Jób könyve
27. fejezet
Jób befejező beszédei: Védi ártatlanságát
1. vers
Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2. vers
Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet,
4. vers
nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.
5. vers
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből.
6. vers
Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret.
→
ApCsel 24,16
7. vers
Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok.
8. vers
Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?
→
Lk 12,17
10. vers
Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?
A gonoszok sorsa rosszra fordul
11. vers
Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét.
12. vers
Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13. vers
Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14. vers
Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik.
15. vers
Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt.
16. vers
Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát:
18. vers
Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít.
19. vers
Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije.
20. vers
Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél.
21. vers
Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről.
22. vers
Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.
Könyvek
