Az örömhír Lukács szerint
7. fejezet
1. vers
Amikor mind e beszédeket a nép füle hallatára befejezte, bement Kapernaumba.
2. vers
Bizonyos századosnak a rabszolgája gonoszul szenvedett, úgyhogy a végét járta. Ez a szolga becses volt neki,
3. vers
mikor hát Jézusról hallott, hozzá küldötte a zsidók véneit, s kérte őt, hogy jöjjön el és mentse meg rabszolgáját.
4. vers
Azok mihelyt Jézushoz érkeztek, nagy igyekezettel kérlelték. „Méltó ő arra – szóltak –, hogy megadd ezt neki,
5. vers
mert szereti nemzetünket, s a zsinagógát ő építtette nekünk.”
6. vers
Jézus hát útra kelt velük. Már nem volt messze a háztól, amikor a százados barátait küldte el hozzá ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj. Nem vagyok én arra elég, hogy fedelem alá jöjj;
7. vers
arra sem tartom magamat méltónak, hogy magam menjek hozzád. Mondd csak szóval, és meggyógyul a legényem.
8. vers
Hiszen én is fennhatóság alá rendelt ember vagyok. Alattam katonák vannak, és ha azt mondom az egyiknek: Eredj el! Az elmegy, vagy a másiknak: Jöjj! Az eljön. S ha rabszolgámnak ezt mondom: Tedd meg! Megteszi.”
9. vers
Mikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, hátrafordult az őt követő tömeg felé, és így szólott: „Azt mondom nektek, Izráelben még nem találtam ekkora hitet.”
10. vers
Amikor a küldöttek a házba visszatértek, a rabszolgát egészségesen találták.
11. vers
A következő napon történt. Egy Nain nevű városba volt úton, s tanítványai és nagy tömeg mentek vele.
12. vers
Mikor a város kapujához közel ért, egyszerre csak egy halottat hoztak ki, egy anyának egyszülött fiát, az anya özvegy volt. A városból jókora tömeg kísérte.
13. vers
Mikor az Úr meglátta az özvegyet, szánalomra gerjedt iránta, s megszólította: „Ne sírj!”
14. vers
Azután odament, megérintette a koporsót, mire azok, akik azt vitték, megálltak. „Ifjú – mondta –, hozzád szólok: Támadj fel!”
15. vers
A halott felült és beszélni kezdett. Azután odaadta őt anyjának.
16. vers
Félelem fogott el mindenkit és dicsőítették az Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk! Rátekintett Isten az ő népére!”
17. vers
Egész Júdeába, sőt annak egész környékére szétment a róla szóló hír.
18. vers
Jánosnak is hírt vittek tanítványai mindezekről. János erre magához hívott tanítványai közül kettőt,
19. vers
és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: „Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?”
20. vers
Ahogy a férfiak megérkeztek hozzá, így szóltak: „Bemerítő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?”
21. vers
Abban az órában sokakat gyógyított meg betegségekből, őket verő ostoroktól, rossz szellemektől, sok vaknak adta meg kegyelmesen a látást.
22. vers
Azután ezt mondta nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: vakok visszakapják szemük világát, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, szegények az örömhírt hallják.
23. vers
Mondjátok meg. „ Boldog az, aki bennem meg nem botlik.”
24. vers
Mikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a tömegekhez: „Miért mentetek ki a pusztába? Mit akartatok nézni? Szél-ingatta nádszálat?
25. vers
De hát mit is mentetek látni? Puha ruhákba öltözött embert? Hiszen a pompás és drága ruhákban járó emberek a királyi palotákban vannak.
26. vers
De hát mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen! Azt mondom nektek, prófétánál is többet.
27. vers
Ő az, akiről írva van: Ím elküldöm követemet orcád előtt, aki előtted elkészíti utadat.
28. vers
Azt mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Jánosnál, de aki legkisebb az Isten királyságában, nagyobb nála.”
29. vers
Amikor az egész nép és a vámszedők meghallották őt, igazságosságot szolgáltattak az Istennek azzal, hogy a János bemerítésével bemerítkeztek.
30. vers
Ám a farizeusok és a törvénytudók elvetették az Istennek rájuk vonatkozó szándékát azzal, hogy nem meríttették be magukat Jánossal
31. vers
„Kihez hasonlítsam hát e nemzedék embereit? Kihez is hasonlók?
32. vers
Hasonlók a piacon ülő s egymásnak kiáltozó gyermekekhez, kik így beszélnek: Sípoltunk és ti nem táncoltatok, gyászéneket fújtunk és ti nem sírtatok.
33. vers
Eljött ugyanis Bemerítő János, ki kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és ti így szóltatok: Ördögi szellem van benne.
34. vers
Eljött az embernek Fia, ki eszik és iszik, s ti ezt mondjátok: Ni a falánk és borissza ember, vámszedőknek és vétkezőknek barátja.
35. vers
Így kapta meg igazolását a bölcsesség, összes gyermekeitől.”
36. vers
A farizeusok közül valaki megkérte őt, hogy egyék nála. Bement hát a farizeus házába, és ledőlt az asztalhoz.
37. vers
Egyszer csak egy asszony, aki vétekben élt a városban, megtudta, hogy a farizeus házában asztalnál fekszik. Vásárolt hát egy alabástrom korsócska kenetet,
38. vers
hátulról a lábához állott és sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát, hajával törölte meg, majd összecsókolgatta a lábát, és kenettel kenegette.
39. vers
Mikor a farizeus, aki meghívta őt, ezt látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, ki s miféle asszony ez, aki hozzányúlt, tudná, hogy vétkező.”
40. vers
Jézus ekkora következő szavakkal fordult hozzá: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” „Tanító, mondd!” – szólott az.
41. vers
„Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral, a másik ötvennel tartozott neki.
42. vers
Mivel nem volt nekik miből megadniuk, kegyelemből mindkettőnek elengedte. Közülük melyik szereti most jobban őt?”
43. vers
„Úgy vélekedem – szólalt meg Simon –, hogy az, akinek többet engedett el.” „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus,
44. vers
majd az asszony felé fordulva így szólott Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Amikor házadba jöttem, nem adtál vizet a lábamra, ő pedig könnyével öntözte lábamat és hajával törölte meg.
45. vers
Csókot sem adtál nekem, ő pedig, mióta bejöttem, nem szűnt meg lábamat csókolgatni.
46. vers
Olajjal a fejemet meg nem kented, ő pedig lábamat kente kenettel.
47. vers
Ezért azt mondom neked: Megbocsátották az ő sok vétkét, mert nagyon szeretett. Ellenben, akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.”
48. vers
Azután az asszonyhoz szólt: „Vétkeidet megbocsátották.”
49. vers
Erre az asztalnál fekvők mondogatni kezdték egymás közt: „Kicsoda ő, hogy a vétkeket megbocsátja?” Ő azonban ismét az asszonyhoz fordult:
50. vers
„Hited megmentett téged. Eredj békességben el.”
Könyvek
