Zakariás próféta könyve

8. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Majd így szólt a Seregek Ura:


2. vers

Azt mondja a Seregek Ura: „Féltő szeretettel féltem Siont, és nagy haragra gerjedtem féltékenységemben.


3. vers

Azt mondja az Úr: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálem közepén lakozom. Akkor Jeruzsálemet a hűség városának fogják hívni, a Seregek Urának a hegyét pedig szent hegynek.


4. vers

Azt mondja a Seregek Ura: Ülnek még agg férfiak és asszonyok Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, napjaik sokasága miatt.


5. vers

A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak a tereken.


6. vers

Azt mondja a Seregek Ura: Bár ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek Ura.


7. vers

Azt mondja a Seregek Ura: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről.


8. vers

Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal.


9. vers

Azt mondja a Seregek Ura: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok ezeket a beszédeket a próféták szájából, akik azokban a napokban szóltak, amikor letették a Seregek Ura házának az alapját, hogy fölépítsék a templomot.


10. vers

Mert e napok előtt nem fizették ki a munkáját sem az embernek, sem az állatnak. A kimenőnek és a bemenőnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert fölindítottam, mindenkit a felebarátja ellen.


11. vers

De most már nem leszek olyan e nép maradékához, mint azelőtt voltam – így szól a Seregek Ura.


12. vers

Mert békességben vetnek, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják a harmatjukat, és mindezt a megmaradt nép örökségévé teszem.


13. vers

És amint átok voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, úgy most megszabadítalak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősítsétek meg kezeiteket!


14. vers

Mert azt mondja a Seregek Ura: Amint elgondoltam, hogy veszedelmet hozok rátok, amikor atyáitok megharagítottak engem – így szól a Seregek Ura –, és nem könyörültem,


15. vers

úgy most elhatároztam ezekben a napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!


16. vers

Ezeket tegyétek: Mondjon igazat mindenki a felebarátjának! Igaz és tökéletes ítélettel ítéljetek kapuitokban!


17. vers

Senki se gondoljon szívében gonoszt felebarátja ellen! Ne szeressétek a hamis esküt, mert ez mind olyan dolog, amit gyűlölök – így szól az Úr.”


18. vers

Majd így szólt hozzám a Seregek Ura:


19. vers

Azt mondja a Seregek Ura: „A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónap böjtje vigalommá, örvendezéssé és kedves ünneppé lesz Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!


20. vers

Azt mondja a Seregek Ura: Eljön az idő, amikor népek jönnek ide és sok városnak a lakói.


21. vers

Az egyik lakói a másikhoz mennek, és azt mondják: Jöjjetek, menjünk el, esedezzünk az Úr színe előtt, és keressük a Seregek Urát! Én is megyek!


22. vers

És eljön sok nép és erős nemzet Jeruzsálembe, hogy a Seregek Urát keresse, és esedezzen az Úr színe előtt.


23. vers

Azt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban lesz, hogy a különböző nyelvű népek közül tíz ember is belekapaszkodik egy zsidó férfiba. A ruhája szélébe kapaszkodik, és azt mondja: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”

Fejezetek:


Könyvek