Zakariás próféta könyve

4. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Majd visszatért az angyal, aki beszélt velem, és felköltött engem, mint amikor valakit álmából költenek fel.


2. vers

Azt kérdezte tőlem: Mit látsz? Azt mondtam: Íme, egy színarany mécsestartót látok, melynek a tetején az olajtartó, rajta pedig hét mécses van, és hét-hét cső tartozik a tetején lévő mécsesekhez,


3. vers

mellette pedig két olajfa áll. Egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig a bal oldalán.


4. vers

Akkor azt kérdeztem az angyaltól, aki velem beszélt: Mik ezek, Uram?


5. vers

Erre így felelt az angyal, aki velem beszélt: Hát nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, Uram!


6. vers

Ő így felelt nekem: Ez az Úr beszéde Zerubbábelhez: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! – ezt mondja a Seregek Ura.


7. vers

Ki vagy te, te nagy hegy? Síksággá leszel Zerubbábel előtt! Ő kihozza a zárókövet, és közben ilyen kiáltás hallatszik: Áldás, áldás reá!


8. vers

Majd így szólt hozzám az Úr szava:


9. vers

Zerubbábel keze vetette meg a ház alapját, és az ő keze fejezi majd be azt. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött el engem hozzátok.


10. vers

Mert akik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet. A hét mécses pedig az Úr szemeit jelzi, amelyek átlátják az egész földet.


11. vers

Akkor azt kérdeztem tőle: Mi ez a két olajfa a mécsestartó jobb és bal oldalán?


12. vers

Másodszor is szóltam, és megkérdeztem: Mit jelent az olajfának az a két ága, amely a két aranycső mellett van, és önti magából az arany olajat?


13. vers

Így szólt hozzám: Hát nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, Uram!


14. vers

Ő azt mondta nekem: Ezek ketten az olajjal fölkentek, akik az egész föld Ura mellett állnak.

Fejezetek:


Könyvek