⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Józsué

9. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Miután minden király, a hettiták, amoriták, kánaániták, periziták, hivviták és jebusziták, akik a Jordán nyugati oldalán voltak – a hegyvidékes területen, a Sefélán, végig a Nagy-tenger mentén és a Libanon mellett –, meghallották, hogy mi történt,


2. vers

szövetséget kötöttek, hogy együtt harcoljanak Józsué és Izrael ellen.


3. vers

Gibeon lakói is hallottak arról, mit tett Józsué Jerikóval és Aival.


4. vers

Ők okosak voltak, így hát ócska zsákokba útravalót tettek, és ezeket kopott, megrepedezett és foltozott bőr borostömlőkkel együtt a szamaraikra tették.


5. vers

Elnyűtt, foltozott sarut húztak a lábukra, elhasznált ruhákat vettek fel, a kenyerük pedig száraz volt, és szétmorzsolódott.


6. vers

Majd Józsuéhoz mentek a gilgáli táborba, és ezt mondták neki és Izrael férfiainak: „Messziről jöttünk. Kössetek most velünk szövetséget.”


7. vers

Izrael férfiai azonban ezt mondták a hivvitáknak: „Lehet, hogy itt laktok a közelünkben. Hogyan köthetnénk hát szövetséget veletek?”


8. vers

Ők így válaszoltak Józsuénak: „A szolgáid vagyunk.”

Ekkor Józsué ezt kérdezte tőlük: „Kik vagytok, és honnan jöttetek?”


9. vers

Azok pedig így feleltek: „Nagyon messziről jöttek a te szolgáid Jehovának, a te Istenednek a neve miatt, mert hallottuk a hírét és mindazt, amit Egyiptomban tett.


10. vers

És azt is, amit az amoriták két királyával tett, akik a Jordán túloldalán éltek, Szihonnal, Hesbon királyával, és Óggal, Básán királyával, aki Astarótban volt.


11. vers

Ezért a véneink és az országunk lakói ezt mondták nekünk: »Vegyetek magatokhoz útravalót, és menjetek el, hogy találkozzatok velük. Mondjátok ezt nekik: ’A szolgáitok leszünk. Kössetek most velünk szövetséget.’«


12. vers

A kenyerünk, amit útravalónak hoztunk, még meleg volt aznap, amikor elindultunk hozzátok. És most láthatjátok, hogy száraz és szétmorzsolódott!


13. vers

Ezek a bőr borostömlők még újak voltak, amikor megtöltöttük őket, most meg szét vannak repedezve. A ruháink és a saruink pedig elhasználódtak a hosszú úton.”


14. vers

Akkor a férfiak szemügyre vették az útravalót, de Jehovát nem kérdezték meg.


15. vers

Aztán Józsué békét és szövetséget kötött velük, hogy életben hagyja őket, a közösség fejedelmei pedig megesküdtek nekik.


16. vers

Három nappal azután, hogy megkötötték velük a szövetséget, megtudták, hogy ők a közelben, a szomszédságukban laknak.


17. vers

Ekkor az izraeliták a harmadik napon útra keltek, és elmentek ezeknek az embereknek a városaiba, melyek a következők voltak: Gibeon, Kefira, Beérót és Kirját-Jeárim.


18. vers

De az izraeliták nem támadtak rájuk, mert a közösség fejedelmei megesküdtek nekik Jehovára, Izrael Istenére. Ekkor az egész közösség zúgolódni kezdett a fejedelmek ellen.


19. vers

Erre a fejedelmek így szóltak az egész közösséghez: „Mivel megesküdtünk nekik Jehovára, Izrael Istenére, nem bánthatjuk őket.


20. vers

Ezt fogjuk tenni: életben hagyjuk őket, hogy ne haragítsuk magunkra Istent az eskü miatt, melyet tettünk nekik.”


21. vers

A fejedelmek még hozzátették: „Életben hagyjuk őket, de mostantól fogva gyűjtsenek fát és húzzanak vizet az egész közösségnek.” Ezt ígérték nekik a fejedelmek.


22. vers

Józsué erre odahívta őket, és megkérdezte tőlük: „Miért csaptatok be minket, ezt mondva: »Nagyon messze lakunk tőletek«, mikor valójában itt éltek közöttünk?


23. vers

Mostantól fogva átkozottak lesztek, mindig rabszolgák lesztek, mivel fát fogtok gyűjteni és vizet fogtok húzni az én Istenem házának.”


24. vers

Ők ezt felelték Józsuénak: „Azért tettünk így, mert szolgáidnak nyíltan megmondták, hogy Jehova, a te Istened megparancsolta Mózesnek, az ő szolgájának, hogy adja nektek az egész földet, és hogy irtsa ki a föld minden lakosát előletek. Mi pedig attól féltünk, hogy megöltök minket. Ezért tettük ezt.


25. vers

Most a kezedben vagyunk. Tedd velünk azt, amit jónak és helyesnek tartasz.”


26. vers

És Józsué kiszabadította őket az izraeliták kezéből, és nem ölték meg őket.


27. vers

Azon a napon Józsué elrendelte, hogy fahordással és vízhúzással szolgálják a közösséget és Jehova oltárát, azon a helyen, melyet Isten kiválaszt. Ez a mai napig így van.

Fejezetek:


Könyvek