Az örömhír Lukács szerint
capítulo 9
verso 1
Összehívta a tizenkettőt, aztán hatalmat és fennhatóságot adott nekik valamennyi ördögi szellemen, arra is, hogy betegeket gyógyíthassanak.
verso 2
Majd elküldte őket, hogy az Isten királyságát hirdessék, és gyógyítsanak.
verso 3
„Semmit se vigyetek az útra – mondotta nekik. – Se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Se két alsó ruhátok ne legyen.
verso 4
Amely házba bementek, ott maradjatok, onnan induljatok aztán tovább.
verso 5
Minden olyan esetben, amikor nem akarnak befogadni titeket, menjetek ki az illető városból, és a port is rázzátok le lábatokról, ellenük szóló tanúságtételül.”
verso 6
Azok el is mentek, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az örömhírt, és gyógyítottak.
verso 7
Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és kétségek közt volt, mivelhogy azt beszélték némelyek, hogy János támadt fel a halottak közül,
verso 8
némelyek meg, hogy Illés jelent meg, mások ismét, hogy az ősök közül támadt fel egy próféta.
verso 9
„Jánost lefejeztettem – mondotta Heródes – ki azonban ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” És látni igyekezett őt.
verso 10
Visszatérvén az apostolok, elbeszélték Jézusnak, hogy mi mindent cselekedtek. Jézus magához vette őket, és külön velük visszavonult egy Betszaida nevű városba.
verso 11
De a tömeg, mihelyt megtudta, követte őt. Jézus elfogadta őket, beszélt nekik Isten királyságáról, és azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította.
verso 12
Közben a nappal hanyatlani kezdett. Hozzáment hát a tizenkettő, s ezt mondták neki: „Bocsásd el a tömeget. Hadd menjenek el a környéken levő falvakba, és tanyákra, hogy megpihenjenek, és élelmet találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.”
verso 13
De ő ezt mondta nekik: „Adjatok ti nekik enni!” – „Nincs nekünk többünk, mint öt kenyerünk és két halunk – felelték ők. Hacsak el nem megyünk, s nem vásárolunk ennivalót ennek az egész népnek.”
verso 14
Mintegy ötezer férfi volt ott tudniillik. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: „Fektessétek le őket mintegy ötvenes csoportokba.”
verso 15
Úgy tettek, és mindenki ledőlt.
verso 16
Ekkor fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, majd megtörte és odaadta őket a tanítványoknak, hogy azok a tömeg elé helyezzék.
verso 17
Mindnyájan ettek és jóllaktak, s tizenkét kosarat tettek ki a darabok, melyek tőlük megmaradtak.
verso 18
Mialatt egyedül imádkozott, bár tanítványai vele voltak, történt, hogy megkérdezte őket: „Kinek mond a sokaság, ki vagyok én?”
verso 19
Azok ezt felelték: „Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy az ősi próféták közül egyik feltámadott.”
verso 20
– „Hát ti, kinek mondotok engem?” – kérdezte tőlük. Megszólalt Péter: „Az Isten Felkentjének.”
verso 21
Ő erre keményen rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek meg ne mondják.
verso 22
„Az ember Fiának sokat kell szenvednie – mondotta erre Jézus – s kell, hogy a vének, főpapok és írástudók elvessék őt a próbán, majd megöljék, de a harmadik napon fel fog támadni.”
verso 23
Majd így szólt mindannyiukhoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.
verso 24
Mert aki meg akarja menteni lelkét, el fogja veszíteni, aki azonban énértem elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
verso 25
Mert mit használ az embernek az, ha az egész világot megnyerte, magát azonban elveszítette, vagy kárt szenvedett magában.
verso 26
Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.
verso 27
Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják.”
verso 28
Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.
verso 29
Mialatt imádkozott, történt, hogy arcának színe elváltozott, s ruházata villogó fehéren szikrázni kezdett.
verso 30
Egyszerre két férfi tűnt fel, ahogy beszéltek vele, ezek Mózes és Illés voltak.
verso 31
Dicsőségben voltak láthatók, s Jézus elmeneteléről beszéltek, melynek Jeruzsálemben kell teljesülnie.
verso 32
Ezalatt Péterre és a vele levőkre álom nehezedett, miután azonban ébrenlétre jutottak, meglátták az ő dicsőségét és a két férfiút, akik együtt álltak vele.
verso 33
Történt, hogy mialatt azok elválóban voltak, Péter így szólt Jézushoz: „Mester, kellemes itt lennünk. Készítsünk hát három sátort: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem tudta azonban, hogy mit beszél.
verso 34
Ám, amíg ezeket mondta, köd támadt és árnyékba borította be őket. Mikor a ködbe beléptek, megrémültek.
verso 35
A ködből azután hang hallatszott, mely ezt mondta: „Kiválasztott Fiam ő, rá hallgassatok.”
verso 36
Mikor a hang keletkezett, Jézust egyedül találták. A dolgot azonban elhallgatták, s azokban a napokban senkinek semmit nem szóltak arról, amit láttak.
verso 37
A következő napon történt, hogy alászállóban a hegyről nagy tömeggel találkoztak.
verso 38
A tömegből egy férfi felkiáltott: „Tanító, könyörgöm, tekints a fiamra, mert egyszülöttem.
verso 39
Egyszer-egyszer szellem kapja el, az tüstént kiáltozni kezd, össze-vissza rángatja őt, úgyhogy a szája habzik, és csak nehezen hagyja el, miután összetörte őt.
verso 40
Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem volt rá hatalmuk.”
verso 41
„Óh, hitetlen, kificamodott nemzedék – szólalt meg Jézus –, meddig leszek még veletek, és meddig kell hordoznom titeket? Vezesd ide a fiadat!”
verso 42
Már mialatt odament, megtépte és összerángatta őt az ördögi szellem, de Jézus ráförmedt a tisztátalan szellemre és meggyógyította a fiút, aztán odaadta őt atyjának.
verso 43
S mindannyian megdöbbentek az Isten nagyságán. Mialatt mindenkit döbbenet fogott el mind amiatt, amit Jézus cselekedett, így szólott tanítványaihoz:
verso 44
„Fogadjátok be fületekbe ezeket a beszédeket, hogy az ember Fia emberek kezére fog adatni.”
verso 45
De ők nem értették meg ezt a szót, el volt az leplezve előlük, hogy ne észlelhessenek, megkérdezni is féltek őt e dolog felől.
verso 46
Vetélkedés csúszott be közéjük afelől, hogy ki közöttük a legnagyobb.
verso 47
Jézus, minthogy ismerte szívük fontolgatását, kézen fogott egy gyermeket, azt maga mellé állította
verso 48
és így szólt hozzájuk: „Aki ezt a gyermeket az én nevemben befogadja, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. Mert aki mindnyájatok között a legkisebb, az a nagy.”
verso 49
Erre János megszólalt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemeket űzött ki, s eltiltottuk, mert nem velünk együtt követ téged.”
verso 50
„Ne tiltsátok el – mondta neki Jézus –, mert aki nincs ellenünk, velünk van.”
verso 51
Amikor Jézus felvétetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította. Ekkor történt,
verso 52
hogy követeket küldött maga előtt. Miután a küldöttek útra keltek, a szamáriaiak egyik falujába tértek be, hogy szállást készítsenek neki.
verso 53
De nem fogadták be őket, mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve.
verso 54
Mikor Jakab és János tanítványok ezt látták, megkérdezték: „Uram, akarod-e, hogy kimondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze őket?”
verso 55
Erre ő megfordult és megdorgálta őket.
verso 57
Mialatt az úton mentek, valaki megszólította: „Követni foglak, akárhová mégy is.”
verso 58
De Jézus ezt felelte neki: „A rókáknak lyukaik vannak, az ég madarainak fészkük, az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania.”
verso 59
Egy másikhoz szólott: „Kövess engem.” De az így felelt: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek, s eltemessem az atyámat.”
verso 60
De ő ezt mondta neki: „Hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat. Te meg eredj és vidd szét az Isten királyságának hírét.”
verso 61
Megint más szólott: „Követni foglak uram, de engedd meg, hogy előbb búcsút mondjak az otthoniaknak.”
verso 62
Jézus ezt felelte: „Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki miután kezét az eke szarvára vetette, hátratekint.”
Libros
