Jób könyve

19. fejezet


Fejezetek:


Jób ötödik válasza: Elhagyták az emberek


1. vers

Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:


2. vers

Meddig kínozzátok még lelkemet, és zúztok-tiportok szavaitokkal?


3. vers

Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök?


4. vers

Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem.


5. vers

Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot,


6. vers

akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem.


7. vers

Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény.

Zsolt 22,2; Hab 1,2


8. vers

Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, sötétbe burkolta ösvényeimet.

JSir 3,7


9. vers

Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát.


10. vers

Letördelt körös-körül, elpusztulok; kitépte reménységemet, mint valami fát.


11. vers

Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem.

Jób 16,9


12. vers

Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül.


13. vers

Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem.

Zsolt 38,12


14. vers

Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek.


15. vers

A házamban élők és szolgálóleányaim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé.


16. vers

Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki.


17. vers

Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem.


18. vers

Még a kisgyermekek is megvetnek, kicsúfolnak, ahogy föltápászkodom.


19. vers

Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak.


20. vers

Csont és bőr már csak az egész testem, ínyem is elsorvadt a fogaim körül.


Jób a halála után remél elégtételt


21. vers

Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem!


22. vers

Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást?


23. vers

Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe,


24. vers

vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék!


25. vers

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött,

Ézs 41,14; Hós 13,14; Mik 7,9


26. vers

és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent.

Zsolt 49,6; Zsolt 73,23


27. vers

Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek.


28. vers

Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét,


29. vers

akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.

Fejezetek:


Könyvek