⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

A korintusziaknak írt első levél

capítulo 8


Capítulos:


verso 1

Ami pedig a bálványoknak felajánlott ételt illeti: Igaz, mindannyian tudunk valamennyit erről. Ám az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít.


verso 2

Ha valaki azt gondolja, hogy tud valamit, attól még nem tud annyit, amennyit kellene.


verso 3

De ha valaki szereti Istent, azt Isten ismeri.


verso 4

A bálványoknak felajánlott ételek evéséről tudjuk, hogy a bálvány az égvilágon semmit sem jelent, és hogy csak egy Isten van.


verso 5

Mert még ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogy van sok „isten” és sok „úr”,


verso 6

számunkra valójában egy Isten van, az Atya, akitől van minden, mi pedig őérte vagyunk, és egy Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, mi pedig őáltala vagyunk.


verso 7

Ám nem mindenki tudja ezt. Amikor némelyek, akik korábban bálványimádók voltak, olyat esznek, amit bálványáldozatnak tartanak, akkor a lelkiismeretük, mivel gyenge, beszennyeződik.


verso 8

Pedig az étel nem visz minket közelebb Istenhez. Nem járunk rosszabbul, ha nem eszünk, és nem járunk jobban, ha eszünk.


verso 9

Jogotok van dönteni, de mindig vigyázzatok, hogy a döntésetekkel ne okozzátok azok botlását, akik gyengék.


verso 10

Mert ha az, aki gyenge, azt látná, hogy te, aki tudod mindezt, egy bálványtemplomban eszel, vajon nem arra fogja késztetni a lelkiismerete, hogy bálványnak áldozott ételt egyen?


verso 11

A tudásoddal tehát a bukását okozod annak, aki gyenge, a testvérednek, akiért Krisztus meghalt.


verso 12

Amikor így vétkeztek a testvéreitek ellen, és megsebzitek a gyenge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek.


verso 13

Ezért ha étel miatt botránkozik meg a testvérem, inkább nem eszem húst soha többé, nehogy megbotránkoztassam.

Capítulos:


Libros