⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Ésaiás

29. fejezet


Fejezetek:


1. vers

„Jaj Árielnek, Árielnek, a városnak, ahol Dávid táborozott!

Tartsátok csak meg az ünnepeiteket
évről évre!


2. vers

De szerencsétlenséget hozok Árielre,
és keseregni meg siránkozni fog.
Olyanná lesz előttem, mint Isten oltárának a tűzhelye.


3. vers

Minden oldalról tábort ütök ellened,
ostrom alá veszlek cölöpfallal,
és ostromműveket állítok ellened.


4. vers

Meg leszel alázva,
és a földből szólsz majd.
Amit mondasz, azt a por eltompítja.

Hangod a földből jön majd,
mint a szellemidéző hangja,
és a porból fognak hallatszani csipogó szavaid.


5. vers

A sok ellenséged olyanná lesz, mint a finom por,
és a sok zsarnok, mint az elszálló polyva.
Egy szempillantás alatt, hirtelen következik ez be.


6. vers

A seregek Jehovája rád fordítja figyelmét
mennydörgéssel, földrengéssel és nagy zajjal,
szélvésszel, viharral és emésztő tűz lángjával.”


7. vers

Majd az Áriel ellen hadakozó sok nemzet,
vagyis minden ellene harcoló
az ellene emelt ostromtornyokkal,
és mindenki, aki nyomorúságot okoz neki,
olyanná lesz, mint egy álom, egy éjjeli látomás.


8. vers

Igen, úgy lesz, mint amikor egy éhes ember azt álmodja, hogy eszik,
de éhesen ébred,
vagy mint amikor egy szomjas ember azt álmodja, hogy iszik,
de fáradtan és szomjasan ébred.

Így lesz ez azzal a sok nemzettel,
amely Sion hegye ellen hadakozik.


9. vers

Rökönyödjetek meg és ámuljatok!
Vakítsátok meg magatokat, és legyetek vakok!

Támolyognak, de nem az alkoholtól,
részegek, de nem a bortól.


10. vers

Mert mély álmot bocsátott rátok Jehova,
és bezárta szemeiteket, a prófétákat,
és betakarta fejeiteket, a látnokokat.


11. vers

Minden látomás olyan nektek, mint egy lepecsételt könyv szavai. Ha odaadják egy olyan embernek, aki tud olvasni, ezt mondva: „Olvasd fel, kérlek!”, akkor ő így szól: „Nem tudom, mert le van pecsételve.”


12. vers

És ha a könyvet egy olyan valakinek adják oda, aki nem tud olvasni, ezt mondva: „Olvasd fel, kérlek!”, akkor ő így szól: „Nem tudok olvasni.”


13. vers

Jehova ezt mondja: „Ez a nép a szájával közeledik hozzám,
és ajkaival tisztel engem,
de a szíve messze eltávolodott tőlem,
mert istenfélelme betanult emberi parancsolatokon alapul.


14. vers

Ezért ismét rendkívüli dolgokat fogok tenni ezzel a néppel,
egyik rendkívüli dolgot a másik után.

Semmivé lesz a bölcseik bölcsessége,
és rejtve lesz az értelmeseik értelme.”


15. vers

Jaj azoknak, akik messzire elmennek, hogy eltitkolják a terveiket Jehova elől,
akik sötét helyen viszik véghez a tetteiket,
és közben ezt mondják: „Ugyan ki lát minket,
és ki tud rólunk?”


16. vers

Mennyire kiforgattok mindent!
Hát olyannak kell tekinteni a fazekast, mint az agyagot?
Vajon mondja a készítmény a készítőjéről:
„Nem készített engem.”
És vajon mondja a megformált dolog a megformálójáról:
„Nem értelmes.”


17. vers

Kis idő múlva a Libanon gyümölcsöskert lesz,
a gyümölcsöskertet pedig erdőnek fogják tartani.


18. vers

Azon a napon a süketek meghallják a könyv szavait,
és a vakok látni fognak a homályból és a sötétségből.


19. vers

A szelídek nagy örömet találnak Jehovában,
és a szegény emberek Izrael szentjében.


20. vers

Mert a zsarnokok nem lesznek többé,
végük lesz a dicsekvőknek,
és mind elpusztulnak, akik csak azt lesik, hol árthatnak,


21. vers

akik hazugsággal bűnösnek tüntetnek fel másokat,
csapdát állítanak annak, aki a városkapuban véd másokat,
és üres kifogásokkal megtagadják az igazságostól az igazságszolgáltatást.


22. vers

Ezért így szól Jákob házához Jehova, aki megváltotta Ábrahámot:

„Jákob nem szégyenül meg többé,
és nem fog többé elsápadni.


23. vers

Mert amikor meglátja maga körül a gyermekeit,
kezem munkáját,
megszentelik a nevemet.

Igen, meg fogják szentelni Jákob szentjét,
és tiszteletteljes félelemmel tekintenek Izrael Istenére.


24. vers

Akik önfejűek, értelmesek lesznek,
és akik panaszkodnak, el fogják fogadni az útmutatást.”

Fejezetek:


Könyvek