⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

A korintusziaknak írt első levél

capítulo 10


Capítulos:


verso 1

Testvérek, szeretném, ha tudnátok, hogy ősapáink mindnyájan a felhő alatt voltak, átmentek a tengeren,


verso 2

megkeresztelkedtek Mózesbe a felhő és a tenger által,


verso 3

ugyanazt az Istentől származó ételt ették,


verso 4

és ugyanazt az Istentől származó italt itták. Mert abból a sziklából ittak, amely mintha követte volna őket. Ezt a sziklát Isten adta, és Krisztust jelképezi.


verso 5

A legtöbbjük azonban nem nyerte el Isten tetszését, hiszen meghaltak a pusztában.


verso 6

A történtekből tanulságokat vonhatunk le, hogy ne kívánjunk ártalmas dolgokat, ahogy ők kívántak.


verso 7

Se bálványimádókká ne váljunk, mint egyesek közülük, ahogy meg van írva: „A nép leült enni és inni. Majd felkeltek mulatozni.”


verso 8

És ne is éljünk szexuális erkölcstelenségben, mint ahogy egyesek közülük szexuális erkölcstelenséget követtek el, és aztán egyetlen nap 23 000-en haltak meg.


verso 9

Jehovát se tegyük próbára, mint ahogy egyesek közülük próbára tették, és aztán megmarták őket a kígyók, és meghaltak.


verso 10

És zúgolódók se legyünk, mint ahogy egyesek zúgolódtak közülük, és aztán megölte őket a pusztító.


verso 11

Mindez azért történt velük, hogy tanuljunk belőle, és figyelmeztetésül írták le nekünk, akik a világrendszerek végén élünk.


verso 12

Ezért aki úgy gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen.


verso 13

Csak olyan kísértés ér benneteket, ami másokat is. De Isten hűséges, és nem fogja engedni, hogy olyan kísértés érjen titeket, amit már nem tudtok elviselni, hanem amikor kísértés ér titeket, a kivezető utat is elkészíti, hogy ki tudjatok tartani.


verso 14

Így hát, szeretteim, meneküljetek a bálványimádástól!


verso 15

Úgy szólok hozzátok, mint tisztán látó emberekhez, ítéljétek meg ti magatok, amit mondok.


verso 16

Az áldás pohara, melyet megáldunk, vajon nem azt jelképezi, hogy hasznot merítünk Krisztus véréből? A kenyér, melyet megtörünk, vajon nem azt jelképezi, hogy hasznot merítünk Krisztus testéből?


verso 17

Mivel egy kenyér van, mi, noha sokan vagyunk, egy test vagyunk, mert mindnyájan abból az egy kenyérből eszünk.


verso 18

Vegyük az izraelitákat. Amikor az oltáron felajánlott áldozatokból ettek, az vajon nem olyan volt, mintha Istennel ettek volna?


verso 19

Mit mondjak hát? Hogy a bálványáldozat vagy a bálvány számít valamit?


verso 20

Nem, hanem azt mondom, hogy amiket a nemzetek áldoznak, a démonoknak áldozzák, és nem Istennek. Én pedig nem akarom, hogy a démonokkal osztozzatok.


verso 21

Nem ihattok Jehova poharából is, és a démonok poharából is. Nem ehettek „Jehova asztaláról” is, és a démonok asztaláról is.


verso 22

Vagy „féltékennyé tesszük Jehovát”? Csak nem vagyunk erősebbek nála?


verso 23

Mindent szabad, de nem minden hasznos. Mindent szabad, de nem minden épít.


verso 24

Senki se keresse a maga hasznát, hanem a másikét.


verso 25

Bármit megehettek, amit a húspiacon árulnak, ne kérdezősködjetek a lelkiismeretetek miatt,


verso 26

mert „Jehováé a föld, és minden, ami rajta van”.


verso 27

Ha egy nem hívő meghív benneteket, és ti el akartok menni, egyetek meg mindent, amit elétek tesz, ne kérdezősködjetek a lelkiismeretetek miatt.


verso 28

De ha valaki azt mondja nektek: „Áldozatként bemutatott étel ez”, ne egyetek amiatt, aki ezt mondta, és a lelkiismeret miatt.


verso 29

Nem a ti lelkiismeretetekre gondolok, hanem a másik emberére. Mert nem akarom, hogy a másik személy lelkiismerete megítéljen amiatt, ahogy a szabadságomat használom.


verso 30

Vajon jó, ha eszek, és hálát adok érte Istennek, ha mások viszont megítélnek emiatt?


verso 31

Így tehát akár esztek, akár isztok, akár bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!


verso 32

Vigyázzatok, hogy se zsidóknak, se görögöknek, se Isten gyülekezetének ne adjatok okot a botránkozásra,


verso 33

mint ahogy én is igyekszem mindenkinek mindenben a kedvére tenni, nem a magam hasznát keresve, hanem inkább sok emberét, hogy megmenekülhessenek.

Capítulos:


Libros