⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Ezékiel

31. fejezet


Fejezetek:


1. vers

A 11. évben, a 3. hónap első napján Jehova ismét szólt hozzám:


2. vers

„Embernek fia! Így szólj Egyiptom királyához, a fáraóhoz és hordáihoz:
»Kihez hasonlítasz nagyságodban?


3. vers

Volt egy asszír, egy libanoni cédrus,
melynek szép ágai voltak, mint egy árnyékot adó bozótnak, és magasra nőtt;
a felhőkig ért.


4. vers

Nagyra növesztették a vizek, a mélyen levő vízforrásoktól magasra nőtt.
Folyamok vették körbe a helyet, ahova ültették.
Csatornáik vízzel látták el a mező minden fáját.


5. vers

Ezért magasabbra nőtt a mező minden fájánál.

Folyamainak bőséges vizétől
egyre több ága lett, és gallyai hosszúra nyúltak.


6. vers

Ágain fészkelt az ég összes madara,
gallyai alatt ellett a mező minden vadállata,
és árnyékában lakott az összes népes nemzet.


7. vers

Szépsége és ágainak hosszúsága fenségessé tette,
mert gyökérzete sok vízhez elért.


8. vers

Egyetlen más cédrus sem volt hozzá fogható Isten kertjében.

Egyik borókafenyőnek sem voltak az övéihez hasonló ágai,
és egyik platánfának sem voltak olyan gallyai, mint neki.
Isten kertjében egyetlen fa sem vetekedhetett a szépségével.


9. vers

Szépnek alkottam, dús lombozattal,
és az igaz Isten kertjében, Édenben minden fa irigykedett rá.«


10. vers

Ezért így szól a legfőbb Úr, Jehova: »Mivel olyan magasra nőtt, hogy a felhőkig ér, és szíve felfuvalkodott a magassága miatt,


11. vers

kiszolgáltatom a nemzetek hatalmas urának. Az majd biztosan tettre kel ellene, én pedig elvetem a gonoszsága miatt.


12. vers

Az idegenek, a legkegyetlenebbek a nemzetek közül kivágják, és otthagyják a hegyeken. Lombozata lehullik a völgyekbe, és gallyai összetörten hevernek majd a föld folyóiban. A föld összes népe elhagyja árnyékát, és elmennek.


13. vers

Kidőlt törzsén lakik majd az ég minden madara, gallyain pedig a mező minden vadja.


14. vers

Azért van ez, hogy egyetlen víz melletti fa se nőjön olyan magasra, ne érjen a felhőkig, és egyetlen jól öntözött fa se érjen fel odáig. Mert mindegyiküket halálra adják, a föld mélyére kerülnek az emberekkel együtt, akik a verembe szállnak.«


15. vers

Így szól a legfőbb Úr, Jehova: »Azon a napon, amikor sírba száll, gyászt hozok. Ezért elzárom a mély vizeket, és gátat szabok azok folyamainak, hogy visszatartsam a sok vizet. Elsötétítem miatta a Libanont, és a mező minden fája elszárad.


16. vers

Amikor lerántom a sírba azokkal együtt, akik a verembe szállnak, zuhanásának hangjára megrendülnek a nemzetek. És Éden minden fája, a Libanon válogatott és legjobb fái, mindazok, amelyek jól öntözöttek, megvigasztalódnak a föld mélyén.


17. vers

Ők is vele együtt a sírba szálltak a karddal megöltek közé, a támogatóival együtt, akik az árnyékában laktak a nemzetek között.«


18. vers

»Éden melyik fája hasonlított rád dicsőségben és nagyságban? Mégis le leszel taszítva Éden fáival együtt a föld mélyére. A körülmetéletlenek között fogsz feküdni a karddal megöltekkel együtt. Ez fog történni a fáraóval és minden hordájával« – ez a legfőbb Úr, Jehova kijelentése.”

Fejezetek:


Könyvek