Dániel próféta könyve

chapter 6


Chapters:


verse #1

A méd Dárius pedig elfoglalta az országot hatvankét esztendős korában.

Dán 9,1


Dániel az oroszlánok vermében


verse #2

Dárius úgy látta jónak, hogy országa vezetésére százhúsz kormányzót nevezzen ki, felosztva köztük az egész országot.


verse #3

Ezek fölé pedig három főkormányzót rendelt, akik közül az egyik Dániel volt. Ők számoltatták el a kormányzókat, hogy a királyt semmi kár ne érje.


verse #4

Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne; ezért a király őt akarta az egész ország élére állítani.

Dán 5,12


verse #5

A főkormányzók és a kormányzók igyekeztek ürügyet találni az ország ügyeinek intézésében arra, hogy bevádolhassák Dánielt. De nem sikerült semmiféle ürügyet vagy hibát találniuk, mert megbízható volt; sem hanyagságot, sem hibát nem lehetett találni nála.


verse #6

Akkor azt mondták ezek az emberek: Nem találunk semmiféle ürügyet, hogy bevádolhassuk ezt a Dánielt, hacsak Istenének a törvényével kapcsolatban nem találunk ellene valamit.


verse #7

Akkor ezek a főkormányzók és kormányzók a királyhoz siettek, és ezt mondták neki: Dárius király, örökké élj!

Dán 3,9


verse #8

Azt tanácsolják az ország főkormányzói, az elöljárók, a kormányzók, az udvari emberek és a helytartók, hogy hozzon a király végzést, és adjon ki szigorú rendeletet: aki harminc napon belül bármiért könyörög akár istenhez, akár emberhez rajtad kívül, ó, király, azt dobják az oroszlánok vermébe!


verse #9

Most azért add ki, ó, király, ezt a rendeletet, és írd alá ezt az iratot, hogy a médek és a perzsák megmásíthatatlan törvénye szerint visszavonhatatlan legyen!

Eszt 1,19; Eszt 8,8


verse #10

Így is történt: Dárius király aláírta a rendeletet tartalmazó iratot.


verse #11

Amikor Dániel megtudta, hogy ez az irat alá lett írva, hazament. Emeleti szobájának ablakai azonban nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.

1Kir 8,48; Zsolt 55,18


verse #12

Azok az emberek pedig odasiettek, és ott találták Dánielt, amint Istenéhez könyörgött és esedezett.


verse #13

Akkor a király elé járultak, és ezt mondták a királyi rendeletre hivatkozva: Ó, király! Nem írtad-e alá azt a rendeletet, hogy aki harminc napon belül bármiért könyörög akár istenhez, akár emberhez rajtad kívül, azt dobják az oroszlánok vermébe? A király így válaszolt: De igen, így van, a médek és a perzsák visszavonhatatlan törvénye szerint.


verse #14

Erre ők azt mondták a királynak: Dániel, a zsidó foglyok egyike semmibe vesz téged, ó, király, meg azt a rendeletet is, amelyet aláírtál, és naponta háromszor imádkozik a maga Istenéhez.


verse #15

Amikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, és azon töprengett, hogyan segíthetne Dánielen. Napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse őt.


verse #16

De azok az emberek újra a királyhoz siettek, és ezt mondták neki: Tudnod kell, ó, király, hogy a médek és a perzsák törvénye szerint nem szabad megmásítani semmiféle rendeletet vagy végzést, amelyet a király kiadott.


verse #17

Ekkor a király parancsára előhozták Dánielt, és az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged!

Dán 3,15


verse #18

Odavittek egy követ, és a verem szájára tették; a király pedig lepecsételte azt a maga és a főrangú embereinek a gyűrűjével, hogy Dániel sorsán ne lehessen változtatni.


verse #19

Azután a király bement a palotájába, és böjtölve töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom.


verse #20

Pirkadatkor aztán fölkelt gyorsan a király, és az oroszlánok verméhez sietett.


verse #21

Amikor odaért a veremhez, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt Dánielhez a király: Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit olyan állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól?


verse #22

Dániel így felelt a királynak: Király, örökké élj!

Dán 3,9


verse #23

Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel.

Dán 3,28; Zsid 11,33


verse #24

Erre a király nagyon megörült, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és egyetlen sérülést sem találtak rajta, mert hitt Istenében.


verse #25

Ezután a király odavitette azokat az embereket, akik bevádolták Dánielt, és bedobták őket fiaikkal és feleségeikkel együtt az oroszlánok vermébe. Még a verem fenekére sem értek, máris megragadták őket az oroszlánok, és összezúzták minden csontjukat.


verse #26

Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék!


verse #27

Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.

Dán 2,44


verse #28

Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.


verse #29

Ennek a Dánielnek aztán jó dolga volt Dárius, majd a perzsa Círus uralkodása alatt.

Dán 1,21

Chapters:


Books