Az örömhír Lukács szerint
capítulo 15
verso 1
A vámszedők és a vétkezők valamennyien Jézus közelébe törekedtek, hogy hallgathassák őt.
verso 2
Ellenben a farizeusok és az írástudók igen zúgolódtak. Azt mondogatták: „A vétkezőket magához fogadja, sőt velük eszik.”
verso 3
Ő erre a következő példázatot beszélte el nekik:
verso 4
„Van-e olyan ember közöttetek, aki ha száz juha van, s egyet közülük elveszített, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, s nem megy az elveszett után, míg azt meg nem találja?
verso 5
S ha megtalálta, örvendezve a vállára veti,
verso 6
hazamegy, összehívja barátait, meg szomszédait és így szól hozzájuk: Vigadjatok velem, mert megtaláltam bárányomat, mely elveszett.
verso 7
Azt mondom nektek, hogy ilyen öröm lesz a mennyben is egy vétkesen, ha az más felismerésre tér, nagyobb öröm ez, mint kilencvenkilenc igazságoson örülni, akiknek nincs szükségük arra, hogy más felismerésre térjenek.
verso 8
Vagy van olyan asszony, aki ha tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt mécsest, nem sepri ki a házat, és nem keresi gondosan, amíg meg nem találja?
verso 9
S ha megtalálta, nem hívja-e össze barátnőit meg szomszédait, és nem szól-e így: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.
verso 10
Ilyen öröm lesz, azt mondom nektek, az Isten angyalainak színe előtt egyetlen vétkezőn, aki más felismerésre tér.”
verso 11
Majd így szólt: „Volt egy embernek két fia.
verso 12
A fiatalabbik így szólt apjához: Atyám, add ki nekem a vagyonból rám eső részt. Az hát megosztotta köztük, ami a megélhetésre volt.
verso 13
Nem sok nap múltán a fiatalabbik fiú mindent összeszedett, és kivándorolt egy távoli vidékre. Ott kicsapongó életmóddal vagyonát eltékozolta.
verso 14
Miután mindenét elköltötte, nagy ínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.
verso 15
Ekkor elutazott, és beállt a vidék egyik polgárához, ki a mezőkre küldötte ki disznókat legeltetni.
verso 16
A fiú kívánta, hogy hasát azokkal a hüvelyekkel tölthesse meg, amelyeket a disznók ettek, de senki sem adott neki.
verso 17
Ekkor magába szállt és így szólt: Apám hány béresének fölös mennyiségben van a kenyere, én meg elveszek itt az ínségben.
verso 18
Felkelek hát, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen, meg veled szemben.
verso 19
Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívjanak, tégy engem béreseid közül eggyé.
verso 20
Ezzel felkelt és elment atyjához. Még messze volt, amikor meglátta az apja és szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta.
verso 21
A fiú így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben. Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak nevezzenek.
verso 22
De az apa így szólt rabszolgáihoz: Siessetek, hozzátok elő a legjobb ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára.
verso 23
Azután hozzátok el azt a hizlalt tulkot, öljétek le és vigadjunk, lakomázzunk.
verso 24
Mert ez a fiú, az én fiam meghalt, de életre kelt, elveszett, de rátaláltunk. Azzal vigadni kezdtek.
verso 25
Az idősebbik fiú ezalatt kinn volt a mezőn. Amikor hazafelé jövet a közelbe ért, zeneszó és körtánc hangját hallotta.
verso 26
Magához szólított a legények közül egyet, és megtudakolta hogy mi az.
verso 27
Testvéred érkezett meg – mondotta az –, és apád leölette a hizlalt tulkot, mivelhogy egészségesen kapta őt vissza.
verso 28
Megharagudott ezért a fiú és nem akart bemenni, apja azonban kijött és kérlelte.
verso 29
De ő így felelt atyjának: Lásd, oly sok éve végzem neked a rabszolga munkáját, soha meg nem kerültem parancsodat, de énnékem még egy kis bakot sem adtál, hogy barátaimmal vigadjak egyet.
verso 30
Mikor azonban ez a fiad megjött, ki a megélhetésre szánt vagyonodat szajhákkal ette fel, te leöletted neki a hizlalt tulkot.
verso 31
Gyermek – szólt az apa –, te mindenkor velem voltál, minden, ami az enyém, tied is.
verso 32
Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy testvéred, aki halott volt, életre kelt, és azt, aki elveszett, megtaláltuk.”
Libros
