Zakariás próféta könyve

13. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Azon a napon forrás fakad Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen.


2. vers

Azon a napon – így szól a Seregek Ura – kiirtom a bálványok neveit ebből az országból, emlegetni sem fogják többé azokat, sőt a prófétákat és a tisztátalan lelket is kipusztítom ebből az országból.


3. vers

És ha valaki mégis prófétálni mer, szülei, az apja és anyja mondja neki: Ne élj, mert hazugságot szóltál az Úr nevében! És szülei: apja és anyja döfik le őt, mialatt prófétál.


4. vers

Azon a napon megszégyenülnek a próféták, mindegyik a maga látomása miatt, mialatt prófétál, és nem öltenek föl szőrruhát, hogy hazudjanak.


5. vers

/Hanem azt mondja mindegyik: Nem vagyok próféta, szántóvető ember vagyok, sőt másnak szolgálok gyermekségem óta./**


6. vers

Ha pedig megkérdezi tőle valaki: „Milyen sebek ezek a mellkasodon?”, azt mondja: „Barátaim házában ütötték ezeket rajtam.”


7. vers

Kard, serkenj föl a pásztorom ellen

és a férfi ellen, aki a társam!

– így szól a Seregek Ura.

Sújts le a pásztorra,

hogy elszéledjenek a juhok!

Én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.


8. vers

Úgy történik az egész országgal

– így szól az Úr –,

hogy kétharmad része elpusztul, és elvész,

csak egyharmad része marad meg.


9. vers

És a harmadrészt is tűzbe viszem,

és megtisztítom őket,

ahogyan az ezüstöt tisztítják,

megpróbálom őket,

ahogyan az aranyat próbálják.

Segítségül hívja majd a nevemet,

és én felelni fogok neki.

Ezt mondom: Népem ő!

Ő pedig azt mondja: Az Úr az én Istenem!

Fejezetek:


Könyvek