Pál levele a rómaiakhoz

6. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?


2. vers

Semmiképpen! Mert akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még abban?


3. vers

Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?


4. vers

Eltemettettünk tehát vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámadt Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.


5. vers

Ha pedig eggyé lettünk vele az ő halálában annak hasonlósága szerint, akkor még inkább eggyé leszünk vele feltámadásában is.


6. vers

Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.


7. vers

Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.


8. vers

Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk ővele.


9. vers

Mert tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.


10. vers

Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer s mindenkorra, hogy pedig él, az Istennek él.


11. vers

Így tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.


12. vers

Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, ne engedjetek kívánságainak!


13. vers

Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek!


14. vers

Mert a bűn többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok.


15. vers

Mi következik ebből? Vétkezzünk, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Semmiképpen!


16. vers

Nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgai engedelmességre, annak engedelmességre kötelezett szolgái vagytok: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?


17. vers

De hála legyen Istennek, hogy jóllehet egykor a bűn szolgái voltatok, szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet kaptatok,


18. vers

és megszabadulva a bűntől az igazság szolgáivá lettetek.


19. vers

Testi erőtlenségetek miatt emberi módon szólok: Ahogyan odaadtátok tagjaitokat a tisztátalanság szolgálatára és a hamisságnak a hamisságra, most úgy adjátok oda tagjaitokat az igazság szolgálatának a megszentelődésre.


20. vers

Mert amikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok.


21. vers

De hát milyen gyümölcsöt hozott ez nektek? Olyat, ami miatt most szégyenkeztek, mert annak a vége halál.


22. vers

Most pedig, miután megszabadultatok a bűntől, és Isten szolgáivá lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, a vége pedig az örök élet.


23. vers

Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Fejezetek:


Könyvek