Az apostolok cselekedetei
capítulo 27
verso 1
Amikor eldőlt, hogy Itáliába hajózunk, átadták Pált és több más foglyot a császári seregből való Juliusz nevű századosnak.
verso 2
Beszálltunk tehát egy adramittiumi hajóba, amely az ázsiai partvidéket akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is.
verso 3
Másnap megérkeztünk Szidónba. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen a barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.
verso 4
Onnan elindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt.
verso 5
Majd Cilicia és Pamfilia partja mellett elhajózva eljutottunk a líciai Mirába.
verso 6
És mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált, abba szállított át minket.
verso 7
Több napon át azonban csak lassan haladtunk, és nehezen jutottunk el Kniduszig, de mivel a szél nem engedett bennünket odajutni, elhajóztunk Kréta alatt, Szalmóné közelében.
verso 8
Nagy nehezen elhajóztunk mellette, majd eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőknek neveznek, s melyhez közel van Lázea városa.
verso 9
Mivel pedig már sok idő telt el, és a hajózás kezdett veszélyessé válni, mert a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket:
verso 10
Férfiak, úgy látom, hogy ez a hajózás nemcsak a rakománynak és a hajónak, hanem a mi életünknek is ártalmára és nagy kárára lesz.
verso 11
De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.
verso 12
Mivel a kikötő telelésre nem volt alkalmas, ezért a többség úgy határozott, hogy hajózzanak tovább, ha csak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe, amely délnyugat és északnyugat felé néz.
verso 13
Mivel pedig gyenge déli szél kezdett fújni, úgy gondolták, hogy feltett szándékukat véghez vihetik, felszedték hát a horgonyt, és Kréta mentén hajóztak tovább.
verso 14
Nemsokára azonban a sziget felől viharos szél csapott le ránk, amelyet északkeletinek neveznek,
verso 15
s amely a hajót magával ragadta, és mivel nem bírt a széllel szemben menni, hagytuk, hogy magával vigyen bennünket.
verso 16
Amikor pedig egy kis sziget alá futottunk, amelyet Klaudának hívnak, alig bírtuk hatalmunkban tartani a csónakot.
verso 17
Miután azt felvonták, védőintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szirtisz zátonyaira futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak tovább.
verso 18
Amikor pedig a szélvésztől nagyon hányattattunk, másnap a hajóterhet kidobták,
verso 19
harmadnap pedig saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is.
verso 20
Amikor pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem kis vihar tombolt, minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől.
verso 21
Amikor pedig már jó ideje nem ettek, Pál felállt közöttük, és azt mondta: Férfiak, jobb lett volna, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, így elkerültük volna ezt a bajt és kárt.
verso 22
De még most is biztatlak titeket: ne veszítsétek el a reményt, mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.
verso 23
Mert ma éjjel mellém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok,
verso 24
és ezt mondta: Ne félj, Pál, a császár elé kell állnod, és Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak.
verso 25
Azért bízzatok, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta.
verso 27
Amikor pedig eljött az Adrián való hányattatásunk tizennegyedik éjszakája, éjféltájban észrevették a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek.
verso 28
Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölt állapítottak meg, majd egy kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották a mérőónt, és tizenöt ölt mértek.
verso 29
Mivel féltek, hogy valami szirtes helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva, hogy nappal legyen.
verso 30
Ekkor a hajósok el akartak menekülni a hajóról, és a csónakot lebocsátották a tengerre azzal az ürüggyel, mintha a hajó orrából akarnának horgonyt vetni.
verso 31
Pál azonban azt mondta a századosnak és a katonáknak: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti sem menekülhettek meg.
verso 32
Akkor a katonák elvágták a csónak köteleit, és hagyták, hogy kiessen.
verso 33
Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt hozzájuk: Ma van tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és nem vettetek magatokhoz semmit.
verso 34
Azért kérlek titeket, hogy egyetek, mert ez a megmaradásotokat szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál sem a fejéről.
verso 35
Amikor ezeket mondta, kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, majd megtörte, és enni kezdett.
verso 36
Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is ettek.
verso 37
Lélekszám szerint pedig összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajóban.
verso 38
Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
verso 39
Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, csak egy tengeröblöt láttak, melynek lapos partja volt, és úgy döntöttek, hogy ha tudják, arra futtatják rá a hajót.
verso 40
A horgonyokat tehát körös-körül elvagdalták, a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd köteleit is megoldották, és az orrvitorlát a szélnek feszítve igyekeztek a part felé haladni.
verso 41
De amikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót, amelynek az orra azon megakadva mozdíthatatlanul ott maradt, a hátulsó része azonban szakadozott a hullámverés miatt.
verso 42
A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiússzon és megszökjön.
verso 43
De a százados eltiltotta őket ettől a szándékuktól, mivel meg akarta tartani Pált, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek ki a szárazföldre,
verso 44
utána pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan épségben kijutottak a szárazföldre.
Libros
