Királyok első könyve
18. fejezet
1. vers
Sok idő elteltével, a harmadik esztendőben így szólt az Úr szava Illéshez: Menj el, mutasd meg magadat Ahábnak, és esőt adok a föld színére!
2. vers
Illés tehát elment, hogy megmutassa magát Ahábnak. Samáriában pedig nagy éhség volt.
3. vers
Ekkor Aháb hívatta Óbadjáhút, a palota felügyelőjét. Óbadjáhú pedig igen félte az Urat.
4. vers
Mert amikor Jezábel megölette az Úr prófétáit, Óbadjáhú száz prófétát vett oltalmába, és ötvenenként elrejtette őket egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel.
5. vers
Aháb azt mondta Óbadjáhúnak: Menj el mindenhova az országban a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hátha találunk egy kis füvet, hogy a lovakat és öszvéreket életben tarthassuk, és ne hagyjuk a jószágot mindenestül elpusztulni.
6. vers
Fölosztották tehát maguk között a földet, hogy ki hova menjen. Aháb egyedül ment az egyik úton, és Óbadjáhú is egyedül ment a másik úton.
7. vers
Amint Óbadjáhú ment az úton, íme, szembetalálkozott Illéssel, és amikor fölismerte őt, arcra borult, és ezt mondta: Nem te vagy-e az, uram, Illés?
8. vers
Ő így felelt: Én vagyok. Menj el, mondd meg az uradnak: Íme, itt van Illés.
9. vers
Ő pedig azt mondta: Mit vétettem ellened, hogy szolgádat Aháb kezébe akarod adni, hogy megöljön?
10. vers
Él az Úr, a te Istened, hogy nincs nemzetség és ország, ahova el ne küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor megeskette a földet és a népet, hogy valóban nem találtak meg téged.
11. vers
És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak, íme, itt van Illés!
12. vers
És ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úr Lelke, amelyet nem ismerek, és elmegyek, hogy megmondjam Ahábnak, ő pedig nem talál meg téged, engem öl meg. Pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva.
13. vers
Nem mondták-e meg az én uramnak, mit tettem, amikor Jezábel megölette az Úr prófétáit? Hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfit ötvenenként egy-egy barlangba, és tápláltam őket kenyérrel és vízzel?
14. vers
És te mégis azt mondod: Menj el, és mondd meg a te uradnak, íme, itt van Illés! Akkor ő megöl engem!
15. vers
Illés így felelt: Él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok, hogy e mai napon megmutatom magam neki.
16. vers
Elment tehát Óbadjáhú Aháb elé, és megjelentette ezt neki. Aháb pedig elébe ment Illésnek.
17. vers
Amikor Aháb meglátta Illést, azt mondta neki: Te vagy-e az, Izráel megháborítója?
18. vers
Ő pedig így felelt: Nem én háborítottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza azzal, hogy elhagytátok az Úr parancsolatait, és a Baal után jártok.
19. vers
Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám egész Izráelt a Karmel-hegyre és a Baal négyszázötven prófétáját és az Asérá négyszáz prófétáját, akik Jezábel asztaláról élnek.
20. vers
Akkor elküldött Aháb Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre.
21. vers
Illés pedig odament az egész sokasághoz, és azt mondta: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, kövessétek azt. De nem felelt neki a nép még csak egy szót sem.
22. vers
Akkor azt mondta Illés a népnek: Egyedül csak én maradtam meg az Úr prófétái közül, míg a Baal prófétái négyszázötvenen vannak.
23. vers
Adjatok azért nekünk két bikát. Ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, vagdalják darabokra, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak alá. Én pedig a másikat készítem el, amelyet a fahasábokra rakok, de tüzet én sem gyújtok alá.
24. vers
Akkor hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűz által felel, az az Isten. Erre az egész sokaság így felelt: Rendben van!
25. vers
Illés azt mondta a Baal prófétáinak: Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, és készítsétek el ti először, mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok alá!
26. vers
Akkor vették a bikát, amelyet nekik adtak, elkészítették, és segítségül hívták a Baal nevét reggeltől egész délig. Ezt mondták: Baal! Hallgass meg minket! De nem jött se hang, se semmilyen felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek.
27. vers
Amikor pedig már dél lett, Illés elkezdte gúnyolni őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred.
28. vers
Erre elkezdtek hangosan kiabálni, és szokásuk szerint kardokkal és dárdákkal összevagdosták magukat, míg csak ki nem csordult a vérük.
29. vers
Dél elmúltával pedig önkívületbe estek, egészen az esti áldozatig. De akkor sem jött hang, sem felelet, sem meghallgattatás.
30. vers
Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az Úr lerombolt oltárát.
31. vers
Vett Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint, akiknek Isten azt mondta: Izráel legyen a neved.
32. vers
És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár köré, amelybe két véka vetőmag elfért volna.
33. vers
Odakészítette a fahasábokat, fölvagdalta a bikát és rárakta a fára.
34. vers
Azután ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Ezután azt mondta: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is megtették.
35. vers
Úgyhogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is megtelt vízzel.
36. vers
Amikor eljött az esti áldozás ideje, odalépett Illés próféta, és azt mondta: Ó, Uram, Ábrahám, Izsák és Izráel Istene! Hadd tudják meg e mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és mindezeket a te parancsodra tettem.
37. vers
Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy megtudja ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza a szívüket!*
38. vers
Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és fölnyalta a vizet, amely az árokban volt.
39. vers
Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és azt mondta: Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!
40. vers
Illés pedig azt mondta nekik: Fogjátok meg a Baal prófétáit, hogy senki el ne menekülhessen közülük! Ekkor megfogták őket, Illés pedig levitte őket a Kísón-patak mellé, és ott megölte őket.
41. vers
Akkor azt mondta Illés Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert nagy eső zúgása hallatszik.
42. vers
Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel-hegy tetejére, leborult a földre, arcát a két térde közé tette,
43. vers
és így szólt szolgájához: Menj föl, és nézz a tenger felé. Az fölment, arrafelé nézett, és azt mondta: Nincsen semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer.
44. vers
Hetedszerre azt mondta a szolga: Íme, egy kis felhőcske jön föl a tengerből, akkora, mint egy ember tenyere. Ő azt felelte: Menj el, és mondd meg Ahábnak: Fogj be és menj le, míg föl nem tartóztat az eső.
45. vers
Eközben az történt, hogy besötétedett az ég a felhők és a szél miatt, és nagy eső lett. Aháb pedig szekérre ült, és elment Jezréelbe.
46. vers
Az Úr keze pedig Illésen volt. Felövezte derekát, és még Aháb előtt elfutott Jezréel felé.
Könyvek
