⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

János evangéliuma

14. fejezet


Fejezetek:


1. vers

„Ne nyugtalankodjatok! Higgyetek Istenben, és higgyetek bennem is!


2. vers

Az Atyám házában sok lakóhely van. Ha nem így lenne, megmondtam volna nektek, mert elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.


3. vers

Miután elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és elviszlek titeket oda, ahol én vagyok, hogy ti is ott legyetek.


4. vers

És ahová megyek, oda tudjátok az utat.”


5. vers

Tamás így szólt hozzá: „Uram, nem tudjuk, hová mész. Hogy tudhatnánk az utat?”


6. vers

Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis általam.


7. vers

Ha engem ismertetek volna, az Atyámat is ismertétek volna. Mostantól fogva ismeritek őt, sőt, már láttátok is.”


8. vers

Fülöp ezt mondta neki: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.”


9. vers

Jézus így szólt hozzá: „Ennyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyhogy azt mondod: »Mutasd meg nekünk az Atyát.«


10. vers

Nem hiszed, hogy én egységben vagyok az Atyával, és az Atya egységben van velem? Amit mondok nektek, azt nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki egységben marad velem, ő viszi véghez a cselekedeteit általam.


11. vers

Higgyétek el nekem, hogy én egységben vagyok az Atyával, és az Atya egységben van velem. De ha másért nem, a cselekedetekért higgyetek.


12. vers

Teljesen biztosak lehettek benne, hogy aki hisz bennem, az is véghez viszi majd azokat a tetteket, amelyeket én. Sőt, nagyobbakat tesz majd ezeknél, mert elmegyek az Atyához.


13. vers

És amit csak kértek az én nevemben, meg fogom tenni, hogy a Fiú dicsőítse az Atyát.


14. vers

Ha valamit kértek az én nevemben, meg fogom tenni.


15. vers

Ha szerettek engem, megteszitek, amit parancsolok nektek.


16. vers

Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik segítőt ad nektek, hogy az örökre veletek legyen,


17. vers

az igazság szellemét, melyet a világ nem kaphat meg, mert nem is látja, és nem is ismeri. Ti ismeritek, mivel veletek marad, és bennetek van.


18. vers

Nem hagylak árván benneteket. Eljövök hozzátok.


19. vers

Egy kis idő még, és a világ nem lát engem többé, de ti látni fogtok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok.


20. vers

Azon a napon megtudjátok, hogy én egységben vagyok az Atyámmal, ti pedig egységben vagytok velem, és én egységben vagyok veletek.


21. vers

Az szeret engem, aki ismeri a parancsaimat, és teljesíti azokat. Aki pedig engem szeret, azt szeretni fogja az én Atyám, és én is szeretni fogom őt, és lehetővé teszem neki, hogy igazán megismerjen.”


22. vers

Júdás – nem az Iskariót – megkérdezte tőle: „Uram, mi történt, hogy nekünk teszed lehetővé, hogy igazán megismerjünk, és nem a világnak?”


23. vers

Jézus ezt válaszolta neki: „Ha valaki szeret engem, megfogadja a szavaimat, és az Atyám szeretni fogja őt. Az Atyámmal elmegyünk hozzá, és együtt fogunk lakni vele.


24. vers

Aki nem szeret engem, nem fogadja meg a szavaimat. A szavaim, amelyeket most hallotok, nem tőlem vannak, hanem az Atyától, aki küldött engem.


25. vers

Ezekről addig beszélek nektek, míg veletek vagyok.


26. vers

De a segítő, a szent szellem, melyet az Atya küld majd az én nevemben, mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.


27. vers

A béke, amit tőlem kaptok, veletek marad. A világ nem tudja megadni nektek ezt a békét. Ne nyugtalankodjatok, és ne is féljetek.


28. vers

Hallottátok, hogy ezt mondtam nektek: »Elmegyek, és visszajövök hozzátok.« Ha igazán szerettek engem, örültök, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.


29. vers

Most mondom el ezt nektek, még mielőtt megtörténik, hogy amikor megtörténik, higgyetek.


30. vers

Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ uralkodója, és nincs hatalma felettem.


31. vers

De hogy a világ megtudja, hogy szeretem az Atyát, mindent úgy teszek, ahogy az Atya megparancsolta nekem. Gyertek, menjünk el innen!

Fejezetek:


Könyvek