Evangélium Szent Lukács írása szerint
capítulo 8
verso 1
és lőn továbbá ez, ő maga is város és faluszerte jár vala prédikálván, és hirdetvén az Istennek országát, és ővele vala az tizenkét tanítvány,
verso 2
és némi asszonyi állatok, kik meggyógyultanak vala az gonosz szelletektől, és az ő betegségükből. Mária, ki Magdalénának hívattatik, kiből hét ördög ment vala ki,
verso 3
és Johanna, Kuzának felesége, ki az Heródesnek gondját viselé és felnevelé, és Zsuzsanna, és sok egyéb asszony, kik szolgálatot tesznek vala őneki az ő marhájukból,
verso 4
mikoron kediglen sok sereg nép gyűlne egybe, és minden városokból őhozzá sietnének, ezt mondá hasonlatos beszéd szerint. kimene az, ki magot vet vala, hogy az ő magját elvesse, és az magvetés közbe némely mag az útfélen esék, és elnyomottaték, és az égi madarak megevék az magot.
verso 6
és más vetemény mag az kősziklára esék, és mikoron kikelt volna, megasza, mert nem vala nedvessége.
verso 7
és más mag az tövisek közébe esék, és mikoron az tövisek egyetembe felnőttenek volna, megfojták az magot.
verso 8
és más mag jó földbe esék, és mikoron felnőtt volna, száz annyit teremte, ezt mondván ezt kiáltja vala: az kinek hallani való füle vagyon, hallgassa meg.
verso 9
kérdik vala kediglen őtet az tanítványok ezt mondván: micsoda hasonlatos beszéd volna ez?
verso 10
és ő mondá: tinektek meg vagyon adatván ez, hogy megtudjátok az Istennek országának isteni titkai, egyebeknek kediglen hasonlatos beszéd által, hogy látván ne lássanak, és hallván értelem bennük ne legyen.
verso 11
ez hasonlatos beszéd kediglen ez: az mag az Istennek beszéde,
verso 12
az kik kediglen az útfélen, ezek az, kik hallják, annak utána eljő az ördög, és kiviszi az Istennek beszédét az ő szívükből, hogy veszedelemtől magukat meg ne tarthassák, ha jövendőre annak hinnének.
verso 13
az kik kediglen az kősziklán, ezek azok, kik mikoron hallandják, örömmel fogadják az Istennek beszédét, és ezeknek gyökerük nincsen, kikben csak ideig vagyon az hit, és az kísértésnek idején elszakadnak az hittől.
verso 14
az mely mag kediglen az töviseknek közébe esék, ezek azok, az kik hallották, és ez világi szorgalmatosságoknak, és gazdagságnak és gyönyörűségben való életnek miatta elmennek és megfojták, és gyümölcsöt nem teremtnek.
verso 15
az mely kediglen az jó földbe esék, ezek azok, az kik tiszteletes és jó szívvel hallgatják az Istennek igéjét, és megtartják, és békességgel való tűrésnek általa gyümölcsöt teremtenek.
verso 16
senki kediglen, mikoron szövétneket gyújt, azt edénnyel be nem borítá, avagy az ágy alá nem teszi, hanem az világtartóra, hogy az kik bemennek, lássák az világosságot.
verso 17
mert semmi oly titok dolog nincsen, melynek nyilván ne kelljen lenni, és semmi oly elrejtett dolog nincsen, melyet meg ne kelljen tudni, és mely napvilágra ne jöjjön jövendőre.
verso 18
meglássátok annak okáért, miképpen hallgassátok. mert többre több adatik annak, az ki az isteni ajándékkal él, és valaki vele nem él, az is elvétetik őtőle, az mivel alítja önmagát élni.
verso 19
jövének kediglen őhozzá az ő anyja és atyjafiai, és az sereg néptől nem mehetnek vala őhozzá,
verso 20
és meg megüzenék őneki, és ezt mondák: az te anyád és az te atyádfiai itt künn állanak akarván tégedet látni.
verso 21
és ő felelvén mondá őnekik. az én anyám és az én atyámfiai azok, az kik az Istennek beszédét hallgatják, és meg megteszik ezt.
verso 22
lőn kediglen egynémely napon, hajóba hága mind ő maga és mind az ő tanítványai is, és mondá őnekik: keljünk által, és menjünk ez álló víznek túlsó partjára, és eloldák az hajót.
verso 23
és mikoron ők az hajóban mennének, elaluvék. és nagy vész támada az vízen, és elmerülnek vala, és nagy veszedelemben valának,
verso 24
és Jézushoz menének, és fel felserkentek őtet ezt mondván: nagy Uram, nagy Uram, elveszünk, és mikoron felköltötték volna, megfeddé az szelet, és az vízen való vészt, és megállának, és csendesség lőn.
verso 25
és mondá őnekik. hol vagyon az ti hitetek? és azok megfélemlének és elcsodálkozának, és ezt mondják vala egymásnak: vajon kicsoda ez? mert mind az szeleknek és mind az vizeknek parancsol, és engednek őneki?
verso 26
és hajón menének az gerazabelieknek tartományába, mely az Galileának ellenébe vagyon.
verso 27
és mikor az hajóból az földre kiszállott volna, eleibe mene őneki egy férfiú az városból, kiben ördög volt immáron sok időtől fogva, és ruhát nem veszen vala őrá sem házban nem lakik vala, hanem az koporsókban.
verso 28
mihelyen kedig az Jézust látta volna, és fel felkiáltott volna, őelőtte leesék, és nagy szóval ezt mondá mi dolgom vagyon énnekem teveled, Jézus, felséges Istennek fia? kérlek tégedet, ne kínozz engemet.
verso 29
mert parancsol vala az fertelmes szelletnek, hogy kimenne az emberből. mert gyakorta indult vala fel benne, és láncokkal megkötözik vala, és béklyókban őrizik vala, és az mivel megkötözik vala elszaggatja vala, és az ördögtől az puszta helyekre kényszeríttetik vala menni.
verso 30
megkérdé kediglen őtet az Jézus, és mondá: micsoda teneked neved? és az mondá: sereg. mert sok ördög bújt vala őbele,
verso 31
és kérék az Jézust az ördögök, hogy ne parancsolna őnekik, hogy mélységbe mennének.
verso 32
vala kediglen ott sok nyáj disznó, mely az hegyen eszik vala, és kérik vala őtet, hogy azt engedné őnekik, hogy azokba mennének, és megengedé őnekik.
verso 33
kimenének annak okáért az ördögök az emberből, és az disznókba menének, és az nyáj nagy sebességgel az meredeken az álló vízbe mene, és belehala. és minek utána láták az pásztorok, az mi történt vala elfutának, és hírt vőnek az városba és az szállásokra.
verso 35
kimenének kediglen, hogy meglátnák, az mi lett vala, és Jézushoz menének, és megtalálák az embert, az kiből az ördögök kimentenek vala, tehát az Jézusnak lábainál ül, és felöltözött, és ép eszű, és megfélemlének.
verso 36
megbeszélék kediglen azoknak azok is, az kik látták vala, miképpen gyógyult vala meg.
verso 37
és az gerazabelieknek minden sokasága kéré őtet, hogy elmenne őközülük. mert nagy félelem foglalta vala meg őket. Jézus kediglen az hajóba hága, és megtére.
verso 38
mert kérte vala őtet az férfiú, kiből az ördögök kimentenek vala, hogy engedné őtet ővele lenni. de elbocsátá tőle őtet az Jézus ezt mondván:
verso 39
térj meg az te házadhoz, és hirdesd meg, az melyeket az Isten teveled tett. és elmene, és mind az egész városon meghirdete, az melyeket az Jézus ővele tett vala.
verso 40
lőn kediglen, mikoron megtérne Jézus, nagy kívánsággal fogadá őtet az népnek serege, mert mind várják vala őtet.
verso 41
és íme egy férfiú jöve őhozzá, kinek Jairus vala neve, és ez az zsinagógának fejedelme vala, és Jézusnak lábaihoz esék kérvén őtet, hogy az ő házába bemenne.
verso 42
mert vala őneki egy leánya, közel tizenkét esztendős, és az leány halálán vala. de az odamenés közben az sereg népek megszólíták vala őtet.
verso 43
és vala egy asszonyi állat, kin vérhas vala tizenkét esztendőtől fogva, mely minden marháját az orvosokra költötte vala, és senki nem gyógyíthatta vala meg
verso 44
az hátul Jézushoz járula, és illeté az ő ruhájának szélét, és legottan megálla az ő vérének folyása,
verso 45
és mondá az Jézus: kicsoda az, ki engemet illete? mikoron senki meg nem mondaná, mondá Péter és azok, az kik ő vele valának: nagy uram, az sereg népek szorongatnak, és taszigálnak tégedet, és ezt mondod: kicsoda illete engemet?
verso 46
az Jézus kediglen mondá: valaki de illete engemet, mert én érzém, hogy isteni erő mene ki énbelőlem.
verso 47
látván kediglen az asszonyi állat, hogy titkon nem lehetett volna, reszketvén előmene, és lábainak előtte leesék, és megjelente őneki mind az egész népnek előtte, mi okért illette volna őtet, és miképpen legottan meggyógyult volna.
verso 48
és mondá Jézus őneki. bátorságod legyen leányom, az te hited tartott meg tégedet, menj el békességgel.
verso 49
még mikoron ezt szólná, eljöve némely ember az zsinagógának fejedelmének házától, és mondá őneki: meghala az te leányod, ne bántsd az mestert.
verso 50
az Jézus kediglen ez beszédet hallván az leánynak atyjának ezt felele: ne félj, higgyed csak, és meggyógyul.
verso 51
és mikor az házba ment volna, senkit nem hagya vele bemenni, hanem csak Pétert és Jakabot és Jánost és az leánynak az atyját és az anyját.
verso 52
Siratják vala kediglen, és jajgatják vala az leányt mind. és Jézus mondá: ne sírjatok, nem halt meg, hanem aluszik.
verso 53
és megnevetik vala őtet, mert tudják vala, hogy meghalt volna.
verso 54
Jézus kediglen az házból mindeneket kényszeríte kimenni, és az ő kezét fogván kiáltást tőn, és ezt mondá: leány, kelj fel.
verso 55
és megtére az ő lelke, és legottan felkele, és hagyá, hogy enni adnának őneki.
verso 56
és az ő szülei igen elcsodálkozának. és Jézus parancsola őnekik, hogy valakinek meg ne mondanák, az mi lett vala.
Libros
