kardjukkal darabokra vágnak.


verse #41

Házaidat fölperzselik, és végrehajtják rajtad az ítéletet a többi asszony szeme láttára. Véget vetek paráznaságodnak, és nem fogsz többé senkinek bért adni érte.

Ez 5,8


verse #42

Akkor majd lecsillapszik rajtad lángoló haragom, és elmúlik felindulásom; megnyugszom, és nem bosszankodom többé.


verse #43

Mivel nem gondoltál vissza ifjúkorodra, sőt mindezekkel ingereltél engem, én majd a fejedre olvasom tetteidet – így szól az én Uram, az Úr –, és nem folytathatod többé fajtalankodásodat, sem utálatos dolgaidat.


verse #44

Aki szereti a szólásokat, ezt a szólást fogja majd mondani rád: Amilyen az anya, olyan a leánya.


verse #45

Anyád lánya vagy te, aki megutálta férjét és fiait. Ugyanolyan vagy, mint a nővéreid, akik megutálták férjüket és fiaikat. Anyátok hettita volt, apátok pedig emóri.


verse #46

A nővéred Samária, aki lányaival együtt tőled északra lakik, húgod pedig a lányaival együtt tőled délre lakó Sodoma.


verse #47

Egy kis ideig nem úgy éltél, mint ők, és nem követtél el olyan utálatos dolgokat. De azután mindenben, amit csak tettél, romlottabbá váltál náluk.


verse #48

Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy még a húgod, Sodoma sem tett olyat lányaival együtt, amiket te tettél lányaiddal együtt!

JSir 4,6; Mt 10,15


verse #49

Az volt a bűne a húgodnak, Sodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, a nincstelent és a szegényt mégsem támogatta.


verse #50

Felfuvalkodtak, és utálatos dolgokat műveltek előttem; azért elvetettem őket, amikor ezt láttam.

1Móz 19,24


verse #51

Samária hozzád képest feleannyit sem vétkezett, hiszen te több utálatos dolgot követtél el, mint ő; nővéreid igazabbak nálad, olyan sok utálatos dolgot követtél el.


verse #52

Viseld azért te is gyalázatodat, mert nővéreid oldalára álltál vétkeiddel, amikor még náluk is utálatosabb dolgokat követtél el; még ők is igazabbak nálad! Szégyelld magad, és viseld gyalázatodat te is, hiszen még nővéreid is igazabbak nálad!


Új élet reménysége


verse #53

De majd jóra fordítom a sorsukat, Sodomának és leányainak meg Samáriának és leányainak a sorsát; és akkor a te sorsodat is jóra fordítom majd az övékével együtt.

5Móz 30,3


verse #54

Viseld azért gyalázatodat, és szenvedd el a gyalázatot mindazért, amit elkövettél, vigasztalódásukra.


verse #55

Nővéreid, Sodoma és leányai ismét olyanok lehetnek majd, mint hajdan, Samária és leányai is olyanok lehetnek majd ismét, mint hajdan; azután te és leányaid is olyanok lehettek majd ismét, mint hajdan.


verse #56

Milyen rossz hírét terjesztetted húgodnak, Sodomának, amikor még gőgös voltál,


verse #57

míg le nem lepleződött a te gonoszságod! Ugyanígy gyaláznak most téged a körülötted élő arámok és filiszteusok, akik mindnyájan utálnak téged.


verse #58

Neked is viselned kell fajtalan és utálatos tetteid következményeit! – így szól az Úr.


verse #59

Ezt mondja az én Uram, az Úr: Úgy bánok majd veled, ahogy viselkedtél, mert semmibe vetted az esküt, és megszegted a szövetséget.


verse #60

De én visszaemlékezem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled.

3Móz 26,45; Jer 31,31; Ez 37,26


verse #61

Akkor visszagondolsz majd a tetteidre, és szégyenkezni fogsz. Magadhoz fogadod nővéreidet és húgaidat, én pedig leányaiddá teszem őket, bár ők nem tartoznak a veled kötött szövetséghez.


verse #62

Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az Úr.


verse #63

Gondolj erre, szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha majd megbocsátom mindazt, amit elkövettél – így szól az én Uram, az Úr.

Ez 36,31

Chapters:


Books