⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Márk evangéliuma

6. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Elment onnan, és hazatért, a tanítványai pedig vele tartottak.


2. vers

Amikor sabbat lett, elkezdett tanítani a zsinagógában, és a legtöbben, akik hallották, ámultak, és ezt mondták: „Honnan vette ez az ember ezeket? Hogy lehet, hogy ilyen bölcsesség adatott neki, és hogy ilyen hatalmas tetteket visz véghez?


3. vers

Hát nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? És nincsenek-e itt velünk a húgai?” Úgyhogy megbotránkoztak miatta.


4. vers

Jézus azonban ezt mondta nekik: „Egy prófétát mindenhol tisztelnek, kivéve a hazájában, a rokonai között és a saját családjában.”


5. vers

Nem is vihetett ott véghez egyetlen hatalmas cselekedetet sem azon kívül, hogy meggyógyított néhány beteg embert, a kezét rájuk téve.


6. vers

És elképedt a hitetlenségükön. Azután bejárta a környező falvakat, és tanított.


7. vers

Majd magához hívta a tizenkettőt, és kezdte kiküldeni őket kettesével, s hatalmat adott nekik a tisztátalan szellemek fölött.


8. vers

És arra utasította őket, hogy semmit se vigyenek az útra egy boton kívül – se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övtáskájukban –,


9. vers

hanem vegyenek fel sarut, és ne vigyenek magukkal még egy ruhát.


10. vers

Ezenkívül ezt mondta nekik: „Ha valahol bementek valakinek az otthonába, maradjatok nála, míg el nem mentek arról a vidékről.


11. vers

És ha valamely vidéken nem fogadnak be titeket, vagy nem figyelnek rátok, rázzátok le a port a lábatokról, amikor elmentek onnan, bizonyítékul ellenük.”


12. vers

Azzal elindultak, és hirdették az embereknek, hogy bánják meg a bűneiket.


13. vers

Sok démont kiűztek, sok beteg embert megkentek olajjal, és meggyógyították őket.


14. vers

Ez pedig Heródes király fülébe jutott, mert Jézus neve közismertté lett, és az emberek ezt mondogatták: „Keresztelő János támadt fel a halottak közül, és ezért képes hatalmas tetteket végrehajtani.”


15. vers

Mások pedig azt mondták: „Illés az.” Megint mások ezt mondták: „Próféta ez, a régen élt prófétákhoz hasonló.”


16. vers

De amikor Heródes meghallotta ezt, így szólt: „Az a János, akit én lefejeztettem, az támadt fel.”


17. vers

Mert annak idején maga Heródes küldte ki az embereit, és tartóztatta le Jánost, és vetette börtönbe megkötözve Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége. Mivel Heródes feleségül vette őt,


18. vers

János ezt mondta neki: „Nem lehet a tied a testvéred felesége.”


19. vers

Heródiás ezért haragot táplált iránta, és meg akarta öletni, de nem tudta.


20. vers

Heródes ugyanis félt Jánostól – igazságos és szent embernek ismerve őt –, és védelmezte. Miután meghallgatta, nem is tudta, mitévő legyen, mégis örömest hallgatta azután is.


21. vers

Ám egyszer eljött a kedvező alkalom Heródiás számára. Heródes vacsorát adott a születésnapján a magas rangú tisztviselőinek, a katonai parancsnokoknak és Galilea legelőkelőbb embereinek.


22. vers

Heródiás lánya pedig bement, és táncolt, és ez tetszett Heródesnek, meg azoknak, akik vele együtt ettek. A király ezt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.”


23. vers

Sőt, még meg is esküdött neki: „Amit csak kérsz tőlem, megadom neked, akár a királyságom felét is.”


24. vers

Ő pedig kiment, és így szólt az anyjához: „Mit kérjek?” Az ezt mondta: „Keresztelő János fejét.”


25. vers

A lány azonnal besietett a királyhoz, és előadta a kérését: „Azt akarom, hogy nyomban add ide nekem egy tálcán Keresztelő János fejét.”


26. vers

Bár a királyt ez mélységesen elszomorította, mégsem akarta visszautasítani a kérését az esküi és a vendégei miatt.


27. vers

Így aztán a király azonnal elküldött egy testőrt, és megparancsolta neki, hogy hozza el János fejét. Az pedig elment, lefejezte őt a börtönben,


28. vers

és elhozta a fejét egy tálcán. Odaadta a lánynak, a lány pedig odaadta az anyjának.


29. vers

Amikor a tanítványai ezt meghallották, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírba fektették.


30. vers

Az apostolok pedig Jézus köré gyűltek, és beszámoltak neki mindarról, amit tettek és tanítottak.


31. vers

Erre ő ezt mondta nekik: „Jöjjetek el csak ti magatok egy elhagyatott helyre, és pihenjetek egy kicsit.” Mert sokan jöttek-mentek, és még annyi szabad idejük sem volt, hogy egyenek.


32. vers

Így hát elmentek a csónakkal egy elhagyatott helyre, hogy csak maguk legyenek.


33. vers

De az emberek látták, hogy elmennek, és sokan megtudták ezt. Ezért minden városból elsiettek gyalog, és még előttük odaértek.


34. vers

Amikor Jézus kiszállt, nagy tömeget látott, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És kezdte őket sok mindenre tanítani.


35. vers

Ekkor már későre járt az idő, így a tanítványai odamentek hozzá, és ezt mondták: „Elhagyatott ez a hely, és már későre jár.


36. vers

Küldd el őket, hogy menjenek el a környező tanyákra meg falvakba, és vegyenek maguknak ennivalót.”


37. vers

Jézus így felelt nekik: „Ti adjatok nekik enni!” Erre megkérdezték tőle: „Menjünk el, és vegyünk 200 dénárért kenyeret, s azt adjuk enni az embereknek?”


38. vers

Ezt mondta nekik: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Miután kiderítették, ezt mondták: „Öt, és még két halunk.”


39. vers

És utasította az összes embert, hogy telepedjenek le csoportokban a zöld fűre.


40. vers

Le is telepedtek 100-as és 50-es csoportokban.


41. vers

Ekkor vette az öt kenyeret meg a két halat, feltekintett az égre, és áldást mondott. Aztán megtörte a kenyereket, és kezdte a tanítványoknak adni, hogy tegyék az emberek elé, majd elosztotta a két halat mindnyájuk között.


42. vers

Így hát mindenki evett, és jóllakott.


43. vers

Aztán összeszedték a maradékot, 12 teli kosárral, a halakat nem számítva.


44. vers

5000 férfi evett a kenyérből.


45. vers

Rögtön ezután azt mondta a tanítványainak, hogy szálljanak be a csónakba, és menjenek előre a túlsó partra Betsaida felé, míg ő elküldi a sokaságot.


46. vers

Majd miután elbúcsúzott tőlük, elment egy hegyre, hogy imádkozzon.


47. vers

Mikor leszállt az este, a csónak a tenger közepén volt, ő meg egyedül a szárazföldön.


48. vers

Látva, hogy küszködnek az evezéssel az ellenszél miatt, valamikor az éjszaka negyedik őrszolgálata idején feléjük közeledett a tengeren járva, de el akart menni mellettük.


49. vers

Amikor meglátták őt a tengeren járni, ezt gondolták: „Képzelődünk!” És felkiáltottak.


50. vers

Mert mindannyian látták, és nagyon megijedtek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok az, ne féljetek!”


51. vers

Azután beszállt hozzájuk a csónakba, és elült a szél. Ezen végképp elámultak,


52. vers

mert nem fogták fel a kenyerekkel történt csoda jelentését, és a szívükben továbbra sem értették ezeket.


53. vers

Amikor átkelve partot értek, Genezáretbe jutottak, és a közelben horgonyt vetettek.


54. vers

De mihelyt kiszálltak a csónakból, az emberek felismerték őt.


55. vers

Futva bejárták azt az egész vidéket, és a betegségben szenvedőket elkezdték hordágyakon oda vinni, ahol hallomásuk szerint Jézus tartózkodott.


56. vers

És ahová csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, a betegeket letették a piacterekre, és könyörögve kérték őt, hogy legalább a felsőruhája rojtozatát hadd érintsék meg. És mindazok, akik megérintették, meggyógyultak.

Fejezetek:


Könyvek