⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

A királyok második könyve

15. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Izrael királyának, Jeroboámnak a 27. évében Azária, Júda királyának, Amácijának a fia lett a király.


2. vers

Azária 16 évesen kezdett uralkodni, és 52 évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Jeruzsálemből való volt, Jekóliának hívták.


3. vers

Azária azt tette, amit Jehova helyesnek tart, pontosan úgy, ahogy az apja, Amácija.


4. vers

De a magaslatokat nem távolították el, a nép pedig még mindig áldozott azokon, hogy az áldozatok füstje felszálljon.


5. vers

Jehova betegséggel sújtotta a királyt, és az a halála napjáig leprás maradt. Egy külön házban élt, és eközben Jótám, a fia felügyelte a ház ügyeit, ő ítélte az ország népét.


6. vers

Ami Azária egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét, le vannak írva a júdabeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


7. vers

Végül Azária meghalt, és eltemették ősapái mellé Dávid városában. A fia, Jótám lett a király utána.


8. vers

Júda királyának, Azáriának a 38. évében Zakariás, Jeroboám fia lett Izrael királya Szamáriában, és 6 hónapig uralkodott.


9. vers

Ősapáihoz hasonlóan ő is azt tette, amit Jehova rossznak tart. Nem hagyott fel Jeroboámnak, Nébát fiának a bűneivel, amelyekkel az bűnbe vitte Izraelt.


10. vers

Akkor Sallum, Jábes fia összeesküvést szőtt ellene, és lesújtott rá Jibleámnál. Miután megölte, ő lett a király.


11. vers

Ami Zakariás egyéb dolgait illeti, le vannak írva az izraeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


12. vers

Ezzel beteljesedett, amit Jehova Jéhunak mondott: „A fiaid négy nemzedéken át fognak ülni Izrael trónján.” Így is lett.


13. vers

Sallum, Jábes fia Júda királyának, Uzziásnak a 39. évében lett király, és egy hónapig uralkodott Szamáriában.


14. vers

Akkor feljött Menáhem, Gádi fia Tircából Szamáriába, és lesújtott Sallumra, Jábes fiára Szamáriában. Miután megölte, ő lett a király.


15. vers

Ami Sallum egyéb dolgait illeti, és az összeesküvést, amelyet szőtt, le vannak írva az izraeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


16. vers

Akkoriban Menáhem eljött Tircából, és elpusztította Tifszahot, és mindenkit, aki benne volt, valamint a hozzá tartozó területet, mert az nem nyitotta meg a kapuit előtte. Elpusztította, és terhes asszonyait mind felhasította.


17. vers

Júda királyának, Azáriának a 39. évében Menáhem, Gádi fia lett Izrael királya, és 10 évig uralkodott Szamáriában.


18. vers

Azt tette, amit Jehova rossznak tart. Élete végéig nem hagyott fel Jeroboámnak, Nébát fiának a bűneivel, amelyekkel az bűnbe vitte Izraelt.


19. vers

Asszíria királya, Púl bejött az országba, és Menáhem 1000 talentum ezüstöt adott Púlnak, hogy támogassa őt királyi hatalmának a megszilárdításában.


20. vers

Menáhem az ezüstöt az előkelő, gazdag izraelitáktól szedte be. Mindegyiküktől 50 ezüstsekelt szedett be, és adott Asszíria királyának. Asszíria királya ekkor visszafordult, és nem maradt az országban.


21. vers

Ami Menáhem egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét, le vannak írva az izraeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


22. vers

Végül Menáhem meghalt, és a fia, Pekája lett a király utána.


23. vers

Júda királyának, Azáriának az 50. évében Pekája, Menáhem fia lett Izrael királya Szamáriában, és 2 évig uralkodott.


24. vers

Azt tette, amit Jehova rossznak tart. Nem hagyott fel Jeroboámnak, Nébát fiának a bűneivel, amelyekkel az bűnbe vitte Izraelt.


25. vers

Akkor a segédtisztje, Péka, Remália fia összeesküvést szőtt ellene, és lesújtott rá Argóbbal és Arjéval Szamáriában, a király házának megerősített tornyában. 50 férfi volt vele Gileádból. Miután megölte, ő lett a király.


26. vers

Ami Pekája egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét, le vannak írva az izraeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


27. vers

Júda királyának, Azáriának az 52. évében Péka, Remália fia lett Izrael királya Szamáriában, és 20 évig uralkodott.


28. vers

Azt tette, amit Jehova rossznak tart, és nem hagyott fel Jeroboámnak, Nébát fiának a bűneivel, amelyekkel az bűnbe vitte Izraelt.


29. vers

Izrael királyának, Pékának a napjaiban betört az országba Asszíria királya, Tiglát-Pilészer, és elfoglalta Ijont, Ábel-Bét-Maákát, Jánoát, Kedest, Hácort, Gileádot, valamint Galileát, Naftali egész földjét, és száműzetésbe vitte a lakosait Asszíriába.


30. vers

Később Hósea, Elah fia összeesküvést szőtt Péka, Remália fia ellen, és lesújtott rá. Megölte, és ő lett a király utána Jótámnak, Uzziás fiának a 20. évében.


31. vers

Ami Péka egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét, le vannak írva az izraeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


32. vers

Izrael királyának, Pékának, Remália fiának a 2. évében Jótám, Uzziásnak, Júda királyának a fia lett a király.


33. vers

Jótám 25 évesen kezdett uralkodni, és 16 évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Cádók lánya volt, Jerusának hívták.


34. vers

Jótám azt tette, amit Jehova helyesnek tart, pontosan úgy, ahogy az apja, Uzziás.


35. vers

De a magaslatokat nem távolították el, a nép pedig még mindig áldozott azokon, hogy az áldozatok füstje felszálljon. Ő építette meg Jehova házának felső kapuját.


36. vers

Ami Jótám egyéb dolgait illeti, a cselekedeteit, le vannak írva a júdabeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.


37. vers

Azokban a napokban kezdte Jehova arra indítani Recint, Szíria királyát, és Pékát, Remália fiát, hogy vonuljanak fel Júda ellen.


38. vers

Végül Jótám meghalt, és eltemették ősapái mellé Dávidnak, ősapjának a városában. A fia, Aház lett a király utána.

Fejezetek:


Könyvek