Ámósz próféta könyve

chapter 4


Chapters:


Samária asszonyai ellen


verse #1

Halljátok meg ezt az igét, ti, básáni tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok még, hadd igyunk!


verse #2

Megesküdött szentségére az én Uram, az Úr, hogy eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket, maradékotokat pedig halászhorgokkal.


verse #3

A leomlott falon át mentek ki egymás után, és a Hermón felé hajtanak benneteket – így szól az Úr.


Izráelnek nem használt a fenyítés


verse #4

Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, Gilgálban vétkezzetek még többet! Hozzátok reggelenként áldozataitokat, harmadnapra tizedeiteket!

5Móz 14,28; Ám 5,5


verse #5

Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, kiáltsátok, híreszteljétek, hogy önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! – így szól az én Uram, az Úr.

3Móz 2,11


verse #6

Én meg azt tettem veletek, hogy nem volt harapnivaló városaitokban, kenyérhiány volt minden helységetekben, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr.


verse #7

Én az esőt is megvontam tőletek három hónappal az aratás előtt: az egyik városra adtam esőt, a másik városra nem adtam esőt. Az egyik föld kapott esőt, a másik föld nem kapott esőt, és kiszáradt.

1Kir 17,1


verse #8

Két-három városból támolyogtak egy városba, hogy vizet ihassanak, de nem jutott nekik elég, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr.


verse #9

Megvertelek benneteket aszállyal és gabonarozsdával, kertjeiteknek és szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét leette a sáska, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr.

Hag 1,11; Jóel 1,4


verse #10

Dögvészt küldtem rátok, olyat, mint Egyiptomra. Ifjaitokat fegyverrel öltem meg, lovaitok zsákmányul estek. Táborotok bűze orrotokba szállt, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr.

2Móz 9,3; Jóel 2,20


verse #11

Olyan pusztulást hoztam rátok, mint amikor Sodomát és Gomorát elpusztította Isten. Olyanok lettetek, mint a tűzből kiragadott üszkös fadarab, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr.

1Móz 19,24; Zak 3,2


verse #12

Ezért bánok így veled, Izráel! És mivel így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel!


verse #13

Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.

Mik 1,3

Chapters:


Books