Krónikák első könyve

23. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Amikor Dávid megöregedett, és betelt az élettel, fiát, Salamont tette Izráel királyává.


2. vers

Összegyűjtötte Izráel összes fejedelmét meg a papokat és a lévitákat is.


3. vers

Megszámlálták a lévitákat harminc­esztendőstől fogva fölfelé, és a férfiak száma harmincnyolcezer fő volt.


4. vers

Ezek közül huszonnégyezren az Úr háza körüli teendőkre viseljenek gondot, és hatezren tiszttartók és bírák legyenek.


5. vers

Négyezren kapuőrök, négyezren pedig dicsérjék az Urat mindenféle hangszerrel, amelyeket az Úr dicséretére készíttettem.


6. vers

Azután Dávid Lévi fiai szerint csoportokba osztotta őket: gérsóniakra, kehátiakra és meráriakra.


7. vers

A gérsóniak közt volt

Ladán és Simei.


8. vers

Ladán három fia:

Jehiél az első, aztán Zétám és Jóél.


9. vers

Simeinek is három fia volt:

Selómit, Haziél és Hárán.

Ők voltak Ladán családfői.


10. vers

Simei fiai voltak:

Jahat, Zízá, Jeús és Beríá, ezek négyen voltak Simei fiai.


11. vers

Jahat volt az első és Zízá a második. De mivel Jeúsnak és Beríának nem sok fia volt, családjuk csak egy ágnak számított.


12. vers

Kehát fiai négyen voltak:

Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél.


13. vers

Amrám fia volt Áron és Mózes.

És Áront kiválasztották, hogy fölszenteljék a szentek szentje számára őt és fiait mindörökké, hogy jó illattal áldozzanak az Úr színe előtt, és szolgáljanak neki, s az ő nevében áldják meg a népet mindenkor.


14. vers

Mózesnek, Isten emberének fiait pedig Lévi nemzetségei közé számították.


15. vers

Mózes fia volt

Gérsóm és Eliezer.


16. vers

Gérsóm fiai közül

Sebuél volt az első.


17. vers

Eliezer fia volt

Rehabjá, a családfő. Eliezernek nem volt több fia, de Rehabjá fiai igen megsokasodtak.


18. vers

Jichár fiai között

Selómit volt a családfő.


19. vers

Hebrón fiai között

Jerijjáhú volt az első, Amárja a második, Jahaziél a harmadik és Jekamám a negyedik.


20. vers

Uzzíél fiai között

Míká volt az első, és Jissijjá a második.


21. vers

Merári fia volt

Mahli és Músi.

Mahli fiai

Eleázár és Kís.


22. vers

Eleázár úgy halt meg, hogy nem voltak fiai, hanem leányai, akiket a saját atyjukfiai, Kís fiai vettek el.


23. vers

Músi fiai hárman voltak: Mahli, Éder és Jerémót.


24. vers

Ezek voltak Lévi fiai családjaik szerint, a családfők nevük összeírása szerint, fejenként, akik az Úr házában szolgáltak húszéves kortól fölfelé.


25. vers

Mert ezt mondta Dávid: Nyugalmat adott népének az Úr, Izráel Istene, és Jeruzsálemben lakozik mindörökké.


26. vers

Azért a lévitáknak sem kell többé hordozniuk Isten hajlékát és mindazt a fölszerelést, amely az ő szolgálatához való.


27. vers

Azért Dávid utolsó rendelete szerint megszámlálták Lévi fiait húszéves kortól fölfelé.


28. vers

Áron fiainak szolgálatában tevékenykedtek az Úr házában és annak udvaraiban, kamráiban és mindenféle szent edény tisztán tartásában és az Isten házának szolgálatában.


29. vers

Hogy gondot viseljenek a sorba rakott kenyerekre, az ételáldozathoz való finomlisztre, a kovásztalan lepényekre, a serpenyőkre, a főtt étekre, minden űr- és hossz­mértékre,


30. vers

és hogy álljanak készen az Úrnak való hálaadásra és dicséretére mind reggel, mind este.


31. vers

Hogy mikor az Úrnak égőáldozatot mutatnak be minden szombaton, a hónapok első napjain és a szokott ünnepeken, meghatározott szám szerint álljanak szüntelen az Úr előtt.


32. vers

És hogy gondoskodjanak a gyülekezet sátra körüli szolgálatról, a szentély körüli szolgálatról és a teendőkről atyjukfiainak, Áron fiainak a szolgálatánál az Úr házában.

Fejezetek:


Könyvek