⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.
Sámuel második könyve
15. fejezet
1. vers
Mindezek után Absolon szerzett magának egy szekeret, és lovakat is, meg 50 embert, hogy előtte fussanak.
2. vers
Kora reggel Absolon fölkelt, és kiállt a városkapuhoz vivő út mellé. Ha valakinek peres ügye volt, amivel a királyhoz tartott, hogy az ítélkezzen, akkor Absolon odahívta őt, majd ezt kérdezte: „Melyik városból való vagy?”, az pedig így szólt: „Izrael egyik törzséből való a te szolgád.”
3. vers
Absolon akkor ezt mondta neki: „Nézd, igazad van, és jogos, amit követelsz, csakhogy a király részéről senki sincs, aki meghallgatna.”
4. vers
Majd így szólt: „Bárcsak engem neveznének ki bírónak az országban! Akkor mindenki hozzám jöhetne, akinek peres ügye van, vagy olyasmi, amiben ítélkezni kell, és én biztosan igazságot szolgáltatnék neki.”
5. vers
Sőt, amikor odament valaki, hogy meghajoljon előtte, Absolon kinyújtotta a kezét, magához húzta őt, és megcsókolta.
6. vers
Így járt el Absolon minden izraelitával, aki a királyhoz ment, hogy az ítélkezzen. Ezzel Absolon ravaszul megnyerte Izrael embereinek a támogatását.
7. vers
Négy év múlva Absolon így szólt a királyhoz: „Hadd menjek el, kérlek, Hebronba, hogy teljesítsem Jehovának tett fogadalmamat.
8. vers
Mert ezt az ünnepélyes fogadalmat tette a te szolgád, amikor Gesúrban, Szíriában laktam: »Ha Jehova visszavisz engem Jeruzsálembe, akkor áldozatot fogok felajánlani Jehovának.«”
9. vers
A király erre ezt mondta neki: „Menj békével!” Ő tehát útnak indult, és elment Hebronba.
10. vers
Absolon ekkor kémeket küldött Izrael minden törzséhez ezekkel a szavakkal: „Mihelyt meghalljátok a kürtszót, jelentsétek be: »Király lett Absolon Hebronban!«”
11. vers
Absolonnal pedig 200 ember ment el Jeruzsálemből. Meghívták őket, és ők gyanútlanul elmentek, semmiről sem tudva.
12. vers
Amikor Absolon felajánlotta az áldozatokat, magához hívatta a gilói Ahitófelt, Dávid tanácsadóját a városából, Gilóból. Az összeesküvés pedig egyre nagyobb tért hódított, és egyre többen támogatták Absolont.
13. vers
Idővel hírvivő érkezett Dávidhoz, és jelentette: „Izrael emberei Absolon oldalára álltak.”
14. vers
Dávid rögtön így szólt minden szolgájához, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Gyertek, fussunk, különben egyikünk sem menekül meg Absolontól! Igyekezzetek, nehogy utolérjen bennünket, pusztulást hozzon ránk, és kardélre hányja a várost!”
15. vers
A király szolgái ezt válaszolták a királynak: „Bárhogyan dönt is urunk, a király, szolgáid készek megtenni azt!”
16. vers
Erre elindult a király, és egész háznépe követte őt. De otthagyott tíz másodfeleséget, hogy gondját viseljék a háznak.
17. vers
Továbbment a király, és vele az egész nép, és Bét-Merhaknál megálltak.
18. vers
És minden szolgája, aki vele tartott, továbbá a kereteusok, a peleteusok, és a gátiak, vagyis 600 ember, aki követte őt Gátból, elvonultak a király előtt, és ő megszemlélte őket.
19. vers
Akkor így szólt a király a gáti Ittaihoz: „Miért jönnél te is velünk? Menj vissza, maradj az új királynál, hiszen más országból való vagy, ráadásul száműztek a helyedről.
20. vers
Csak tegnap jöttél, és már ma elvigyelek vándorolni magunkkal, hogy te is velem tarts, amikor mennem kell, és elkísérj, bárhová menjek is? Térj vissza, és vidd magaddal a testvéreidet, és bánjon veled Jehova odaadó szeretettel és hűséggel!”
21. vers
Ittai azonban így felelt a királynak: „Bárhol lesz is uram, királyom, ott lesz a te szolgád is, még ha meg kell is halnom. Olyan biztos ez, mint hogy él Jehova, és él az én uram, a király!”
22. vers
Dávid erre így szólt Ittaihoz: „Menj, és vonulj át!” Átvonult hát a gáti Ittai minden emberével és a gyermekekkel a völgyön.
23. vers
Miközben ezek az emberek átvonultak a völgyön, Jeruzsálemben és környékén mindenki hangosan sírt, a király pedig ott állt a Kidron völgyénél. Az egész nép átvonult, és rátért a pusztába vezető útra.
24. vers
Ott volt Cádók is, és vele minden lévita, akik az igaz Isten szövetségének ládáját hordozták. Akkor letették az igaz Isten ládáját, és Abjátár is ott volt, míg az egész nép ki nem vonult a városból, és át nem kelt a völgyön.
25. vers
A király pedig így szólt Cádókhoz: „Vidd vissza az igaz Isten ládáját a városba. Ha Jehova kegyes lesz hozzám, akkor visszahoz engem, és engedi, hogy meglássam azt és annak hajlékát.
26. vers
Ha viszont azt mondaná: »Nem lelem benned örömem«, akkor tegye velem azt, amit jónak lát.”
27. vers
A király ezt mondta Cádók papnak: „Látó vagy, igaz? Térj csak vissza a városba békével, és vidd magaddal a két fiatokat is: a te fiadat, Ahimaácot, és Abjátár fiát, Jonatánt.
28. vers
Én pedig a puszta gázlóinál leszek addig, míg üzenet nem jön tőletek.”
29. vers
Így hát Cádók és Abjátár visszavitték az igaz Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott is maradtak.
30. vers
Miközben Dávid az Olajfák hegyére ment fel, sírt. A feje be volt fedve, és mezítláb ment. A vele levők is mind befedték a fejüket, és sírtak menet közben.
31. vers
Akkor ilyen hírt kapott Dávid: „Ahitófel is azok között van, akik összeesküvést szőttek Absolonnal.” Dávid erre ezt mondta: „Ó, Jehova! Kérlek, segíts, hogy Ahitófel tanácsát ostobaságnak tekintsék!”
32. vers
Amikor Dávid feljutott a hegytetőre, ahol szokás volt Isten előtt meghajolni, odajött hozzá az arkita Húsai, megszaggatott köntösben és porral hintett fejjel.
33. vers
Dávid azonban így szólt hozzá: „Ha átjönnél velem, csak terhemre lennél.
34. vers
De ha visszatérsz a városba, és azt mondod Absolonnak: »Szolgád vagyok, ó, király! Korábban apád szolgája voltam, de most már a te szolgád vagyok«, akkor segíthetsz nekem, és meghiúsíthatod Ahitófel tervét.
35. vers
Nemde ott vannak veled a papok, Cádók és Abjátár? Mindazt, amit a király házából hallasz, mondd el a papoknak, Cádóknak és Abjátárnak.
36. vers
Ott van velük a két fiuk is: Ahimaác, Cádók fia, és Jonatán, Abjátár fia. Velük üzenjetek meg nekem mindent, amit hallotok.”
37. vers
Elment tehát Húsai, Dávid barátja a városba, miközben Absolon bevonult Jeruzsálembe.
Könyvek
