Az örömhír Lukács szerint
9. fejezet
1. vers
Összehívta a tizenkettőt, aztán hatalmat és fennhatóságot adott nekik valamennyi ördögi szellemen, arra is, hogy betegeket gyógyíthassanak.
2. vers
Majd elküldte őket, hogy az Isten királyságát hirdessék, és gyógyítsanak.
3. vers
„Semmit se vigyetek az útra – mondotta nekik. – Se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Se két alsó ruhátok ne legyen.
4. vers
Amely házba bementek, ott maradjatok, onnan induljatok aztán tovább.
5. vers
Minden olyan esetben, amikor nem akarnak befogadni titeket, menjetek ki az illető városból, és a port is rázzátok le lábatokról, ellenük szóló tanúságtételül.”
6. vers
Azok el is mentek, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az örömhírt, és gyógyítottak.
7. vers
Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és kétségek közt volt, mivelhogy azt beszélték némelyek, hogy János támadt fel a halottak közül,
8. vers
némelyek meg, hogy Illés jelent meg, mások ismét, hogy az ősök közül támadt fel egy próféta.
9. vers
„Jánost lefejeztettem – mondotta Heródes – ki azonban ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” És látni igyekezett őt.
10. vers
Visszatérvén az apostolok, elbeszélték Jézusnak, hogy mi mindent cselekedtek. Jézus magához vette őket, és külön velük visszavonult egy Betszaida nevű városba.
11. vers
De a tömeg, mihelyt megtudta, követte őt. Jézus elfogadta őket, beszélt nekik Isten királyságáról, és azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította.
12. vers
Közben a nappal hanyatlani kezdett. Hozzáment hát a tizenkettő, s ezt mondták neki: „Bocsásd el a tömeget. Hadd menjenek el a környéken levő falvakba, és tanyákra, hogy megpihenjenek, és élelmet találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.”
13. vers
De ő ezt mondta nekik: „Adjatok ti nekik enni!” – „Nincs nekünk többünk, mint öt kenyerünk és két halunk – felelték ők. Hacsak el nem megyünk, s nem vásárolunk ennivalót ennek az egész népnek.”
14. vers
Mintegy ötezer férfi volt ott tudniillik. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: „Fektessétek le őket mintegy ötvenes csoportokba.”
15. vers
Úgy tettek, és mindenki ledőlt.
16. vers
Ekkor fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, majd megtörte és odaadta őket a tanítványoknak, hogy azok a tömeg elé helyezzék.
17. vers
Mindnyájan ettek és jóllaktak, s tizenkét kosarat tettek ki a darabok, melyek tőlük megmaradtak.
18. vers
Mialatt egyedül imádkozott, bár tanítványai vele voltak, történt, hogy megkérdezte őket: „Kinek mond a sokaság, ki vagyok én?”
19. vers
Azok ezt felelték: „Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy az ősi próféták közül egyik feltámadott.”
20. vers
– „Hát ti, kinek mondotok engem?” – kérdezte tőlük. Megszólalt Péter: „Az Isten Felkentjének.”
21. vers
Ő erre keményen rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek meg ne mondják.
22. vers
„Az ember Fiának sokat kell szenvednie – mondotta erre Jézus – s kell, hogy a vének, főpapok és írástudók elvessék őt a próbán, majd megöljék, de a harmadik napon fel fog támadni.”
23. vers
Majd így szólt mindannyiukhoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.
24. vers
Mert aki meg akarja menteni lelkét, el fogja veszíteni, aki azonban énértem elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
25. vers
Mert mit használ az embernek az, ha az egész világot megnyerte, magát azonban elveszítette, vagy kárt szenvedett magában.
26. vers
Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.
27. vers
Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják.”
28. vers
Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.
29. vers
Mialatt imádkozott, történt, hogy arcának színe elváltozott, s ruházata villogó fehéren szikrázni kezdett.
30. vers
Egyszerre két férfi tűnt fel, ahogy beszéltek vele, ezek Mózes és Illés voltak.
31. vers
Dicsőségben voltak láthatók, s Jézus elmeneteléről beszéltek, melynek Jeruzsálemben kell teljesülnie.
32. vers
Ezalatt Péterre és a vele levőkre álom nehezedett, miután azonban ébrenlétre jutottak, meglátták az ő dicsőségét és a két férfiút, akik együtt álltak vele.
33. vers
Történt, hogy mialatt azok elválóban voltak, Péter így szólt Jézushoz: „Mester, kellemes itt lennünk. Készítsünk hát három sátort: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem tudta azonban, hogy mit beszél.
34. vers
Ám, amíg ezeket mondta, köd támadt és árnyékba borította be őket. Mikor a ködbe beléptek, megrémültek.
35. vers
A ködből azután hang hallatszott, mely ezt mondta: „Kiválasztott Fiam ő, rá hallgassatok.”
36. vers
Mikor a hang keletkezett, Jézust egyedül találták. A dolgot azonban elhallgatták, s azokban a napokban senkinek semmit nem szóltak arról, amit láttak.
37. vers
A következő napon történt, hogy alászállóban a hegyről nagy tömeggel találkoztak.
38. vers
A tömegből egy férfi felkiáltott: „Tanító, könyörgöm, tekints a fiamra, mert egyszülöttem.
39. vers
Egyszer-egyszer szellem kapja el, az tüstént kiáltozni kezd, össze-vissza rángatja őt, úgyhogy a szája habzik, és csak nehezen hagyja el, miután összetörte őt.
40. vers
Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem volt rá hatalmuk.”
41. vers
„Óh, hitetlen, kificamodott nemzedék – szólalt meg Jézus –, meddig leszek még veletek, és meddig kell hordoznom titeket? Vezesd ide a fiadat!”
42. vers
Már mialatt odament, megtépte és összerángatta őt az ördögi szellem, de Jézus ráförmedt a tisztátalan szellemre és meggyógyította a fiút, aztán odaadta őt atyjának.
43. vers
S mindannyian megdöbbentek az Isten nagyságán. Mialatt mindenkit döbbenet fogott el mind amiatt, amit Jézus cselekedett, így szólott tanítványaihoz:
44. vers
„Fogadjátok be fületekbe ezeket a beszédeket, hogy az ember Fia emberek kezére fog adatni.”
45. vers
De ők nem értették meg ezt a szót, el volt az leplezve előlük, hogy ne észlelhessenek, megkérdezni is féltek őt e dolog felől.
46. vers
Vetélkedés csúszott be közéjük afelől, hogy ki közöttük a legnagyobb.
47. vers
Jézus, minthogy ismerte szívük fontolgatását, kézen fogott egy gyermeket, azt maga mellé állította
48. vers
és így szólt hozzájuk: „Aki ezt a gyermeket az én nevemben befogadja, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. Mert aki mindnyájatok között a legkisebb, az a nagy.”
49. vers
Erre János megszólalt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemeket űzött ki, s eltiltottuk, mert nem velünk együtt követ téged.”
50. vers
„Ne tiltsátok el – mondta neki Jézus –, mert aki nincs ellenünk, velünk van.”
51. vers
Amikor Jézus felvétetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította. Ekkor történt,
52. vers
hogy követeket küldött maga előtt. Miután a küldöttek útra keltek, a szamáriaiak egyik falujába tértek be, hogy szállást készítsenek neki.
53. vers
De nem fogadták be őket, mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve.
54. vers
Mikor Jakab és János tanítványok ezt látták, megkérdezték: „Uram, akarod-e, hogy kimondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze őket?”
55. vers
Erre ő megfordult és megdorgálta őket.
57. vers
Mialatt az úton mentek, valaki megszólította: „Követni foglak, akárhová mégy is.”
58. vers
De Jézus ezt felelte neki: „A rókáknak lyukaik vannak, az ég madarainak fészkük, az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania.”
59. vers
Egy másikhoz szólott: „Kövess engem.” De az így felelt: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek, s eltemessem az atyámat.”
60. vers
De ő ezt mondta neki: „Hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat. Te meg eredj és vidd szét az Isten királyságának hírét.”
61. vers
Megint más szólott: „Követni foglak uram, de engedd meg, hogy előbb búcsút mondjak az otthoniaknak.”
62. vers
Jézus ezt felelte: „Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki miután kezét az eke szarvára vetette, hátratekint.”
Könyvek
