Az örömhír Lukács szerint
2. fejezet
1. vers
Azokban a napokban történt, hogy a felséges Cézár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földet írják össze.
2. vers
Ez az összeírás volt az első, és Küréniosz szíriai helytartósága idején történt.
3. vers
Az összeírás végett mindenki úton volt, ki-ki a saját városa felé.
4. vers
Galileából, Názáret városából József is fölment Dávid városába, melyet Betlehemnek hívnak, mivel Dávid házából és atyafiságából származott,
5. vers
ment, hogy összeírják Máriával együtt, ki jegyese volt, és terhes volt.
6. vers
Történt, hogy ott-tartózkodásuk alatt beteltek a napok, amikor szülnie kellett.
7. vers
Meg is szülte elsőszülött Fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mivelhogy a szálláson nem volt helyük.
8. vers
Azon a vidéken pásztorok tartózkodtak a szabad ég alatt, s az éjszakában őrváltásról őrváltásra őrizték nyájukat.
9. vers
Egyszer csak az Úrnak egy angyala állott melléjük, és az Úr dicsősége körülragyogta őket. Nagy félelem ült reájuk,
10. vers
de az angyal ezt mondta nékik: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész népnek is öröme lesz:
11. vers
Ma megmentő született nektek a Dávid városában, s ez maga a Krisztus, az Úr.
12. vers
Ezt a jelt rendelték nektek: egy kisdedet fogtok találni bepólyálva, jászolban fekve.”
13. vers
Ekkor hirtelen a mennyei hadseregből sok-sok angyal állott az angyal mellé, s azok ily szóval magasztalták az Istent:
14. vers
„A magasságokban dicsőség Istennek, és a földön békesség az Istennek tetsző emberek között!”
15. vers
Történt aztán, hogy mihelyt az angyalok a pásztoroktól az égbe távoztak, ezek beszélgetni kezdtek egymás között: „Na, menjünk el Betlehemig, hadd lássuk meg ezt az eseményt, melyet az Úr megismertetett velünk.”
16. vers
Sietve elmentek, és meg is lelték Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet is.
17. vers
Mikor meglátták, megismertették a szózatot, amelyet a gyermek felől nekik szóltak.
18. vers
Mindazokat, akik hallották, csodálkozóba ejtették azok a szavak, melyeket a pásztorok mondottak nekik.
19. vers
Mária pedig e szavakat mind megőrizte, és a szívében egybevetegette azokat.
20. vers
A pásztorok azután visszatértek, közben dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy ahogy nekik megmondották.
21. vers
Mikor pedig betelt a nyolc nap ahhoz, hogy körülmetéljék őt, Jézus névvel nevezték el, melyet az angyal említett meg, még mielőtt Mária méhébe fogadta volna őt.
22. vers
Amikor aztán a Mózes törvénye szerint elteltek tisztulásuknak napjai, fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy az Úr elé állítsák,
23. vers
aszerint, ahogy az Úr törvényében írva van, hogy minden férfi-magzatot, ki anyja méhét megnyitja, az Úr szenteltjének kell nevezni.
24. vers
Fölvitték, hogy az Úr törvényében megírottak szerint megadják az áldozatot, egy pár gerlét, vagy két galambfiókát.
25. vers
Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Ez az ember igazságos és lelkiismeretes volt, várta Izráel megbátorítását, és Szent Szellem ült rajta.
26. vers
Korábban kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy nem lát addig halált, amíg meg nem látja az Úrnak Felkentjét.
27. vers
Szellem indítására ment el a szent helyre, úgyhogy amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvényes szokást megtegyék érte,
28. vers
ölébe vette őt, és az Istent áldva így szólt:
29. vers
„Most bocsátod el rabszolgádat, én Parancsolóm úgy, ahogy megígérted, békességgel,
30. vers
mert már meglátta szemem megmentő hatalmadat,
31. vers
melyet az összes nemzetek szeme elé készítettél
32. vers
világosságul, hogy azt nemzeteknek leleplezd, és népednek, Izráelnek dicsőséget szerezzél.”
33. vers
A gyermek atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit Simeon őfelőle mondott.
34. vers
Simeon aztán megáldotta őket, majd így szólt a gyermek anyjához, Máriához: „Lásd, ő sokak elesésének és felkeltének okául jelent meg Izráelben, és jelül, melynek ellene fognak mondani.
35. vers
Sőt néked magadnak is kard járja át majd lelkedet. Azért lesz ez, hogy sok szív fontolgatásairól lehulljon a lepel.”
36. vers
Anna is prófétafő volt, az Ászer törzséből való Fánuel leánya. Korban igen előrehaladott volt, szüzessége óta hét éven át élt férjével,
37. vers
és most nyolcvannégy éves özvegy volt. Böjtölésekkel és könyörgésekkel szolgált az Istennek, s éjjel-nappal el nem maradt a szent helyről.
38. vers
Abban az órában is ott állott, vallást tett az Isten mellett, és szólt őfelőle mindazokhoz, akik Jeruzsálem megváltását várták.
39. vers
Mikor aztán mindent elvégeztek, amivel a törvény szerint tartoztak, Galileába tértek vissza, városukba, Názáretbe.
40. vers
A gyermek pedig növekedett és szilárdult a bölcsességben, mely őt megtöltötte. Istennek kegyelme volt rajta.
41. vers
Szülei a pászka ünnepén a szokásnak megfelelően évről-évre följártak Jeruzsálembe.
42. vers
Akkor is, amikor tizenkét éves lett, az ünnepi szokás szerint fölmentek.
43. vers
Amikor a napoknak végére jutottak, visszaindultak, a gyermek Jézus hátra maradt Jeruzsálemben, szülei azonban nem vették észre.
44. vers
Mivelhogy azt gondolták, hogy az úti társaságban van, egy napi járóföldet mentek, és csak aztán keresték a rokonok és ismerősök között.
45. vers
Mikor nem találták, keresésére indultak, és visszatértek Jeruzsálembe.
46. vers
Úgy történt azonban, hogy csak három nap múltán találtak rá, amint éppen a templomban a tanítók közt ült, és hol hallgatta, hol meg kérdezgette őket.
47. vers
Belátásai és feleletei mindenkit megdöbbentettek, aki csak hallotta őt.
48. vers
Mikor szülei meglátták, megrettentek. „Gyermekem – szólította meg az anyja –, miért tettél így velünk? Lásd atyád, és én gyötrődve keresünk.”
49. vers
„Miért van, hogy kerestetek engem? – kérdezte tőlük Jézus. – Nem tudjátok, hogy nekem abban kell lennem, ami Atyámé?”
50. vers
Ám ők nem látták át a beszédet, amelyet hozzájuk szólott.
51. vers
De aláment velük, s Názáretbe került, hol magát alájuk vetette. Anyja azonban mind ezeket a dolgokat szívében őrizgette.
52. vers
Jézus pedig folyton előrehaladt bölcsességben, testalkatban, Istennek és embereknek a kedvében.
Könyvek
