⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Ésaiás

19. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Kijelentés Egyiptom ellen:
Jehova gyors felhőn száguld, és bemegy Egyiptomba.

Egyiptom semmit érő istenei remegni fognak tőle,
és Egyiptom szíve retteg majd.


2. vers

„Egyiptomit egyiptomira uszítok,
és egymással fognak harcolni,
mindenki a testvérével és a társával,
város város ellen és királyság királyság ellen.


3. vers

Az egyiptomiak összezavarodnak,
és összekuszálom a terveiket.

A semmit érő istenekhez,
az igézőkhöz, a szellemidézőkhöz meg a jósokhoz fordulnak majd.


4. vers

Kemény úr kezébe adom Egyiptomot,
és erős király fog uralkodni felette” – ez az igaz Úrnak, a seregek Jehovájának kijelentése.


5. vers

A víz felszárad a tengerből,
és a folyó is kiszárad, kiapad.


6. vers

Bűzleni fognak a folyók.
A Nílus csatornái leapadnak és kiszáradnak Egyiptomban.
A nád és a sás is elfonnyad.


7. vers

A növények a Nílus mellett, a Nílus torkolatánál,
valamint a Nílus mentén bevetett föld kiszárad.
Nem lesz többé, mindent elfúj a szél.


8. vers

Keseregnek majd a halászok,
búslakodnak, akik horgot vetnek a Nílusba,
és kevesebben lesznek azok, akik halászhálót terítenek a vízre.


9. vers

Megszégyenülnek a fésült lennel dolgozók,
és akik fehér szövetet készítenek a szövőszéken.


10. vers

Szövőmunkásai összetörnek,
és minden béres bánatos lesz.


11. vers

Coán fejedelmei bolondok.
A fáraó legbölcsebb tanácsadói észszerűtlen tanácsot adnak.
Hogy is mondhatjátok a fáraónak:

„Bölcsek leszármazottja vagyok én,
hajdani királyok leszármazottja.”


12. vers

Ugyan hol vannak bölcseid?
Ha tudják, mondják el neked, hogyan döntött a seregek Jehovája Egyiptomról.


13. vers

Coán fejedelmei ostobán cselekedtek,
és Nóf fejedelmeit becsapták.
Egyiptomot félrevezették törzseinek a főemberei.


14. vers

Jehova összezavarta Egyiptomot,
bármihez fogott is az ország, a vezetői félrevezették,
és olyan lett, mint a részeg, aki tántorog a hányásában.


15. vers

Egyiptom semmit sem lesz képes tenni,
a fej és a farok sem, a hajtás és a káka sem.


16. vers

Azon a napon olyanná lesz Egyiptom, mint az asszonyok. Remegni és rettegni fog a seregek Jehovájának kezétől, melyet fenyegetően felemel.


17. vers

Júda földje miatt félni fog Egyiptom. Ha csak hallanak róla, rettegni fognak a seregek Jehovájának döntése miatt, amelyet ellenük hozott.


18. vers

Azon a napon öt város lesz Egyiptom földjén, amelyek Kánaán nyelvén beszélnek, és hűséget esküsznek a seregek Jehovájának. Az egyiket Rombolás városának fogják hívni.


19. vers

Azon a napon Jehovának lesz egy oltára Egyiptom földjének a közepén, és a határ mellett lesz egy oszlopa Jehovának.


20. vers

Ez lesz a seregek Jehovájának jele és tanúja Egyiptom földjén, mert Jehovához fognak kiáltani az elnyomóik miatt, ő pedig megmentőt küld nekik, egy nagy megmentőt, aki meg fogja szabadítani őket.


21. vers

Akkor Jehova ismertté válik az egyiptomiak előtt, és azon a napon megismerik Jehovát az egyiptomiak. Áldozatot és ajándékot visznek Jehovának, fogadalmat tesznek neki, és teljesítik.


22. vers

Jehova csapást fog mérni Egyiptomra, csapással sújtja, és meggyógyítja. Jehovához térnek majd, ő pedig enged könyörgésüknek, és meggyógyítja őket.


23. vers

Azon a napon országút vezet majd Egyiptomból Asszíriába. Asszíria Egyiptomba megy, Egyiptom pedig Asszíriába, és Egyiptom Asszíriával együtt Istent fogja szolgálni.


24. vers

Azon a napon Izrael csatlakozik Egyiptomhoz és Asszíriához, és áldás lesz a földön,


25. vers

mert a seregek Jehovája meg fogja áldani őt, ezt mondva: „Áldott legyen népem, Egyiptom, és kezem munkája, Asszíria, és örökségem, Izrael!”

Fejezetek:


Könyvek