Sámuel első könyve
4. fejezet
1. vers
Sámuel szava elhangzott egész Izraelhez. Izrael pedig hadba szállt a filiszteusokkal. Ebenháézernél ütöttek tábort a filiszteusok meg Áfeknél táboroztak.
2. vers
A filiszteusok aztán felsorakoztak Izraellel szemben. A harc kitört és Izraelt megverték a filiszteusok. Nyílt mezőn a csatarendből mintegy négyezer férfit vágtak le.
3. vers
Mikor a nép bement a táborba, Izrael vénei így szóltak: Miért vert meg minket ma Jahve a filiszteusokkal szemben? Hozassuk el magunkhoz Silóból Jahve szövetségládáját; ha az közöttünk lesz, meg fog minket szabadítani ellenségeink markából.
4. vers
A nép Silóba küldött s elhozatta onnan a Seregek Jahvéjának szövetségládáját, ki a Kerubokat üli. Ott volt Isten szövetségládája mellett Éli két fia, Hofni és Fineás.
5. vers
Az történt, hogy amikor Jahve szövetségládája bevonult a táborban, egész Izrael nagy, ujjongó szóval kiáltozni kezdett, úgyhogy visszahangzott a föld.
6. vers
Mikor a filiszteusok meghallották az ujjongás hangját, így szóltak: Micsoda nagy ujjongás hangzik ide a héberek táborából! Aztán megtudták, hogy Jahve ládája érkezett a táborba.
7. vers
Erre megijedtek a filiszteusok; így szóltak ugyanis: Isten jött el a táborba. Aztán ezt mondták:
8. vers
Jaj nekünk, hiszen ilyesmi nem történt sem tegnap, sem tegnapelőtt! Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a felséges Istennek a kezéből? Ez az Isten, aki az egyiptomiakat mindenféle csapással verte meg a pusztában!
9. vers
Filiszteusok! Legyetek szilárdak! Legyetek férfiak, hogy rabszolgáikká ne legyetek a hébereknek, mint ahogy ők a mi rabszolgáink voltak! Legyetek férfiak és úgy harcoljatok!
10. vers
A filiszteusok harcoltak is úgy, hogy megverték Izraelt s haza futott ki-ki sátorába. Igen nagy lett a vereség! Harminc ezer gyalogos esett el Izraelből.
11. vers
Elvitték Isten ládáját és Éli két fia, Hofni és Fineás meghaltak.
12. vers
Azon a napon egy benjáminita férfi elfutott a csatasorból Silóba széttépett ruhákkal, földdel a fején.
13. vers
Amikor odaért, Éli kémlelve ült az út mellett székén, mert reszketett a szíve Isten ládájáért. Mikor a férfi odaért, hogy hírt adjon a városban, az egész város kiáltozni kezdett.
14. vers
Mikor Éli meghallotta a kiáltozás hangját, megkérdezte: Miért zajong és háborog a tömeg? Az a férfi sietve jött és jelentette Élinek.
15. vers
Éli akkor kilencvennyolc éves volt; a szeme meredt lett, látni nem tudott. A férfi így szólt Élihez:
16. vers
Én a csatasorból jövök; én a csatasorból futottam ma el! – Mi történt, fiam? – kérdezte.
17. vers
A hírnök így felelt: Izrael megfutott a filiszteusok elől; nagy volt az öldöklés a nép között; két fiad is halott, Hofni és Fieás és az Istennek ládáját elvitték!
18. vers
Mikor Isten ládáját említette, Éli hátra esett a székről a kapu mellé, nyakát szegte és meghalt, mert már öreg és nehéz volt. Negyven éven át ítélte volt Izraelt.
19. vers
Menye, Fineás felesége viselős volt, már a szülés előtt. Amikor meghallotta a hírt, hogy az Istennek ládáját elvitték és hogy apósa és férje halott, lekuporodott és szült, mert a fájdalmak rájöttek.
20. vers
Hogy eljött halálának ideje, így szóltak a föléje hajoló nők: Ne félj! Hisz fiat szültél! De nem felelt, szíve ügyet sem vetett rá,
21. vers
hanem a fiút Ikábódnak nevezte, ami azt jelenti: elment Izraeltől a dicsőség! Amiatt, hogy Istennek ládáját elvitték, továbbá apósa és férje miatt,
22. vers
elment Izraeltől a dicsőség – mondta – mert elvitték Istennek ládáját!
Könyvek
