Evangélium Szent Lukács írása szerint

chapter 7


Chapters:


verse #1

hetedik rész. és mikoron elvégezte volna mind az ő beszédét az népnek hallására, bemene Kapernaumba.


verse #2

egynémely századosnak szolgája kediglen nehezen lévén vonaglik vala, kit igen szeret vala.


verse #3

mikoron kediglen az Jézusnak felőle hallomás szerint értett volna, vén embereket bocsáta őhozzá az zsidók közül, és kéré őtet, hogy őhozzá menne, és az ő szolgáját meggyógyítaná.


verse #4

és azok, mikoron Jézushoz mentek volna nagy szorgalmatosan, kérik vala őtet, és ezt mondják vala. méltó erre, hogy ezt tegyed vele,


verse #5

mert szereti az mi népünket, és az zsinagógát is ő rakta minekünk.


verse #6

Jézus kediglen ővelük útban vala. és mikoron immár nem messze volna az háztól, az százados az ő barátait őhozzá bocsátá ezt mondván Jézusnak: Uram, ne bántsd magadat evvel, mert elég nem vagyok erre, hogy az én házamba jöjj,


verse #7

annak okáért én magamat sem alítám méltónak lennem erre, hogy tehozzád mennék, de mondjad egy szóval, és meggyógyul az én gyermekem,


verse #8

mert én is más birtoka alatt való ember vagyok, és vannak vitézlő népek én birtokom alatt, és emennek ezt mondom: menj el, és elmegyen, és másnak: jöjj ide, és eljő, és az én szolgámnak: tedd ezt, és megteszi.


verse #9

halván kediglen az Jézus ezeket csodálkozék őrajta, és hátrafordulván mondá az sereg népnek, mely őtet követi vala: mondom tinektek, még Zsidóországban sem leltem ilyen nagy hitet.


verse #10

és mikoron hazatértenek volna azok, az kik el elbocsáttatnak vala, egészségben találták az szolgát, az ki megbetegült vala.


verse #11

és lőn ez, továbbmegyen vala az városba, mely Nainnak hívattatik, és ővele mennek vala az ő tanítványai sokan, és népeknek nagy bő sokasága.


verse #12

mikoron kediglen az városnak kapujához közelgetne, íme egy halottat visznek vala fenn vállukon, ki az ő anyjának egyetlen egy szülötte vala, és ez asszonyi állat özvegy vala, és az városnak nagy sereg népe vala ővele.


verse #13

melyet mikoron meglátott volna az Úr Isten, megesék szíve őrajta és mondá őneki: ne sírj!


verse #14

és közel mene oda, és illeté az koporsót. az kik viszik vala, kedig megállának, és mondá: ifjúcska, teneked mondom: kelj fel.


verse #15

és felüle, az ki meghalt vala, és szólni kezdett, és az ő anyjának adá őtet.


verse #16

félelem foglalá meg kediglen mindazokat, és dicsérik vala az Istent ezt mondván: nagy próféta támadott miközöttünk, és az Isten meg meglátogatta az ő népét.


verse #17

és kiterjede ez hír mind egész Zsidóországban őfelőle, és mind az körül való tartományban.


verse #18

és hírré tevék Jánosnak az ő tanítványai mindezeket. és őhozzá híva az János kettőt az ő tanítványainak közüle,


verse #19

és az Jézushoz bocsátá ezt mondván: te vagy-e az, kinek eljövetele jövendőre volt, avagy mást várjunk?


verse #20

mikoron kediglen az férfiak őhozzá mentenek volna, ezt mondák: az János baptista külde minket tehozzád ezt mondván: te vagy-e az, kinek eljövetele jövendőre volt, avagy mást várjunk?


verse #21

ugyanazon órában kediglen sokakat gyógyíta meg betegségekből és isteni csapásokból és gonosz szelletektől, és sok vakoknak ada látásnak ingyenébe való ajándékát.


verse #22

és felelvén mondá őnekik. menjetek el, és vigyetek követséget az Jánosnak azokról, melyeket láttatok, és hallottatok, az vakoknak szemeknek világossága vagyon, az sánták járnak, az poklosok megtisztultatnak, az siketek hallanak, az halottak feltámadnak, az szegényeknek evangélium hirdettetik,


verse #23

és boldog minden, ki meg nem botránkozik énrajtam.


verse #24

és mikoron elmentenek volna az János tanítványai, ezt kezde mondani az népeknek János felől, mi látni mentetek ki az pusztába? hogy nádat lássatok-e, mely az széltől ide és tova vettetik?


verse #25

de mi látni mentetek ki, hogy lágy ruhákba öltözött embert lássatok-e? íme az kik fényes ruhába öltöznek, és az kik gyönyörűséges életet viselnek az királyoknak palotáiban vannak.


verse #26

de mi látni mentetek ki, hogy prófétát lássatok-e? bizony mondom tinektek, nagyobb látni mentetek, hogynem prófétát látni?


verse #27

ez az, kiről meg vagyon ez írván. íme én elbocsátom az én angyalomat az te személyednek előtte, ki megkészíti az te utadat teelőtted.


verse #28

mondom kediglen tinektek: asszonyi állatoknak szülöttei között senki nincsen nagyobb próféta János baptistánál. demaga az, ki kisebb az Istennek országában, nagyobb őnálánál.


verse #29

és mind az egész nép és mind az fukarok igaznak ítélék az Istent ezeket hallván, megkeresztelkedvén az Jánosnak keresztségével.


verse #30

az farizeusok kediglen és az törvénytudók az Istennek tanácsát megutálák őmaguknak ellene, és meg nem keresztelkedének őtőle.


verse #31

mondá kediglen az Úristen. mihez mondjam hasonlatosnak ez ilyen fajú embereket? és mihez vannak hasonlatosak?


verse #32

hasonlatosak az gyermekekhez, kik az vásárt ülnek, kik őközöttük kiáltanak, és ezt mondják: sípolánk tinektek, és nem táncolátok. siralmat fúvánk nektek, és nem sírátok.


verse #33

mert eljött az János baptista, ki sem kenyeret nem eszik, sem bort nem iszik, és ezt mondjátok: ördög vagyon benne.


verse #34

eljött az embernek Fia, ki eszik és iszik, és ezt mondjátok: láss nagy ehető és nagy bor iható embert, ki az fukaroknak és az bűnösöknek barátja.


verse #35

és igaznak ítélteték az Istennek bölcsessége az ő fiaitól mindenektől.


verse #36

kéri vala kediglen őtet némely az farizeusoknak közüle, hogy nála ebéljenek, és az farizeusnak házába bemenvén asztalhoz üle.


verse #37

és íme egy asszonyi állat ki az városban bűnös nevet visel vala, mihelyen megérté, hogy asztalhoz ült volna az farizeusnak házában, egy pohárt vőn vele oda kenettel tele,


verse #38

és az ő lábaihoz hátul álla sírván, és könnyhullatásaival kezde öntözni az ő lábait, és az ő fejének hajaival megkeni vala, és az ő lábait csókolgatja vala, és az kenettel megkeni vala.


verse #39

látván kediglen ezt az farizeus, az ki őtet házához hívta vala szóla ő magában, és mondá. ha próféta volna ez, bizony tudná, ki legyen ez asszony, és minemű, ki őtet illeti, mert az bűnös asszony ez.


verse #40

és felelvén Jézus mondá őneki. Simon, valami beszédem vagyon teveled. és az mondá: mester, mondd meg.


verse #41

két adósa vala egynémely embernek, ki kölcsön pénzt szokott vala adni, az egyik adós vala őneki ötszáz dénár pénzzel, és az másik ötvennel.


verse #42

mikor kediglen azoknak nem volna honnan megadniuk, ingyen megengedé mind az kettőnek. ezek közül annak okáért mondd meg, melyik fogja inkább szeretni őtet?


verse #43

felelvén Simon mondá: azt vélem, hogy az, az kinek az többet engedte meg ingyen. és Jézus mondá: igaz ítéletet től.


verse #44

és az asszonyhoz fordulván mondá az Simonnak: látod-e ez asszonyt? bejövék az te házadba, lábaimnak vizet sem adál, ez asszony kediglen könnyeivel öntöze meg az én lábaimat, és az fejének hajaival kene meg.


verse #45

meg sem csókolál engemet, ez kediglen, mitől fogva bejöttem, meg nem szűnék az én lábaimat csókolgatni.


verse #46

az én főmet olajjal sem kenéd meg, ez kediglen kenettel kene meg az én lábaimat,


verse #47

minek okáért mondom teneked: megbocsáttassanak őneki az ő sok bűnei, mert nagy szeretet lőn őbenne. az kinek kediglen kevesebb bocsánat adatik, ebben kevesebb szeretet vagyon.


verse #48

mondá kediglen az asszonynak: megbocsáttatnak teneked az te bűneid.


verse #49

és az kik egyetembe asztalhoz ültenek vala, kezdének mondani őmagukban: kicsoda ez, ki az bűnt is megbocsátja?


verse #50

mondá kediglen az asszonynak: az te hited tartott meg veszedelemtől téged, menj el békességgel.

Chapters:


Books