Az örömhír Lukács szerint
capítulo 20
verso 1
Egyik napon, amelyen a szenthelyen a népet tanította, s az örömhírt hirdette, történt, hogy hozzáléptek a főpapok és írástudók a vének társaságában
verso 2
és megkérdezték őt: „Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszed ezeket. Ki az, aki ezt a felhatalmazást adta?”
verso 3
„Én is kérdek valamit tőletek – felelte nekik Jézus. Mondjátok meg nekem,
verso 4
János bemerítése az égből volt-e, vagy emberektől való?”
verso 5
Azok maguk közt így fontolgattak: „Ha azt mondjuk, mennyből való, ezt fogja rá mondani: Miért nem adtatok hát hitelt neki?
verso 6
Ha meg azt mondjuk: Emberektől, az egész nép megkövez bennünket. Hisz meg vannak győződve afelől, hogy János próféta.”
verso 7
Azt felelték hát, hogy nem tudják, honnan való.
verso 8
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy micsoda felhatalmazással cselekszem e dolgokat” – mondotta nekik Jézus.
verso 9
Azután a néphez kezdett beszélni, s a következő példázatot mondotta el: „Egy ember szőlőt ültetett és azt szőlőmíveseknek adta ki, azután hosszabb időre külföldre utazott.
verso 10
Mikor eljött az ideje, egy rabszolgát küldött a szőlőmívesekhez, hogy adjanak a szőlő gyümölcséből. De a szőlőmívesek megverték, és üresen küldötték vissza.
verso 11
Akkor másik rabszolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üresen bocsátották el.
verso 12
Folytatta, és egy harmadikat küldött, de azok azt is megsebesítették és kidobták.
verso 13
Mit tegyek? – kérdezte ekkor a szőlőnek ura. – Elküldöm szeretett fiamat. Vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük.
verso 14
Mikor azonban a szőlőmívesek meglátták a fiút, ezt fontolgatták egymás között: Ő az örökös. Öljük meg, hogy mienk legyen az örökrésze.
verso 15
Kivetették hát őt a szőlőből és megölték. Vajon mit fog tenni velük a szőlőnek ura?
verso 16
Meg fog jönni, s el fogja veszteni ezeket a szőlőmíveseket, a szőlőt pedig másoknak adja ki.” Mikor azok ezt hallották, így szóltak: „Szó sem lehet róla.”
verso 17
De ő rájuk tekintett és így szólt: „Mi van efelől megírva? Amely követ az építők a próbán elvetettek, az lett a szegletnek fejévé.
verso 18
Össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik, azt pedig, akire az esik rá, szét fogja morzsolni.”
verso 19
Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy ezt a példázatot róluk mondotta.
verso 20
Szemmel tartották hát őt, és kémeket küldöttek mellé, kik magukat igazságosaknak tettették, hogy azok valamely szaván megfogják őt, hogy azután átadhassák a felsőbbségnek és a helytartó hatóságának.
verso 21
A kémek megkérdezték őt: „Tanító, tudjuk, hogy helyesen szólasz és tanítasz, hogy nem nézed senki személyét, hanem az Isten útját az igazság alapján tanítod.
verso 22
Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem?”
verso 23
Jézus észrevette ravaszkodásukat, és ezt mondta nekik:
verso 24
„Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” – felelték azok,
verso 25
mire ezt mondta nekik: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené.”
verso 26
Nem volt rá erejük, hogy a nép előtt valamely szaván megfogják, ellenkezőleg, a felelete csodálatba ejtette és elhallgattatta őket.
verso 27
Néhány szadduceus is ment hozzá, kik tagadják, hogy volna feltámadás. Ezek is kérdést intéztek hozzá.
verso 28
„Tanító – szóltak –, Mózes megírta nekünk, hogy amikor meghal egy testvér, kinek felesége van, ha gyermek nélkül maradt, a testvére vegye el a feleségét, és ő támasszon magot a testvérének.
verso 29
Heten voltak testvérek. Az első feleséget vett, és gyermektelenül meghalt.
verso 31
a harmadik is elvette az asszonyt, hasonlóképpen mind a hét, s anélkül, hogy gyermeket hagytak volna, meghaltak.
verso 32
Utoljára az asszony is meghalt.
verso 33
A feltámadáskor most már kié lesz az asszony, hiszen mind a hété volt?”
verso 34
Jézus ezt felelte nekik: „E kornak fiai házasodnak és férjhez mennek,
verso 35
de akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra, azok nem fognak sem házasodni, sem férjhez menni,
verso 36
többé már meg sem halhatnak, mert az angyalokkal egyenlők, és mivel a feltámadásnak fiai, Istennek is fiai.
verso 37
Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes utalt a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondotta.
verso 38
Isten pedig nem halottaké, hanem élőké. Általa ugyanis mindannyian élnek.”
verso 39
Erre az írástudók közül némelyek megszólaltak: „Tanító! Helyesen szólottál.”
verso 40
Többet azután nem is merték őt semmi felől megkérdezni.
verso 41
De azután ő kérdezte meg őket: „Hogyan mondhatják a Krisztust Dávid fiának,
verso 42
amikor Dávid ezt mondja róla a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj le jobbomon,
verso 43
míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.
verso 44
Dávid Urának mondja őt, miképp lehet akkor a fia?”
verso 45
Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz:
verso 46
„Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak palástosan: akiknek kedvesek a piacokon hallott köszöntések, zsinagógáikban az első hely, és lakomákon az elölülés,
verso 47
akik feleszik az özvegyek házát, de színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet fognak kapni.”
Libros
