Dániel

Capítulos:

1 2 3 4 5 6 …   ⇤ ← 4 → ⇥

verso 1

„Nabukodonozor király szava minden néphez, nemzethez és nyelvi csoporthoz, amelyek az egész földön laknak: Legyen békétek bőséges!

verso 2

Örömmel hirdetem ki, hogy milyen jeleket és csodákat tett velem a legfelségesebb Isten.

verso 3

Milyen nagyok a jelei, és milyen hatalmasak a csodái! Királysága örök királyság, és uralma nemzedékeken át fennáll.

verso 4

Én, Nabukodonozor, gondtalanul éltem a házamban, és jómódban a palotámban.

verso 5

Álmot láttam, amely félelmet keltett bennem. Ahogy az ágyamban feküdtem, a képek és a látomások, amelyeket láttam, megrémítettek.

verso 6

Parancsot adtam, hogy hozzák elém Babilon valamennyi bölcsét, és tudassák velem az álom megfejtését.

verso 7

Ekkor a mágiát űző papok, mágusok, káldeusok és asztrológusok elém járultak. Amikor elmondtam nekik, mi volt az álom, nem tudták megfejteni.

verso 8

Végül elém járult Dániel, akinek a neve Baltazár az én istenem neve után, és akiben a szent istenek szelleme van, és elmondtam neki, mi volt az álom:

verso 9

»Ó, Baltazár, a mágiát űző papok feje! Jól tudom, hogy a szent istenek szelleme van benned, és hogy nincs olyan titok, melyet nehéz lenne megfejtened. Mondd el hát, mi a megfejtése a látomásoknak, melyeket álmomban láttam.

verso 10

A látomásokban, melyeket ágyamban fekve láttam, egy rendkívül magas fa állt a föld közepén.

verso 11

A fa megnőtt, erős lett, és a teteje az égig ért. Látható volt az egész földön.

verso 12

Lombozata szép volt, gyümölcse bőséges, és volt rajta eledel mindenkinek. Alatta kerestek árnyékot a mező vadjai, ágain laktak az ég madarai, és arról táplálkozott minden teremtmény.

verso 13

Az ágyamban látott látomásokban aztán egy őrt, egy szentet láttam lejönni az égből.

verso 14

Hangosan ezt mondta: ’Vágjátok ki a fát, és vagdaljátok le az ágait! Rázzátok le róla a leveleit, és szórjátok szét a gyümölcsét! Meneküljenek a vadak alóla és a madarak az ágairól!

verso 15

De a tövét a gyökereivel együtt hagyjátok a földben, és legyen vas- és rézbilincsbe verve a mezőn a fűben. Az ég harmata öntözze, és a vadállatokkal együtt legyen a föld növényei között.

verso 16

Emberi szíve változzon át, és vadállat szívét kapja, és hét idő múljon el felette.

verso 17

Ezt az őrök jelentették be, és ezt a kérést a szentek hirdették ki, hogy megtudják az élők, hogy a legfelségesebb Isten uralkodik az emberek királyságán, és annak adja azt, akinek akarja, és az emberek közül a legalacsonyabb rangút állítja az élére.’

verso 18

Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor király. Te pedig Baltazár, mondd el, mi a megfejtése, ugyanis királyságom egyetlen bölcse sem képes tudatni velem a megfejtését. De te képes vagy rá, mert a szent istenek szelleme van benned.«

verso 19

Dániel, akinek a neve Baltazár, ekkor megijedt egy pillanatra, és a gondolatai megrémítették.

A király ezt mondta: »Ó, Baltazár, ne rémítsen meg az álom és az értelme!«

Baltazár erre így válaszolt: »Ó, uram, bár azokon teljesedne az álom, akik gyűlölnek téged, az értelme pedig az ellenségeiden!

verso 20

A fa, melyet láttál, amely nagyra nőtt, erős lett, a teteje az égig ért, és látható volt az egész földön,

verso 21

amelynek a lombozata szép volt, gyümölcse bőséges, és volt rajta eledel mindenkinek, amely alatt a mező vadjai laktak, ágain pedig az ég madarai fészkeltek,

verso 22

te vagy az, ó, király, mivel naggyá lettél, megerősödtél, és nagyságod az égig ér, uralmad pedig kiterjed a föld legvégső határáig.

verso 23

És a király látott egy őrt, egy szentet lejönni az égből, aki ezt mondta: ’Vágjátok ki a fát, és pusztítsátok el! A tövét azonban a gyökereivel együtt hagyjátok a földben, legyen vas- és rézbilincsbe verve a mezőn a fűben. Az ég harmata öntözze, és a vadállatokkal együtt legyen, míg hét idő múlik el felette.’

verso 24

Ez a megfejtés, ó, király, és ez a legfelségesebb Isten rendelete, amelynek be kell teljesednie uramon, a királyon:

verso 25

Elűznek téged az emberek közül, a mező vadjaival fogsz lakni, és növényeket adnak enned, mint a bikának. Az ég harmata öntöz, és hét idő múlik el feletted, míg fel nem ismered, hogy a legfelségesebb Isten uralkodik az emberek királyságán, és annak adja azt, akinek akarja.

verso 26

De mivel azt mondták, hogy a fa tövét meghagyják a gyökereivel együtt, a királyságod újra a tied lesz, amint felismered, hogy az ég uralkodik.

verso 27

Ezért, ó, király, bárcsak jónak tartanád a tanácsomat! Fordíts hátat a bűneidnek, és tedd azt, ami jó. Ne legyél többé igazságtalan, hanem bánj irgalmasan a szegényekkel. Hátha tovább tart jóléted.«”

verso 28

Mindez meg is történt Nabukodonozor királlyal.

verso 29

Tizenkét hónap elteltével, amikor a király épp Babilon királyi palotájának a tetején sétált,

verso 30

ezt mondta: „Hát nem ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhelynek saját erőmmel és hatalmammal fenségem dicsőségére?”

verso 31

Alig hagyta el a szó a király száját, amikor hang hallatszott az égből: „Neked szól ez, Nabukodonozor király: »A királyságot elveszik tőled,

verso 32

elűznek téged az emberek közül, és a mező vadjaival fogsz lakni. Növényeket adnak enned, mint a bikának, és hét idő múlik el feletted, míg fel nem ismered, hogy a legfelségesebb Isten uralkodik az emberek királyságán, és annak adja azt, akinek akarja.«”

verso 33

Ez abban a pillanatban beteljesedett Nabukodonozoron. Kiűzték az emberek közül, növényeket kezdett enni, mint a bika, és az ég harmata öntözte a testét, míg a haja hosszú nem lett, mint a sas tollazata, körmei pedig, mint a madarak karma.

verso 34

„Miután letelt ez az idő, én, Nabukodonozor, felnéztem az égre, és visszatért az értelmem. Áldottam a legfelségesebb Istent, dicsértem és dicsőítettem azt, aki örökké él, mert uralma örökké tartó uralom, és királysága nemzedékeken át fennáll.

verso 35

A föld valamennyi lakója semmi hozzá képest, és azt tesz az ég seregével és a föld lakóival, amit akar. Nincs, aki megállíthatná, vagy azt mondhatná neki: »Mit tettél?«

verso 36

Ekkor visszatért az értelmem, és visszakaptam királyságom dicsőségét, nagyságomat és fenségemet. Magas rangú hivatalnokaim és főrangú embereim buzgón megkerestek, visszahelyeztek a királyságomba, és még nagyobb lett a dicsőségem.

verso 37

Most én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem az ég királyát, mert minden, amit tesz, helyes és igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik büszkék.”

Capítulos:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12