Pál levele a kolosséiakhoz

chapter 4


Chapters:

1 2 3 4


verse #1

Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.

Ef 6,9


Buzdítás kitartó imádkozásra, bölcs magatartásra


verse #2

Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!


verse #3

Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –,


verse #4

hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla.


verse #5

Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.

Ef 5,15


verse #6

Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.


Személyes üdvözletek és üzenetek


verse #7

Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tikhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban.

ApCsel 20,4; Ef 6,21


verse #8

Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és megvigasztalja szíveteket.


verse #9

Vele megy Onészimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik.

Filem 1,10


verse #10

Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, aki felől utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be;


verse #11

köszönt továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem.


verse #12

Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata.


verse #13

Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban vannak.


verse #14

Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász.


verse #15

Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet.


verse #16

Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok.


verse #17

És mondjátok meg Arkhipposznak: Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!


Áldás


verse #18

A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én fogságomról! Kegyelem veletek!

Chapters:


Books