A zsoltárok

Psalmul 18


Capitole:


versetul 1

A karvezetőnek.
Jahve szolgájától, Dávidtól, aki akkor mondotta ezen ének szavait, amikor Jahve őt ellenségeinek kezéből és Saul kezéből megszabadította.


versetul 2

Megindulok irányodban, Jahve, én erősségem! – szólott.


versetul 3

Jahve az én kősziklám és váram, az én megmentőm! Az én Istenem kősziklám nékem, nála keresek menedéket. Pajzsom Ő, szabadulásom szarva, fellegváram!


versetul 4

Azt szólítom, aki dícséretre méltó, Jahvét, és megszabadulok ellenségeimtől!


versetul 5

Körülfogtak engem a halál kötelei, Béliál patakjai, megrémítettek.


versetul 6

A holtak országának kötelei fogtak körül; előmbe kerültek a halál kelepcéi.


versetul 7

Szorultságomban Jahvéhoz kiáltok, Istenemhez folyamodom segítségért: szómat meghallgatja templomából; kiáltásom bejutott eléje, be a fülébe!


versetul 8

Erre a föld megrázkódott, és vonaglani kezdett; a hegyek alapjai megrendültek és rázkódtak, mert Ő izzott a haragtól.


versetul 9

Orrából füst csapott fel; a szájából jövő tűz emészteni kezdett; izzó széndarabok jöttek ki belőle.


versetul 10

Lehajlította az eget, és alászállt; sötét felhő úszott lába alatt.


versetul 11

Kerub hátán ült, úgy repült, s a szél szárnyán suhant.


versetul 12

A sötétséget használta lepléül, maga körül vonta sátorul a sötét vizet, gomolygó, fürtös felhőt.


versetul 13

Az előtte levő fényözönből villám és izzó széndarabok törtek át felhőin.


versetul 14

A Mindenható kieresztette hangját; jégesőt, izzó szeneket küldött;


versetul 15

elküldte nyilait, szétszórva őket; sok villámát össze-vissza zavarta.


versetul 16

Előtűntek a folyammedrek, lelepleződtek a kerekség alapjai a Te fenyegetőzésedtől, Jahve, orrod szelének leheletétől.


versetul 17

Lenyúlt a magasból, megragadott engem, kivont a nagy víztömegből;


versetul 18

ekkor elragadott ellenségeim és gyűlölőim elől, kik erősebbek voltak nálam.


versetul 19

Szerencsétlenségem idején nekem támadtak. És Jahve támaszommá lett!


versetul 20

Elvitt engem a messzeségbe, megszabadított engem, mert tetszettem neki!


versetul 21

Igazságos voltomhoz képest bánt velem Jahve; kezem tisztasága szerint fizetett nekem,


versetul 22

mert Jahve útjait megőriztem és Istenemtől el nem vetemedtem;


versetul 23

mert minden ítélete előttem volt, és törvényei nem távoztak el tőlem;


versetul 24

őszinte (tökéletes, becsületes) voltam vele szemben, s bűnösségemtől óvakodtam.


versetul 25

Igazságos voltomnak megfelelően fizetett nekem Jahve, és úgy, ahogy szeme előtt kezem tisztaságának megfelelt.


versetul 26

A kegyessel szemben kegyesnek mutatkozol; az őszinte emberhez Te is őszinte vagy;


versetul 27

a tisztával tiszta vagy; a fonákot kijátszod.


versetul 28

Mert Te a nyomorultak népét megszabadítod, és a fennhéjázó szemeket lealacsonyítod.


versetul 29

Mert Te adsz fényt szövétnekembe, és Te deríted fel fel sötétségemet, Jahve, én Istenem!


versetul 30

Mert veled sereget török össze, Istenemmel kőfalon ugrom át!


versetul 31

Isten útja tökéletes, Jahve beszéde kipróbált; pajzs Ő mindazoknak, akik nála menedéket keresnek!


versetul 32

Mert ugyan kicsoda volna Isten Jahvén kívül?! Ki volna még kőszikla a mi Istenünk mellett?!


versetul 33

Amellett az Isten mellett, aki engem erővel övez fel, aki útját tökéletessé teszi;


versetul 34

aki lábamat szarvasünőkéhez hasonlóvá teszi; ki felállít magaslataimra;


versetul 35

kezemet harchoz edzi, hogy karom az ércíjat kifeszíthesse;


versetul 36

szabadításod pajzsát adja nekem; karod támogatott, hozzám hajolásod naggyá tett.


versetul 37

Tágas tért szereztél lépteimnek; bokáim nem ingadoztak;


versetul 38

üldöztem ellenségeimet, és elértem őket, s nem tértem meg, míg nem végeztem velük.


versetul 39

Szétzúztam őket, úgyhogy nem tudtak fölkelni, lábam alá buktak.


versetul 40

Te a harcra erővel öveztél fel; alám vetetted azokat, akik ellenem támadtak;


versetul 41

ellenségeimet hátukkal fordítottad felém; elhallgattattam azokat, akik gyűlöltek,


versetul 42

segítségért kiáltottak, de nem volt szabadító; éppen Jahvéhoz, de nem felelt nekik.


versetul 43

Olyanná törtem őket szét, mint a széltől fújt por; kiöntöttem őket, mint az utcapiszkot.


versetul 44

Megmentettél a nép villongásaitól, nemzetek fejévé tettél engem; olyan nép szolgál, amelyről nem is tudtam.


versetul 45

Mihelyt hallanak valamit, engednek nekem; hízelkednek az idegenek.


versetul 46

Az idegenek elepednek, és reszketve jönnek elő váraikból.


versetul 47

Él Jahve! Áldott az én kősziklám! Legyen felmagasztalva szabadításom Istene!


versetul 48

Az az Isten, ki megadja nékem a bosszúállást, ki a népeket alám parancsolja;


versetul 49

aki kiragad engem ellenségeim közül! Igen, Te fölemelsz azok közül, akik ellenem fölkeltek, az erőszakos embertől megmentettél!


versetul 50

Azért magasztallak a nemzetek között, Jahve, s nevednek lantot pengetek!


versetul 51

Ő királyának nagy szabadítást ad, s felkentjének kegyelmet készít, t.i. Dávidnak és magvának – örökre!

Capitole:


Cărți