Sámuel első könyve

1. fejezet

Fejezetek:

Volt egy ember az Efraim hegységéről, Ramataim Cófimból való; a neve Elkána. Fia volt Jerochámnak, ez meg Elihunak, ez Tochunak, ez az efrata Cúfnak.

2. vers

Két felesége volt: az egyiknek neve Anna, a másiké Peninna. Peninnának gyermekei voltak, Annának nem voltak gyermekei.

3. vers

Időről-időre föl-fölment az a férfi Siloba, hogy a seregek Jahvéjának hódolatot és áldozatot mutasson be. Ott pedig Eli két fia, Hofni és Fineás voltak Jahve papjai.

4. vers

Amely napon Elkána áldozott, egy-egy részt adott feleségének Peninnának, továbbá minden fiának és lányának;

5. vers

de Annának egy két személyes részt adott, mert Annát – bár Jahve a méhét bezárta – szerette.

6. vers

Vetélytársa azonban igen bosszantotta őt, hogy felharagítsa azért, hogy Jahve bezárta méhét

7. vers

s valahányszor csak fölment Jahve házába, évről-évre így tett vele, így bosszantotta őt úgy, hogy az sírt és nem evett.

8. vers

Miért sírsz, és miért nem eszel? Kérdezte tőle a férje, Elkána. Mi baj nyomja szívedet? Tíz fiúnál nem vagyok-e jobb én neked?

9. vers

Miután Silóban Anna evett és ivott, fölkelt utána és mialatt Éli ott ült egy széken Jahve templomának ajtajánál,

10. vers

keserű lélekkel imádkozott Jahvéhoz és nagyon sírt

11. vers

és következő fogadást tette: Seregek Jahvéja! Ha rá akarnál tekinteni szolgálóleányod nyomorúságára és megemlékeznél róla! Ha nem felejtenéd el szolgálóleányodat és adnál szolgálódnak férfi magot: odaadnám azt Jahvénak életének teljes idejére, úgyhogy olló nem érintené fejét!

12. vers

És miközben mindig erősebben imádkozott Jahvéhoz, történt, hogy Éli megfigyelte a száját.

13. vers

Anna pedig csak a szívével imádkozott; ajka mozgott, de hangját nem lehetett hallani, úgyhogy Éli részegnek gondolta. –

14. vers

Meddig mutogatod itt a részegségedet? – kérdezte tőle Éli. – Vesd el már mámorodat! (vagy: józanodjál már ki a bor gőzéből! (mámorából)) –

15. vers

Nem úgy van Uram – felelt rá Anna – Kemény nyomás alatt van a szellemem; bort és pálinkát nem ittam! Lelkemet öntöttem ki Jahve előtt!

16. vers

Ne nézd a te szolgálódat Beliál leányának! Mert csak a nagy eltűnődésben és a bosszúság miatt szóltam idáig!

17. vers

Eredj el békességgel! – felelt rá Eli. – Izráel Istene meg fogja adni kérésedet, amit Tőle kértél, – meg fogja adni.

18. vers

Bár kegyelmet találna szemedben a te cseléded – szólt az asszony; azzal útjára ment. Aztán evett s arca egészen megváltozott.

19. vers

Másnap korán keltek, hódolatot mutattak be Jahvénak, aztán visszatértek hazájukba, Rámába. Elkána aztán ismeré a feleségét, Annát, Jahve pedig megemlékezett róla.

20. vers

Amikor eljött az ideje, Anna teherbe esett, aztán fiat szült, s azt Sámuelnek nevezte, mert Jahvétől kérte őt el.

21. vers

Később újra fölment az az ember, Elkána, egész házanépével együtt, hogy Jahvénak áldozzék, megadja évi áldozatát és fogadalmát;

22. vers

Anna azonban nem ment föl, hanem azt mondta a férjének: csak amikor elválasztom a gyermeket, akkor viszem el, hogy Jahve előtt megjelenjék, hogy örökre ott lakjék!

23. vers

Tedd, amit jónak látsz! – mondta neki a férje, Elkána. – Maradj vissza, míg elválasztod őt; csak Jahve váltsa be szavát. Így hát visszamaradt az asszony és szoptatta fiát, míg csak el nem választotta őt.

24. vers

Mihelyt elválasztotta azonban, fölvitte őt magával három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlő borral: bevitte őt Silóba, Jahve házába, mikor a fiú még gyermek volt.

25. vers

Mikor megölték a tulkot és bevitték a gyermeket Elihez,

26. vers

az asszony szólt: Kérlek uram, ahogy a te lelked él, én vagyok az az asszony, aki itt melletted állott, hogy Jahvéhoz imádkozzék.

27. vers

Ezért a fiúért imádkoztam, s Jahve megadta kérésemet, melyet tőle kértem.

28. vers

Most hát én is Jahvénak engedem át; ameddig él, legyen Jahvénak odaadva! Aztán imádták Jahvét.