Jób könyve

capitolul 30


Capitole:


Jób nyomorúságát panaszolja


versetul 1

Most pedig nevetnek rajtam,

akik fiatalabbak nálam,

akiknek apját juhászkutyáim közé sem számoltam volna.


versetul 2

Mit ért volna nekem kezük ereje?

Hiszen elvesztették életerejüket!


versetul 3

A szükség és éhség miatt testük összeaszott,

a kopár földet rágják sötét, sivatagos pusztaságban.*


versetul 4

Keserűfüvet tépnek a bokrok mellett,

és rekettyegyökér a kenyerük.


versetul 5

Elűzik őket az emberek közül,

úgy ordítanak rájuk, mint a tolvajokra.


versetul 6

Félelmetes völgyekben kell lakniuk,

sziklák közt, a föld hasadékaiban.


versetul 7

A bokrok között ordítanak,

a gaz körül gyülekeznek.


versetul 8

Esztelenek, sőt becstelenek is,

akiket kivertek az országból.


versetul 9

Ezeknek most gúnydal

és szóbeszéd tárgyává lettem!


versetul 10

Utálkozva messze távolodnak tőlem,

és nem átallnak arcomba köpni.


versetul 11

Mivel Isten meglazította íjam húrját,

és megalázott engem,

ők is eldobták a kantárt.


versetul 12

Jobb felől csőcselék támad ellenem,

lábamnak gáncsot vetnek,

mint rombolók törnek felém.*


versetul 13

Ösvényemet tönkreteszik,

hogy romlásomat siettessék,

nincs ellenük segítség.*


versetul 14

Mint valami széles résen,

úgy rontanak rám,

viharként hömpölyögnek előre.


versetul 15

Rémségek fordulnak ellenem,

viharként söprik el tisztességemet,

boldogságom eltűnt, mint a felhő.


versetul 16

Most immár fogyatkozik a lelkem,

a nyomorúság napjai tartanak fogva.


versetul 17

Éjszaka nyilallás van a csontjaimban,

és nem csillapodnak kínjaim.


versetul 18

Egy nagy erő ruházatom megragadta,

körülfogott, mint köntösöm gallérja.


versetul 19

Sárba vetett engem,

hasonlóvá lettem a porhoz és a hamuhoz.


versetul 20

Kiáltok hozzád, de nem felelsz;

megállok előtted, és csak nézel rám.


versetul 21

Kegyetlenné váltál irántam,

kezed erejével harcolsz ellenem.


versetul 22

Fölemelsz, szélnek eresztesz

és széttépsz a viharban.


versetul 23

Hiszen tudtam, hogy halálba viszel engem,

abba a házba, ahol minden élő gyülekezik.


versetul 24

De a roskadozó ne nyújtsa-e ki kezét? />
Vagy ha veszélyben van, ne kiáltson-e segítségért?


versetul 25

Hát nem sírtam-e azon, akinek nehéz napjai voltak;

nem volt-e szomorú a lelkem a szűkölködő miatt?


versetul 26

Bizony, jót reméltem, és rossz következett,

világosságot vártam, és jött a homály.


versetul 27

Forr a bensőm, és nem nyugszik,

megrohantak engem a nyomorúság napjai.


versetul 28

Megsötétedve járok, de nem a nap hősége miatt;

fölkelek, hogy segítségért kiáltsak a gyülekezetben.


versetul 29

A sakálok testvére lettem

és a struccmadarak társa.


versetul 30

Bőröm feketén hámlik le rólam,

csontom a láz miatt ég.


versetul 31

Citerám hangja gyászosra vált,

sípom pedig a jajgatók hangja lett.

Capitole:


Cărți