⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.
A királyok második könyve
4. fejezet
1. vers
Egy asszony a próféták fiainak feleségei közül pedig így kiáltott Elizeushoz: „Szolgád, a férjem meghalt. Jól tudod, hogy szolgád mindig is Jehovát imádta. De most jött egy hitelező, hogy elvigye mindkét gyermekemet, hogy a rabszolgái legyenek.”
2. vers
Elizeus akkor így szólt hozzá: „Mit tehetek érted? Mondd csak, mid van a házban?” Az asszony így felelt: „Semmije sincs a te szolgálólányodnak a házban, csak egy korsó olaja.”
3. vers
Erre ő ezt mondta: „Menj el, és kérj magadnak üres edényeket minden szomszédodtól, de ne keveset!
4. vers
Aztán menj, zárd be az ajtót magad és a fiaid mögött. Töltsd tele ezeket az edényeket, majd rakd félre őket.”
5. vers
Az asszony akkor elment.
Amikor bezárta az ajtót maga és a fiai mögött, azok odavitték neki az edényeket, ő meg töltögetett.
6. vers
Amikor az edények megteltek, odaszólt az egyik fiának: „Hozz ide nekem egy másik edényt!” De az így felelt neki: „Nincs több edény.” Akkor az olaj elapadt.
7. vers
Elment hát az asszony, és elmondta az igaz Isten emberének, mire az így szólt: „Menj, add el az olajat, és fizesd vissza az adósságodat. Te és a fiaid pedig meg tudtok élni abból, ami marad.”
8. vers
Egy nap Elizeus Sunemba ment, ahol volt egy előkelő asszony, és ez marasztalta őt, hogy egyen nála. Így aztán valahányszor arra járt, megállt ott enni.
9. vers
Ezért az asszony így szólt a férjéhez: „Tudom, hogy Isten szent embere az, aki rendszeresen erre jár.
10. vers
Kérlek, készítsünk neki egy kis szobát a tetőn, és tegyünk neki oda ágyat, asztalt, széket és lámpatartót. Így amikor csak eljön hozzánk, félrevonulhat oda.”
11. vers
Egy nap aztán Elizeus betért oda, félrevonult a tetőszobába, és lefeküdt.
12. vers
Majd így szólt Géházihoz, a szolgájához: „Hívd ide ezt a sunemi asszonyt!” Az pedig odahívta őt.
13. vers
Azután így szólt Géházihoz: „Kérlek, mondd meg neki: »Sokat fáradoztál értünk. Mit tehetnék érted? Beszéljek a királlyal vagy a hadsereg vezérével az érdekedben?«” De az asszony így felelt: „Biztonságban élek én a népem között.”
14. vers
Így hát Elizeus ezt kérdezte: „Akkor mit lehetne tenni érte?” Géházi így válaszolt: „Nos, fia nincsen neki, és a férje már öreg.”
15. vers
Erre rögtön ezt mondta: „Hívd ide!” Odahívta hát, és az asszony megállt a bejáratnál.
16. vers
Akkor Elizeus így szólt: „Jövőre, ugyanebben az időben fiút fogsz dajkálni.” De az asszony ezt mondta: „Uram, igaz Isten embere! Ne áltasd a szolgálólányodat hiú reményekkel!”
17. vers
Az asszony azonban teherbe esett, és a következő év ugyanezen időszakában fiút szült, úgy, ahogy Elizeus megmondta neki.
18. vers
A gyermek pedig felcseperedett, és egy nap kiment az apjához, aki az aratókkal volt.
19. vers
Ezt mondogatta az apjának: „Jaj, de fáj a fejem!” Az apja végül így szólt a szolgához: „Vidd el az anyjához.”
20. vers
Ő visszavitte hát az anyjához. A fiú az anyja ölében ült délig, aztán meghalt.
21. vers
Az asszony ezután fölment, lefektette őt az igaz Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót maga mögött, és elment.
22. vers
Akkor hívta a férjét, és ezt mondta: „Kérlek, küldd el hozzám az egyik szolgát és az egyik szamarat, hogy gyorsan elmehessek az igaz Isten emberéhez, aztán visszajövök.”
23. vers
De az így szólt: „Miért ma mész hozzá? Nincs újhold, sem sabbat.” Ő azonban ezt mondta: „Ne aggódj, nincs semmi baj.”
24. vers
Felnyergelte tehát a szamarat, és így szólt a szolgájához: „Gyerünk! Ne lassíts le miattam, hacsak nem mondom neked.”
25. vers
Elment hát az igaz Isten emberéhez a Kármel-hegyre. Amint az igaz Isten embere meglátta őt távolról, így szólt Géházihoz, a szolgájához: „Nézd, a sunemi asszony van ott.
26. vers
Kérlek, fuss elé, és kérdezd meg tőle: »Jól vagy? Jól van a férjed? És jól van a gyermek?«” Az asszony erre ezt mondta: „Jól vagyunk.”
27. vers
Amikor aztán odaért az igaz Isten emberéhez a hegyre, nyomban átkarolta a lábait. Géházi akkor odament, hogy félretolja, de az igaz Isten embere ezt mondta: „Hagyd, mert nagyon el van keseredve! De nem tudom, hogy miért, mert Jehova nem adta tudtomra.”
28. vers
Az asszony ekkor így szólt: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem arra kértelek, hogy ne áltass engem hiú reményekkel?”
29. vers
Ő rögtön ezt mondta Géházinak: „Kösd a ruhádat a derekad köré, fogd a kezedbe a botomat, és menj. Ha találkozol valakivel, ne üdvözöld, és ha téged üdvözöl valaki, ne válaszolj neki. Menj, és tedd a botomat a fiú arcára.”
30. vers
A fiú anyja akkor ezt mondta: „Nem hagylak itt téged. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él, és te élsz!” Így hát Elizeus elindult, és elment az asszonnyal.
31. vers
Géházi előrement, és a botot a fiú arcára tette, de az nem adott életjelt. Majd visszament Elizeushoz, és megmondta neki: „Nem ébredt fel a fiú.”
32. vers
Amikor Elizeus megérkezett a házba, a fiú holtan feküdt az ágyán.
33. vers
Bement, bezárta kettejük mögött az ajtót, és imádkozni kezdett Jehovához.
34. vers
Majd felment az ágyra, és ráfeküdt a gyermekre. Száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére tette, és ráborult. A gyermek teste erre kezdett felmelegedni.
35. vers
Elizeus fel-alá járkált a házban, majd felment az ágyra, és ismét ráborult. A fiú pedig hétszer tüsszentett, aztán kinyitotta a szemét.
36. vers
Elizeus erre szólította Géházit, és ezt mondta: „Hívd ide a sunemi asszonyt.” Oda is hívta, és az bement hozzá. Ő így szólt: „Vedd fel a fiadat.”
37. vers
Az asszony tehát bement, a lába elé borult, és földig meghajolt előtte, majd felvette a fiát, és kiment.
38. vers
Amikor Elizeus visszatért Gilgálba, éhínség volt az országban. A próféták fiai ott ültek előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: „Tedd fel a nagy fazekat, és főzzél főzeléket a próféták fiainak.”
39. vers
Egyikük tehát kiment a mezőre mályvát szedni, és talált egy kúszónövényt. Leszedte róla a vadtököt, megtöltötte vele a ruháját, aztán visszatért, és belevagdalta a fazékba, nem tudva, hogy mi az.
40. vers
Később felszolgálták az embereknek, hogy egyenek, de amint belekóstoltak a főzelékbe, felkiáltottak: „Méreg van a fazékban, ó, igaz Isten embere!” És nem tudtak enni belőle.
41. vers
Ő erre ezt mondta: „Hozzatok lisztet!” Miután beleszórta a fazékba, így szólt: „Szolgáld fel az embereknek.” És semmi ártalmas sem volt a fazékban.
42. vers
Jött pedig egy ember Baál-Sálisából, és hozott az igaz Isten emberének 20 árpakenyeret az első beérett termésből, meg egy zsák új gabonát. Elizeus akkor így szólt: „Add oda az embereknek, hadd egyenek!”
43. vers
A szolgája azonban ezt mondta: „Hogy tehetnék ilyen kevés ételt 100 ember elé?” Erre így szólt: „Add oda az embereknek, hadd egyenek, mert ezt mondja Jehova: »Esznek, és még marad is.«”
44. vers
Akkor eléjük tette, azok pedig ettek, és még maradt is, úgy, ahogy azt Jehova megmondta.
Könyvek
