Az örömhír Lukács szerint

21. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Mikor feltekintett, látta, hogy a gazdagok hogyan dobálják adományaikat a perselybe.


2. vers

Látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott bele.


3. vers

„Igazán mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindannyinál többet dobott.


4. vers

Mert azok valamennyien abból dobták adományaikat, amiből feleslegük volt, de ez a maga szegénységéből, ami megélhetésére kellett, mind bevetette.” S Mikor egyesek beszélni kezdtek a szenthelyről, hogy mily szép kövek és áldozati ajándékok díszítik, ő így szólt:


6. vers

„Jönnek napok, amikor ezekből, amiket most szemléltek, kő kövön nem fog maradni, melyet le nem rombolnának.”


7. vers

Kérdést intéztek hozzá: „Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?”


8. vers

„Ügyeljetek – szólott –, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és ezt mondják: Én vagyok! Továbbá: Az idő közel! Ti ne menjetek utánuk.


9. vers

Ha pedig háborúkról és felfordulásokról hallanátok, ne rettenjetek meg. Mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem tüstént el a vég.”


10. vers

Akkoriban ezt mondta nekik: „Nemzet nemzet ellen fog támadni, királyság királyság ellen,


11. vers

nagy földrengések is következnek, helyenkint dögvészek és éhínségek lesznek, az égből félelmetes és nagy jelek támadnak.


12. vers

De mindezeket megelőzően kezüket rátok vetik, üldözni fognak, átadnak titeket, hogy zsinagógák elé állítsanak, tömlöcökbe vessenek, elvezetnek királyok, helytartók elé az én nevemért.


13. vers

Az lesz a következménye, hogy bizonyságot tehettek.


14. vers

Tökéljétek el hát szívetekben, hogy védelmetekről nem fogtok előre gondot viselni.


15. vers

Mert én olyan szájat és bölcsességet adok nektek, amelyeknek egy ellenfeletek sem lesz képes ellene állni, vagy ellene mondani.


16. vers

Szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok fognak elárulni titeket, s közületek egyeseket meg fognak ölni.


17. vers

Mindenki gyűlölni fog titeket az én nevemért.


18. vers

Fejetekről mégis egy hajszál sem fog elveszni.


19. vers

Állhatatosságotokkal fogjátok megszerezni lelketeket.


20. vers

Ha azonban azt látnátok, hogy Jeruzsálemet tábor veszi körül, akkor ismerjétek fel, hogy elpusztulása közel van.


21. vers

Akkor, majd akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekbe, akik a városban lesznek, távozzanak belőle. Akik a mezőn lesznek, ne menjenek a városba.


22. vers

Mert az igazságszolgáltatás napjai lesznek azok, amikor minden beteljesedik, amit megírtak.


23. vers

Jaj lesz azokban a napokban a terhes és szoptatós asszonyoknak. Mert erős kényszer ül akkor a földön, és harag sújtja majd ezt a népet.


24. vers

Kard éle által hullanak el, és az összes nemzetek közé fogságra viszik őket. Jeruzsálemet a nemzetek fogják tapodni, míg csak a nemzetekre kiszabott időszakok el nem telnek.


25. vers

Azután jelek fognak támadni a napon, holdon és csillagokon, a földön olyan szorongás ül majd a nemzetekre, mint amilyen a zúgó és hánykódó tengeren érzett bizonytalanság.


26. vers

Az emberek a lelküket lehelik majd ki attól a félelemtől és annak várásától, ami még a föld lakóira jön. Mert az ég hatalmai meg fognak rendülni.


27. vers

És akkor meg fogják látni az ember Fiát, amint nagy hatalommal és dicsőséggel felhőben megérkezik.


28. vers

Amikor azután ezek megkezdődnek, egyenesedjetek ki, és emeljétek fel fejeteket, mivel megváltásotok közel lesz.”


29. vers

Példázatot is mondott nekik: „Nézzétek meg a fügefát, meg az összes fákat.


30. vers

Ha azt látjátok, hogy leveleket hajtanak, magatoktól felismerhetitek, hogy az aratás már közel.


31. vers

Ugyanígy, ha látni fogjátok, hogy mindezek megtörténnek, fel fogjátok ismerni, hogy közel az Isten királysága.


32. vers

Bizony ezt mondom nektek, hogy az a nemzedék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem történnek.


33. vers

Az ég és a föld el fognak múlni, de az én beszédeim nem fognak elmúlni.


34. vers

Ügyeljetek magatokra, hogy szíveteket mámor, részegség és az élet gondjai meg ne terheljék, s kelepceképp váratlanul rátok ne törjön az a nap.


35. vers

Mert el fog az jönni mindazokra, akik a föld egész kerekségén laknak.


36. vers

Virrasszatok minden időben, s könyörögjetek, hogy erőtök legyen majd rá, hogy kimenekedhessetek mindabból, aminek meg kell történnie, s hogy egykor az ember Fia előtt megállhassatok.”


37. vers

Azokban a napokban a templomban tanított, az éjjeleket azonban a városból kijárva az Olajfákról elnevezett hegyen a szabadban töltötte.


38. vers

Az egész nép már korán ott volt nála a szenthelyen, hogy hallgathassa.

Fejezetek:


Könyvek