Sámuel első könyve
14. fejezet
1. vers
Jött egy nap, amikor Saul fia, Jonatán így szólt fegyverhordozó legényéhez: Jer, menjünk át a filiszteus örshöz, amely ott túl van! Atyjának azonban nem jelentette meg.
2. vers
Saul hatszáz emberrel Gibea szélén tartózkodott, a Migronban levő gránátfa alatt.
3. vers
Akkor Ikábód testvérének, Akhitubnak a fia, Achijjá volt a főpap. Ikábód Eli fiának, Fineásnak volt a fia; Silóban ő viselte az efódot. A nép nem tudta, hogy Jonatán elment.
4. vers
Azon a szoroson belül, melyen Jonatán áthaladni igyekezett a filiszteusok őrséhez, volt egy sziklatömb innen és egy sziklatömb túl; az egyiknek neve Bócég volt, a másiknak Szene.
5. vers
Az egyik szikla oszlopként emelkedett fel északon Mikmás előtt, a másik délen, Géba előtt.
6. vers
Jer – szólt Jonatán fegyverhordozó legényéhez – menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az őrséhez. Talán majd tesz értünk Jahve valamit; hisz Jahvét semmi sem akadályozza abban, hogy sok vagy kevés által szabadítson meg.
7. vers
Tedd meg mindazt, ami szívedben van! – mondta neki a fegyverhordozó. – Menj, amerre vágyad visz! Én veled leszek! Az van a szívemben, ami a tiedben
8. vers
Hát akkor átmegyünk azokhoz az emberekhez – mondta Jonatán – s megmutatjuk magunkat nekik.
9. vers
Ha így szólnának nekünk: Maradjatok nyugton, amíg hozzátok érünk! Lent maradunk és nem megyünk fel hozzájuk.
10. vers
De ha így szólnának: Jertek föl hozzánk! Fölmegyünk, mert akkor Jahve kezünkbe adta őket. Ez legyen nekünk a jel!
11. vers
Megmutatták hát magukat mindketten a filiszteusok őrsének.
12. vers
Ni, – mondták a filiszteusok – héberek jönnek elő a lyukakból, ahová elbújtak! Aztán az őrsbeli férfiak megszólították Jonatánt és fegyverhordozóját: Jöjjetek fel hozzánk, hadd mondjunk nektek valamit! Erre Jonatán így szólt fegyverhordozójához: Jöjj fel utánam, mert Jahve Izrael kezébe adta őket.
13. vers
Jonatán most kézzel-lábbal felkúszott s fegyverhordozója nyomában. Azok meg sorra hullottak el Jonatán és fegyverhordozója előtt, ki annak nyomában öldökölt.
14. vers
Az első vérfürdő, melyet Jonatán és fegyverhordozója szereztek, mintegy húsz emberre terjedt ki, körülbelül félakkora területen, amennyit egy igával egy nap alatt szántanak.
15. vers
Ekkor rettegés támadt a mezei táborban s az őrs egész népe között; megrettentek a prédáló csapatok is; reszketett a föld, Istennek félelme ült reá.
16. vers
Saul kémei Benjámin Gibeájában látták, hogy a filiszteusok zajongó tömege folytonos mozgásban van ide és oda.
17. vers
Saul ekkor így szólt a vele levő néphez: Nézzetek utána, hogy ki ment el a velünk levők közül! Utána néztek s Jonatán és fegyverhordozója sehol sem voltak.
18. vers
Erre Saul Achijjához fordult: Hozd ide az Isten ládáját! Mert akkor az Isten ládája Izrael fiaival volt.
19. vers
De amíg Saul a főpappal beszélt, a filiszteusok táborában a tömeg zajgása mindig nagyobb lett.
20. vers
Saul erre így szólt a főpaphoz: Hátra a kézzel! Ekkor egybekiáltották Sault és az egész vele levő népet és harcba szállottak. Amott mindenki a társa ellen fordította kardját a rettentő zavarodásban.
21. vers
Még azok a héberek is, kik egy idő óta a filiszteusokkal voltak, s a környékről velük együtt jöttek föl a táborba azokhoz az izraelitákhoz pártoltak, akik Saullal és Jonatánnal voltak.
22. vers
Mikor mindazok az izraeliták, akik Efraim hegységében rejtőzködtek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutottak, ők is csatlakoztak amazokhoz a csatában.
23. vers
Azon a napon Jahve megszabadította Izraelt. A harc Bét-Avenen túl terjedt.
24. vers
Az izraeli férfiak aznap erős szorongattatásban voltak; Saul átokkal kötelezte a népet: Átkozott az, aki estig kenyeret eszik, míg bosszút nem állok ellenségeimen! Az egész ország népe nem is ízlelt kenyeret.
25. vers
Az egész nép egy erdőbe jutott be, hol mezőföld felszínét méz borította.
26. vers
Mikor a nép bement az erdőbe, látták, hogy folyt a méz. De senki sem érintette kezével a száját, mert a nép félt az eskü miatt.
27. vers
Jonatán azonban nem hallotta, hogy atyja megeskette népet; így azután kinyújtotta a kezében levő bot végét és bemerítette a lépes mézbe, majd száját érintette kezével, mire a szeme fölragyogott.
28. vers
Ekkor a nép közül valaki megszólította: Atyád erős esküre kötelezte a népet, hogy átkozott legyen az, aki ma kenyeret eszik! A nép meg elalélt.
29. vers
Zavart keltett atyám az ország népében. – szólott Jonatán – Nézzétek csak, hogy ragyog a szemem, mert ezt a kevés mézet megízleltem.
30. vers
Oh, bárcsak evett volna ma a nép az ellenséges zsákmányból, melyet talált – így azonban a filiszteusok veresége nem lesz nagy.
31. vers
Mikmástól Ajalonig verték aznap a filiszteusokat; de a nép nagyon elfáradt.
32. vers
A nép ekkor a zsákmánynak esett: Juhokat, barmokat, borjakat szedtek maguknak, levágták a földön s a nép véresen evett.
33. vers
De megjelentették Saulnak: Nézd csak, vétkezik a nép Jahve ellen, mikor vérrel együtt eszik! – szóltak. Az így felelt: Hűtlenül cselekedtetek! Gördítsetek hozzám egy nagy követ!
34. vers
Aztán így szólt Saul. Szóródjatok el a nép közé és mondjátok meg nekik: hozza ide hozzám mindenki az ökrét és mindenki a juhát és itt öljétek le. Úgy egyétek, és ne vétkezzetek Jahve ellen azzal, hogy vérrel együtt esztek. Erre az egész népből mindenki odavitte azon az éjjelen a kezében levő ökrét és ott vágta le.
35. vers
Saul pedig oltárt épített Jahvénak. Ez volt az első oltár, melyet Jahvénak épített.
36. vers
Ezután Saul ezt mondotta: Menjünk le az éjszaka a filiszteusok után, prédáljunk köztük napfölkeltéig, s ne hagyjunk meg senkit közülük! – Tedd meg mindazt, amit jónak látsz! – mondották. De a főpap ezt mondta: Lépjünk itt Isten elé!
37. vers
Megkérdezte hát Saul az Istent: Lemenjek-e a filiszteusok után? Izrael kezébe adod-e őket? De éppen aznap nem felelt neki.
38. vers
Erre Saul így szólt: Hozzátok ide a nép összes eleit; tudják meg és lássák meg, kiben van ma ez a vétek.
39. vers
Mert amilyen biztos, hogy él Izrael szabadítója Jahve, éppoly igazán meghal az kiben a vétek van, még ha fiamban, Jonatánban volna is!
40. vers
Azután így szólt egész Izraelhez: Ti az egyik oldalon lesztek, én és Jonatán a másik oldalon. – Tedd, amit jónak látsz! – mondta Saulnak a nép.
41. vers
Ekkor Izrael Istenéhez, Jahvéhoz szólott Saul: Adj tökéletes választ! S megfogaték Jonatán és Saul; a nép kimenekedék.
42. vers
Ejtsetek sorsot köztem s fiam Jonatán között! – mondotta Saul a megfogaték Jonatán.
43. vers
Ekkor Saul így szólt Jonatánhoz: Mondd meg nekem, mit tettél! S Jonatán megmondta neki: Bizonyos, hogy botom végivel, mely a kezemben volt csekély mézet ízleltem meg. Itt vagyok, haljak meg!
44. vers
Mire Saul így szólt: Így, meg úgy tegyen Jahve, ez egyszer biztos, hogy Jonatán meghal!
45. vers
De a nép ezt mondotta Saulnak: Vajon meghalhat-e Jonatán, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izraelben? Távol legyen! Ahogy Jahve él, oly biztos, hogy egy hajszál sem eshetik le fejéről, a földre! Ellenkezőleg, Jahve cselekedett ezen a napon! S a nép megváltotta Jonatánt, s nem halt meg.
46. vers
Saul aztán visszatért a filiszteusok üldözéséből; a filiszteusok meg helyükre mentek.
47. vers
Saul elfoglalta az Izrael feletti királyságot. Aztán háborút viselt köröskörül minden ellensége ellen: Moáb ellen, Ammon fiai ellen, Edom ellen, Cóbá királyai ellen, a filiszteusok ellen és akármerre fordult, mindenütt szabadítást tapasztalt.
48. vers
Hatalmas dolgokat cselekedett, megverte Amáleket, megmentette Izraelt zsákmányolójának kezéből.
49. vers
Saul fiai Jonatán, Jisvi, Málkisua voltak, s két leányának neve: az elsőszülötté Mérab, a kisebbik neve Mikál volt.
50. vers
Saul feleségének neve Achinoám volt, Achimáac leánya. A hadsereg vezérének neve Abnér volt, Nér fia volt Saul unokabátyja.
51. vers
Saul atyja, Kis és Abnér atyja, Nér Abiél fiai voltak.
52. vers
Saul egész ideje alatt erős volt a filiszteusok elleni háború; Saul ahány vitéz és derék embert látott, magához csatolta.
Könyvek
