Az örömhír Lukács szerint
8. fejezet
1. vers
Az történt, hogy a következő időben városokon és falvakon utazott át, és hirdette az Isten királyságáról szóló örömhírt. Vele volt a tizenkettő,
2. vers
amellett némely asszony, akik rossz szellemek hatalmából és erőtlenségekből gyógyultak meg, így Mária, akit magdalainak neveztek, akiből hét ördögi szellem ment ki,
3. vers
továbbá Johanna, Kuzának, Heródes tiszttartójának felesége, Zsuzsanna és sok más asszony, akik vagyonukból szolgáltak nekik.
4. vers
Mikor nagy tömeg gyűlt össze, azokból is, akik városonként hozzá utaztak, példázatokban kezdett beszélni.
5. vers
„Elment a magvető, hogy elvesse magvát. Miközben vetett, némelyik az útfélre esett, és eltaposták, az égi madarak meg fölcsipegették.
6. vers
Másik a sziklára esett, kinőtt, s elszáradt, mivel nem volt nedvessége.
7. vers
Némelyik a tövisek közé esett, velük együtt felnőtt, de a tövisek elfojtották.
8. vers
Más a jó földbe esett, kinőtt és százszoros termést hozott.” Ezeket mondván, felkiáltott: „Akinek halló füle van, hallja meg!”
9. vers
Mikor a tanítványok megkérdezték, hogy mit jelent ez a példázat,
10. vers
így szólott: „Nektek adták meg, hogy az Isten királyságának titkait megismerjétek, a többiekkel pedig példázatokban közlik, hogy bár látnak, ne lássanak, és bár hallanak, belátásra ne jussanak.
11. vers
A példázat ezt jelenti: A mag Istennek beszéde.
12. vers
Útféliek azok, akik meghallották az igét, de azután eljön a vádló és kiszedi szívükből, hogy ne higgyenek, s meg ne meneküljenek.
13. vers
A sziklára hullottak azokat jelentik, akik ha hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük, csak egy ideig hisznek, de a kísértés idejében elpártolnak.
14. vers
Ami a tövis közé esik, azokat jelzi, akik miután meghallották az igét, elmennek, s a földi élet gondjai, gazdagsága és kéjei megfojtják őket, úgyhogy érésig nem jutnak.
15. vers
Ami a hasznos földben van, olyanokat jelez, akik, miután nemes és jó szívvel meghallgatták az igét, azt birtokukba veszik, és állhatatossággal gyümölcsöt teremnek.
16. vers
Senki sem fedi le a meggyújtott mécsest vékával, sem ágy alá nem teszi, hanem mécslábra helyezi, hogy a bemenők lássák a fényt.
17. vers
Mert nincs oly rejtett dolog, ami nyilvánvalóvá nem válnék, sem olyan eldugott dolog, ami ki ne tudódnék, ami világosságra nem jönne.
18. vers
Azért vigyázzatok rá, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól még azt is el fogják venni, amije lenni látszik”
19. vers
Megérkeztek hozzá anyja s testvérei, de a tömeg miatt nem tudtak vele találkozni.
20. vers
Mikor hírül adták neki: „Anyád és testvéreid kinn állnak és látni akarnak.”
21. vers
Ő ezt felelte nekik: „Az én anyám és testvéreim ezek, akik Isten igéjét hallják és megteszik.”
22. vers
Történt az egyik napon, hogy tanítványaival hajóba szállt. „Menjünk át a tó túlsó partjára” – mondotta nekik, s azok elhajóztak.
23. vers
Amíg vitorláztak, Jézus elaludt. De szélvihar tört a tóra, egészen megteltek vízzel, úgyhogy veszélyben forogtak.
24. vers
Hozzámentek hát, s ily szóval ébresztették fel: „Mester! Mester! Elveszünk!” Erre felkelt, megdorgálta a szelet és a hullámzó vizet, és azok lecsillapodtak, úgyhogy nagy csendesség támadt.
25. vers
„Hol van a ti hitetek?” – kérdezte tőlük. Azok pedig féltek és csodálkozva beszélték egymásközt: „Ki ő, hogy még a szelekkel és vízzel is rendelkezik, és azok engedelmeskednek neki?”
26. vers
Azután elhajóztak a gerazénusok vidékére, amely Galileával átellenben terül el.
27. vers
Amikor kilépett a szárazföldre, a városból egy ember jött vele szemben, akiben ördögi szellemek voltak, aki már jó ideje nem öltözött ruhába s házban nem lakott, hanem csak sírokban.
28. vers
Mikor Jézust meglátta, felkiáltott, lábához esett és nagy hangon ezt kiáltotta: „Jézus, a Magasságos Istennek Fia, mi dolgunk van nekünk egymással? Könyörgöm hozzád, ne kínozz engem.”
29. vers
Megparancsolta ugyanis a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert sok időn át ragadta a szellem őt magával, úgyhogy láncokkal és béklyókkal megbilincselve őrizték, de az ördögi szellem, miután a bilincseket széttörte, a pusztákba űzte őt.
30. vers
Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” „Légió” – felelte az –, mert sok ördögi szellem ment belé.
31. vers
A szellemek aztán rimánkodtak, ne parancsolja nekik, hogy a feneketlen mélységbe menjenek.
32. vers
Volt ott a hegységben meglehetősen sok disznóból álló, legelésző csürhe. Kérlelték, hogy engedje meg nekik, hogy azokba menjenek be. Jézus megengedte nekik.
33. vers
Kijöttek hát az ördögi szellemek az emberből, bementek a disznókba és a csürhe a meredélyen át lerohant a tóba és belefulladt.
34. vers
A pásztorok pedig, mikor látták, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték a dolgot a városba és a tanyákra.
35. vers
Eljöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézushoz érkeztek, és azt az embert, akiből az ördögi szellemek kimentek, Jézus lábánál ülve, felöltözve és ép észnél találták, megijedtek.
36. vers
Azok, akik látták, hogy az ördöngős hogyan menekült meg, hírül adták nekik az esetet.
37. vers
Ekkor a gerazénusok vidékéről érkező egész sokaság arra kérte őt, hogy távozzék el tőlük, mert nagy félelem szorongatta őket. Erre hajóba szállt és visszatért Kapernaumba.
38. vers
Az az ember azonban, akiből az ördögi szellemek kimentek, könyörgött, hogy vele maradhasson. Ám ő búcsút vett tőle ily szóval:
39. vers
„Térj vissza házadba, s beszéld el ott mindazt, amit Isten tett veled.” Az el is ment, hogy egész városszerte hirdesse mindazt, amit Jézus vele tett.
40. vers
Amikor Jézus visszatért, a tömeg szívesen fogadta, mert mindannyian várták.
41. vers
Egyszerre egy férfi érkezett, kinek neve Jairus volt, ő volt a zsinagóga elöljárója. Jairus Jézus lábához borult, és úgy esengett, hogy jöjjön el a házába,
42. vers
mert egyszülött leánya, ki tizenkét éves, haldoklik. Miközben útban volt oda, tömeg szorongatta.
43. vers
Egy asszony, aki tizenkét esztendeje vérfolyásban szenvedett de nem volt erő, hogy bárki meggyógyíthatta volna,
44. vers
hozzálépett, és hátulról köpenyének szegélyét megérintette. Erre azonnal elállott vérének folyása.
45. vers
„Ki az, aki hozzám nyúlt?” – kérdezte Jézus. Mikor mindenki tagadta, megszólalt Péter: „Mester, a tömeg szorongat, és nyom össze téged.”
46. vers
„Valaki hozzám nyúlt – felelte Jézus. Észrevettem, hogy hatalom áradt ki tőlem.”
47. vers
Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat rejtve, reszketve előjött, lábához borult, és az egész nép előtt tudtára adta, hogy mily okból nyúlt hozzá, és hogy azonnal hogyan gyógyult meg.
48. vers
– „Leányom – mondta neki erre Jézus –, hited megmentett téged. Eredj el a békességbe.”
49. vers
Még szólott, amikor valaki jött a zsinagóga elöljárótól és így szólt: „Halott már a leányod. Ne zaklasd tovább a Tanítót.”
50. vers
Jézus azonban, ahogy ezt meghallotta, így szólt hozzá: „Ne félj! Higgy csak! Meg fog menekülni.”
51. vers
Amikor megérkezett a házba, senkit sem engedett be magával csak Pétert, Jánost, Jakabot és a leányka atyját és anyját.
52. vers
Mindenki sírt, s gyászolta leányt. De ő így szólt: „Ne sírjatok! Nem halt meg, hanem szunnyad.”
53. vers
Kinevették, mert tudták, hogy meg halt.
54. vers
Ő azonban megragadta a leány kezét és felkiáltott: „Leányka, támadj fel!”
55. vers
Erre visszatért annak szelleme és azonnal felkelt. Jézus erre megparancsolta, hogy adjanak neki enni.
56. vers
A leány szülei magukon kívül voltak. Ő pedig szigorú parancsot adott, hogy senkinek se mondják el azt, ami történt.
Könyvek
